Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-02 / 8129. szám
Magyar Hírlap, 1991.szept.30. /r í i — Ha előállna a: a helyzet, hogy az Ön platformja komoly elismeréssel találkozik a társadalomban és az emberek rezonálnának a nézeteire, miközben elkezdene alulról egyre erősebbé válni a programplatform, akkor vállalná-e ez a platform azt, hogy akár Antall József vagy Kónya Imre politikájával szemben is fellép, és képviseli az MDF-nek ezt az Ön által eredetinek ítélt arculatát?. B.K.: Ezekek a nagyon fiatal demokratikus intézményeknek a létére valamennyiünknek vigyázni kell. Tehát a parlament, az egész alkotmányos struktúra nem szabad, hogy veszélybe kerüljön. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy ma a magyar népet senki sem tudná választásokra bírni, illetve egészen hamis, ostoba, választási eredmények születnének. Eközben nagyon jól tudjuk, hogy mennyi bizalmat vesztettünk el. Mi ezt ki is mondjuk, rettenetes felelőssége ez a jelenlegi kormánykoalíciónak és az MDF-nek. De mi mégsem akarunk belülről bomlasztani, éppen azért, mert tudjuk, hogy mennyire gyenge ez az egész demokratikus intézményrendszer. Nagyon gyerekesen mondom, hogy uraim, nem erről volt szó. Mi az, hogy gyűlölködés? Meg in van ez a Justitiaterv. Hát kétségbeejtő. Amikor az embereket a saját megélhetésük gondja gyötri... — Nekem ma délután Haraszti Miklósc úgy fogalmazott, hogy minden politikai, minden parlamenti pártban ott vannak azok az erők, akik forszírozzák és akarják a párbeszédet, a megértést, és akarják a demokráciát. Ezzel együtt nekem mégis az a benyomásom, hogy az Ön által megbélyegzett gyűlölködés immár ahhoz vezetett, hogy egyre többen félnek ebben az országban. Valamiféle diffúz félelem uralkodik el, valamifajta paranoia. Nem akarom elhinni, hogy így van ez. Hiszen mi most itt ülünk és nem félünk, pedig elég vastag dolgokat beszélünk. A jelenlévők között fél valaki? Jelentkezzen, aki fél! Egy kezet látok a magasban. KJ Az a társadalmi hisztéria, amiről Kata beszélt, nem természed tünemény. Az nem csak úgy keletkezik. A politikai intézményrendszer kelti fel az emberekben. Ha az emberek tartósan kezdik úgy érzi, hogy a kormányzad politika nemcsak egzisztenciális rettegésbe dönti őket, de félni kell a múltjuk mian, félniük kell a közelmúltjuk miatt, akkor a félelem kormányzati döntés következménye. Ezt a félelmet visszanyomni a tubusba nagyon nehéz. Ehhez arra volna szükség, hogy az MDF-nek az a platformja, amit Beke Kata képvisel, vállalja az alulról való építkezést úgy, ahogy erről Lakitelken beszéltek. És ha ennek a konzekvenciája az, hogy az MDF mai vezetőit vissza kell szorítani erről az eszelős útról, akkor ezt kell tenniük. B.K.: Ebben az országban hetven éve mindenki mindentől megtanult félni. A magyar családok általában rendkívül heterogének, vagyis majd minden családból mindig jutott valaki a vagonba. Teljesen mindegy, hogy éppen mikor és miért. Éppen ezért nem szabad úgy beszélnie egyetlen hivatalos nyilatkozónak sem, hogy ne tudja: félelmet kelthet. Nem tudatos félelmet, hanem ösztönöset. Az emberek idegeiben, az emlékeiben, a zsigereiben. Tisztelnünk kellene egymás félelmeit. Ez a véleményem. Viszont amit Kenedi János a kormánypolitikáról mondott: Kónya Imre rendkívül szerencsétlen dolgozata nem kormánypolitika. Igaz ugyan, hogy az MDF más prominenseinek is vannak félelemgerjesztő megnyilvánulásai, de az sem kormánypolitika. — Hogy ez kormánypolitika vagy nem kormánypolitika, erről megoszlanak a mai magyar társadalomban a vélemények, és azt hiszem, legalább annyian vannak már azok, akik kormánypolitikának vélik. Viszont félni Magyarországon, úgy látszik, mégsem mindenkinek sikerül, mert itt ül körünkben — hadd jelentsem be — itt van a Tilos Rádió két munkatársa! Igen, itt vannak, és úgy látszik, ők sem félnek. Gyertek ide fiúk, mondjátok meg: féltek? A Tilos Rádió anonim munkatársa: Hát egy kicsit izgatottak vagyunk, de félni nem félünk, arról szó nincs. —És lenne mitől félnetek? T.R.: Hát itt ezen a hajón is vannak emberek, akiktől esetleg félnünk kellene, biztos van félnivalónk, de nem, nem félünk. Amíg nem tudják bizonyítani, amíg semmiféle tárgyi lefoglalás nem történik, itt a tárgyi lefoglalás alatt nyilván az adó lefoglalása értendő, addig mi nem fogunk fizetni egy fillért sem. Addig, amíg az én wolkman fejhallgatómat és a wolkmanem mikrofonját tudják csak elkobozni, addig, azt hiszem, nem vagyunk veszélyben. KJ.: Úgy érzem, hogy a hajón utazó összes újságíró tanulhat ebből a kijelentésből, mert a jogoknak és a lehetőségeknek ilyenfajta racionális ismerete szükséges ahhoz, hogy egyetlen újságírót se lehessen megfélemlíteni. — Nos, én úgy gondolom, hogy a magyar újságírók ama részének, akik magánvállalatoknál dolgoznak, egyelőre, és nagyon remélem, hogy sokáig, nagyon sokáig nem lesz félnivalója. Hogy a nemzeti médiának mi lesz a sorsa, az óriási kérdés. Szeretném ezt a beszélgetést azzal lezárni, hogy békében és nyugalomban tudjunk beszélgetni jövő ilyenkor is. írásunk Gádor Iván élő interjúja alapján készült, amely szeptember 27-én a Médiahajón hangzott el.
