Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-30 / 8145. szám

Magyar Hírlap, 1991.okt.26. ÍO Európáért: demonstrálta, hogy a liberá­lis demokrácia elhozhatja a felvirágzás korszakát, az egyéni szabadságjogokat, a társadalmi gondviselés idejét és az élet minőségének javulását. Talán nem ez volt a „mágnes”, amely egyre in­kább vonzotta Kelet-Közép-Európa né­peit Nyugat-Európához? Ha pedig Nyugat-Európa volt a mágnes Kelet- Közép-Európa számára, akkor egy de­mokratikus, virágzó, stabil és biztonsá­gos Kelet-Közép-Európa nem lehet-e mágnes Délkelet-Európa, a balti álla­mok, Ukrajna, és igen, Oroszország európai része számára? Feltenni azt a kérdést — amely egy­idős Európával —, hogy ugyanis „hol végződik Európa", ebben az összefüg­gésben nemcsak elsietett, de voltakép­pen káros is. A Baltikum és a Balkán j demokráciái erőteljesen ragaszkodnak ahhoz, hogy ők a közösséghez tartoz­nak. Ha minden jól megy, akkor ők is idővel, a társulás révén, a teljes jogú tagság irányába mozdulnak el. De ha egy igazán demokratikus Oroszország a teljes jogú EK-tagságra terjeszt elő igényt, az már súlyos dilemmát jelent, ha másért nem, akkor azért, mert Oroszország olyan hatalmas, ráadásul fele már Ázsiában van. De az oroszor­szági fejlemények legderűlátóbb meg­ítélése szerint ezzel a kényes dilemmá­val valószínűleg néhány évig még nem kerülünk szembe. Ha ezt az alapvető stratégiai érve­lést a tagállamok elfogadják, akkor az EK vezetőinek egyet kell érteniük a szervezet decemberi, maastrichti csúcstalálkozóján abban, hogy mi a - stratégiai cél: 2000-re be kell hozni az Európai Közösségbe Lengyelországot, Magyarországot, Csehszlovákiát, vala­mint az EFTÄ reményteljesebb tagjait. Egyet kell érteniük abban, hogy ezt nem egyszerűen az új demokráciák akarják, hanem mi is akarjuk — azért, hogy Európa Európa legyen. Ha ez a stratégiai elhatározás bekö­vetkezik, akkor ebből számos gyakor­lati, azt érdemileg alátámasztó lépés következik: — Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia képviselői már 1992-től bevonhatók az európai politikai együtt­működés rendszeres áramába, amely­nek keretében a tagállamok igyekez­nek összehangolni külpolitikájukat. Ez nem szükségszerűen egyirányú utca vagy kedvezmény, hiszen az EK által az elmúlt évben gyakorolt külpolitika nagyon is bizonytalan kurzusa azt su­gallja, hogy tudnánk profitálni a kelet­­közép-európaiak különleges tapaszta­lataiból, ami a majdani Jugoszláviát és a Szovjetuniót illeti. Az európai politi­kai együttműködésben való részvéte­lükre vonatkozó rendelkezések beiktat- | hatók a jelenleg is tárgyalás alatt lévő társulási megállapodásokba. — Már most terveket kell készíteni arra, hogy Lengyelország, Magyaror­szág és Csehszlovákia részt vegyen 1994-ben az európai parlamenti vá­lasztásokon. Bár a majdani europarla­­menti képviselőik pontos státusát még ki kell dolgozni, ez erőteljes jelképe lenne — Európa tanácsi tagságuk mel­lett — annak, hogy visszatértek a de­mokratikus Európába. Emellett egyút­tal próba is lehetne ahhoz, hogy az 1999-ben esedékes európai választáso­kon már teljes joggal vegyenek részt. — Követni kellene azt az eredetileg Jirí Dientsbier csehszlovák külügymi­niszter által tett javaslatot, amely sze­rint az Oroszországnak és a többi posztszovjet köztársaságnak nyújtott segélyek némely részét az említettek nemcsak elkölthetnék, hanem kötele­zően elvásárolnák Kelet-Közép-Euró­­pában. Lengyelországban. Magyaror­szágon és Csehszlovákiában a piacgaz­daságra való áttérés amúgy is roppant nagy nehézségeit súlyosan fokozta a keleti kereskedelem összeomlása. — Minden szép szó dacára igaz, és a kereskedelem szempontjából valós tény, hogy a lengyel piacok jóval nyi­­tottabbak az EK árui számára, mint az EK piacai a lengyel áruk számára. Ez a protekcionista diszkrimináció eredmé­nyezte azt, hogy gyakorlatilag leálltak a tárgyalások az EK és Lengyelország között, Magyarországgal, Csehszlová­kiával pedig zsákutcába jutottak. Az EK-nak azonnal jóval kedvezőbb felté­teleket kell felajánlania olyan létfon­tosságú területeken, mint a textil, a mezőgazdasági termékek; ezzel tehet­né lehetővé a társulási megállapodá­sokról folyó tárgyalások gyors befeje­zését — A társulás után a következő stá­ció a teljes jogú tagság. Azonban ha Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia előnyt is élvezne az EF­­TA-országokkal szemben, gazdaságuk nem állna készen arra, hogy elviselje a teljes jogú tagság összes terhét 2000- re. A jóval hatalmasabb gazdaságokból eredő hirtelen versengés nyomán szét­eshet a kibontakozó magánszektor jó része. Az olcsó, képzen munkaerő len­ne egyike csekély előnyüknek, de sem a nyugati munkaerőpiac teljes és azon­nali megnyitása, sem pedig a túlszabá­lyozott „szociálpolitika" nem szolgálná szükségszerűen érdekeiket. Éppen azért arra van szükség — mint Görög­ország, Portugália és Spanyolország esetében —, hogy a teljes jogú politi­kai tagság hosszú átmeneti időszak ke­retében valósuljon meg. Ez nem a „többsebességű Európa”, nem is a „többváltozós egyenlet” — egyszerűen csak egy egyedi válasz egy egyedi problémára. — Minden olyan javaslatnak, amely a jelenlegi EK együttműködésének el­mélyítésére irányul, akkor is életképes­nek kell lennie, ha egy húsztagú közös­ségre vonatkozik. A múltban a közös­ség kiszélesítése lassította az együtt­működés elmélyítését, de középtávon bátorítólag hatott rá: minél nagyobb a tagok száma, annál nagyobb szükség van a többségi döntéshozatalra, a dön­téshozás felfelé és lefelé való rétegzé­sére, a megnövekedett demokratikus kontrollra. A kiszélesítés elősegítheti az együttműködés elmélyítését. Az új tagállamok pedig az európai egyesítés leglelkesebb képviselői lesznek. Az le­het, hogy mi itt a Nyugaton birtokoljuk Európát — de ők hisznek is benne.

Next

/
Thumbnails
Contents