Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-28 / 8143. szám

úi Magyarország, 1991.okt.2z

de a pluralista struktúra éppen ettől virul! Felix culpa! Áldott hiba! Mécs Imre és vele a demokrácia egészének üdvét szívünkön viselők csak örülhetnek, hogy nem hallgattunk rájuk; éspedig osztatlanabbik, mint mi magunk, mert minket azért megkörnyékezhet egy-egy elégikus fuvallat: nekünk hizony lehetne könnyebb is, ha akkor...!

Ez a nagy ténybeismerés és értékítélet az ellenzék olyan rehabilitálása, amire érdemesebb felfigyelni, mint a Kónya Lmre-féle anyagnak arra a néhány ki- és felkapott kényes részletére, hiszen ez titóbbiak csak egy jól ismert, sőt unalomig csócsált vitakérdés élesebbre sikeredett megfogalmazásai, míg ez a belső (szívbeli) vallomás politikai patológiánkban az igazi gyógyulás folyamatát indíthatja el.

Hogyan gyógyít ma a lelkek avatott orvosa, ha kínlódó ema berek, omladozó csaladok, w csúnya, vagy lefokozó konfliktusoktól mart munkacsoportok vagy szervezetek fordulnak hozzá? Ha maguknak és vagy környezetüknek kellemetlen, a személyi hatékonyságot, értelmes működést bosszantóan zavaró tünetektől szeretnének végre-valahára megszabadulni? Ha fóbiáik vagy egyéb nem kívánatos érzelmi reakcióik kellemetlenkednek nekik? Ha káros szokásaiktól, túlhajtott dohányzástól, alkoholizmustól, kényszerevéstől, álmatlanságtól szeretnének megmenekülni? Ha pszichés eredetűnek sejtett komoly testi bajokból szeretnének kilábalni?

Nos, mindenekelőtt tiszteletben tartja azt a rettentő energiával rendelkező tényezőt, gócot, személyiségrészt, amely akár évekig, sőt évtizedekig is képes volt fenntartani azt a bármily kínos tiinetegyüttest, visszaverni számtalan változtatási kísérletet, együttélésre kényszeríteni a büszke tudatot. A terapeuta nagy hatású eszközeivel dehogy is mer csak úgy belekotomi ebbe a virulens lelki ökoszisztémába! Nem hisz abban, hogy valamilyen összefüggésben ekkora erőkoncentrátumnak valami pozitív funkciója ne lenne.

Egy asszony azzal a cseppet sem szokatlan, de számára már dühítő következetességű panasszal fordult a pszi. choterapeutához, hogy mindig szépen sikerül ^lefogynia, de sose bír ellenállni a visszahizás kísértésének. Nos, a pszichológus kijelentette, hogy itt egy komoly belső „erő" keze van a dologban, azé, amely az asszony házas- ságit védi. Tudatosulva, már az aszszony is -érezte: ha'karcsú marad, jobban fog tetszeni a férfiaknak, és ahogy ismeri magát, nem sok jövőt jósol a házasságának, pedig azt mégsem akarná feladni...

A körültekintő lélekgyógyász nem akarja megváltoztatni a bármily terhesnek is érzett páciensi magatartást. Hanem mit csinál? Mindenekelőtt különbsébet (tesz a mélyében pozitív, egészséges erejű, eredeti „szándék" és ennek torz magatartásmintázatában való, szerencsétlen, elfajult megnyilvánulása között. Megkeresi az előbbit, „kapcsolatba lép" vele, és beleérző, türelmes kommunikációval, a pácienssel közösen munkálja ki, hogy milyen alternatív viselkedésmódra cserélhetnék ki a terhes tünetegyüttest. Együtt keresik meg, hogy mivel lehetne azt az egész személy számára fontos félt — amit most

paradox módon éppen ez a „bajkeverő”, „obstruáló-ellenzéki" személyiségrész véd kétségbeesett szívóssággal —, hatékonyabban és kulturáltabban, a személy többi törekvéseivel és környezetével békében és harmóniában elérni. • Ez a látens funkció rehabilitálása.. Demokratikus szellem a személyisegén belüli történésekben. A szociológusok és a kuitúrantropológusok már néhány nemzedék óta megkülönböztetett figyelmet szentelnek a rejtett társadalmi funkcióknak, ahogy ezek a manifeszt tudati motívumok mögött és mindenfajta voluntarista handabandázás ellenében csendben és szívósan munkálkodnak a kulturális, társadalmi-történelmi azonosság életben tartásán és fejlesztésén. J

BBS.

iNem misztifikáció, ha a ketitősség mögött megkeressük az egvsé/?t. Ha egyfelől tényszerűen számba vesszük: Magyarországon milliók állnak a nemzeti-keres ztény-nepi-liberális kormánykoalíció mögött, és másik milliók érzik kifejezve saját érdeküket, érzületüket a hangsúlyosabban liberális és vagy szocialista, szekuralizált humanista, de másod-harmadsorban ugyancsak zsidókeresztény, sőt bizonyos népi és nemzeti vonulatokkal is azonosulni tudó ellenzéki politikusok és publicisták megnyilatkozásaiban. Az MDF első és az SZDSZ második legtöbb szavazata az ország sorsát négy évre meghatározó legkeményebb tény. Az első ugye mégiscsak — és nemcsak négy évre —: tényleges kiszakadásunk a birodalomból. A csaknem ötmillió érvényes szavazat megoszlása (a szocialisták félmillióját leszámítva, aztán mégiscsak beleadva a képletbe) a kétpólusosság megfellebbezhetetlen történelmi tényét állítja elénk.

Másfelől azonban a nemzet és az ország mégiscsak egy. Ez a kettősség az egy nemzet „akarata”. (Az idézőjel itt nem lágyítja meg a tény keménységét, csak a pszichológiai analógiák korlátáira utal.) Nem misztifikáció, hanem a rejtett fjnkció szociológiai és pszichológiai tanának komolyan vétele, ha arról kezdünk gondolkodni és beszélni, hogy a nemzet élő egésze érdekében milyen életfontosságú funkciókból vezethetők le azok a néha szégyellnivalóan kínos torzsalkodások, melyek működésben levő demokráciánk történelmileg adott, mai kétpólusú állapotát jellemzik. Mintha csak a nemzet „ismerné” annyira önmagát, hogy a kormányzattal megbízott erőteljes politikai elittel szemben „indokoltnak tartaná" egy majdnem ugyan--, ilyen erős (sőt néhány stratégikus szempontból, például közszereplési rutin, publicitási kapcsolatok és az intézmények szempontjából ta’.án még erősebb) ellenzéki elit felállítását, újool és újból rajtaütésre uszítását, illetve buzdítását. (A szóhasználat másodlagos jelentőségű.) Ahol ilyen elszánt, heves védelemmel és ki-kicsapásokkal találkozunk, nem kellene-e inkább tisztelettel adóznunk valami nagy nemzeti érdek jelenlétének és kétségbeesett őrzésének? Amely rejtett funkcióról „magasabb bölcsessség" gondoskodott, mint amibe a csetepaték bármelyik oldaláról bepillantást nyerhetnénk. (Mielőtt valaki történelmi miszticizmussal vádolna, hadd hívom segítségül a modernizációs iskola egyik prózai tételét Bibó István gon-