Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-28 / 8143. szám

Új Magyarország, 1991.okt.22

dolatmenetével megerősítve. Miután 5 [is] onnan számítja az egészséges fejlődés lehetőségét, amikortól a térség külső hótító és birodalmi erőktől megszabadulva maga növeszthette volna sorsát, amiből viszont azóta csak a „mérhetetlen nehézségek, szenvedések és barbárság ömlött ki” — így eszméltet a realitásra: „Vajon talán Nyugat- Európa harminc esztendő alatt kapta meg a maga jelenlegi végleges elhatároló kereteit?” — Az anorganikusán nem zavart, vagy az ilyen zavarokat már maga mögött hagyó társadalmak igenis megtalálják a számukra optimális, a túlélést és a fejlődést legjobban biztosító politikai mintázatot es dinamikát.) Ezt az optimumot a mi társadalmunk a jelen szakaszban.— úgy tűnik — az MDF későn íelismert'legnagyobb politikai hibájának a többpártrendszerű struktúrára gyakorolt jótékony hatása révén találta meg

De erről később. Most azonban kérdezzük ki a kormányzatpárti panaszkodót azokról a kínos tünetekről, amelyek az ilyen elvont, emelkedett (hősiesaltruista vagy mazochista?J megszólalások mögött, mint a Kónya Imréé, alig legyűrhető keserűséggel mégiscsak szorongatják. (Itt az érvényes szavazóknak arra a több mint felére gondolunk, akik a demokrácia szabályai szerint állították ki a kormányzás „nemzeti válogatottját", illetve azokra, akik'most is a kormányzatnak szorítanak. Hogy ez a szurkolótábor apad vagy gyarapszik, ez még két és fél évig mindkét oldali aggódások, illetve remények, valamint témverő, illetve pozíciót védő küzdelmek tárgya.)

Egyik közismert panaszuk például az, hogy azok az erők, amelyeket a Mécs— Csoóri levélváltáskor a „vadabb" liberálisok vezette ad hoc koalíciónak (a saját fegyvereink sajnálatos lábhoztétele ellenére) sikerült megállítania a hatalommentés manőverében, most mégis uralják a gazdaság hagyományos és új szektorait, a tömegközlést, az önkormányzatokat, sót a íőhivatalok apparátusait is: az egész életet. A hatalomátmentés Pozsgayék vezényletével sem sikerülhetett volna tökéletesebben. (A régi vállalatok. Intézetek, „kifizetőhelyek" a regi vezetőségek irányítása alatt működnek, közben ugyancsak a régi vezető rétegek rt.-kbe, kft.-kbe, bt.-kbe, vegyes vállalkozásokba menti át a csődtömeggé vált gazdaság életképesebb elemeit. Nekik van ehhez szervezettségük, összeköttetésük, informáltságuk, rutinjuk és íelhalmazotí anyagi erejük. Közben a reformkommunista sajtó százszor (!) erősebb, mint a „kormányhoz köze! álló". A baloldali liberális pedig vitriollal öli-irtja az évtizedes nyomás aló] szabadult zsenge patrióta és vallásos érzést S a defenzívába szorult kormányzat magyarázkodásairól ez a csak saját hangját hallani engedő média mondhatja ki az utolsó szót.)

meózás", csak tán annak nem vagyunk eléggé tudatában, hogy ez milyen elképzelhetetlenül nagy dolog egy több évtizedes koestleri társadalom után, amelyet ugye egyfelől az jellemzett, hogy hatalmának birtoklói, viselkedési normáinak megszabói történelmi (osztályharcos) küldetéstulattal a hagyományos erkölcsöt felülírva csak elvétve (véletlenül) mondtak igazat, de amelynek kultúrájával másfelől valahogyan mindnyájan átitatódtunk.

De a hatékonyság és hatásfok ismérveinek kritikai használatára sem nagyon lehetne buzgóbb és rátermettebb felvigyázót szerződtetni ennél a szakértői-zsumalisztikus ellenzéknél. A fentebb idézett teljesítménymotivációs elv, ,A jó ellensége a jobbnak” itt irónia nélkül használható: ez a talentumaival ügyesen („dörzsölten") sáfárkodó ellenzék rettentő sok hasznot hajt a nemzet egészének — és benne kikerülhetetlenül a kormányzatnak is — azzal, hogy még a „jó” megoldásokban is kipécézi az esetleges „jobb” lehetőségének elmulasztását (hát még a közepesekben!). (Így persze könnyű lesz a kormánypártoknak a következő választásokra sikeres országot felvonultatniuk!)

De mélyebb belátást is szerezhetünk e látens funkció természetéről A lélektan (a klinikaitól a szervezetpszichólógiáig) ismeri azt a jelenséget, hogy bizonyos személyek, csoportok csak provokációval vehetők rá a pozitív elindulásra, illetve kitartásra. „Ez nem fog sikerülni neked, nektek!” — mondja egy belső hang, melyről az avatatlan észlelő azt gondolhatná, hogy debilizáló erők tünete. Valójában — ahogy erről az eredmények hosszabb távon tanúskodnak — ez a folytonos, előzetes, közbeni és utólagos kétely és fitymálás tudta. tudja csak kihozni az illető személyből vagy csapatból a maximumot. Egy külföldi érdekeket szolgáló központi hatalomra évtizedeken át kitermelődött ellenkezési reflexeink ilyetén hasznosítása miért ne szolgálhatná a közüdvöt?! A kontrázó« miért ne érdemelnék meg a rehabilitálást?!

Am még mélyebb belátás ,is adódik. A Hét szamuráj és amerikai változata, a Hét mesterlövész példázza, hogy a parasztokat a banditáktól megszabadító „jó” fegyveresek is kívülállók. Az élet mindkét „elittől" függetlenül szeret továbbíolyni a maga medrében. Az élet szereti, ha a jóindulatú politikai (és gazdasági) elitek is valamennyire lekötik és semlegesítik, sakkban tartják egymást. („Checks and balances!”) A kartellképzódés, melyben a békés kiegyezés a fogyasztók rovására megy, nemcsak a gazdaságban káros és tiltott, de a politikában is veszélyes lehet. Lehet, hogv a fél évszázados tetszhalálából ocsúdó nemzet ezzel a látszólag dühös megosztottságával védekezik egy politikai kartell nyomasztó békéje ellen?

Nos, hegy a parlamentnek felelás kormányzati szándékkal szemben ilyen atomerös ellenakarat létezhet, tevékenykedhet, ez talán nem bűnös véletlen, hanem — mint a 'Konya-iratból is fölsejlik — valami összenemzeti nagyobb jó szolgálatában működő rejtett funkció eredménye.

Egy-két dolog közvetlenül is világos ebből az össznemzeti előnyből. A jó hangú ellenzék jobban megóv a korrupciótól, mint a legjobb „belső erkölcsi

De mindez persze csak találgatás. A kommunikációs kultúra viszont előírja, hogy találgatások, hipotézisek, elméletgyártás helyett bizalommal bírjuk szóra a számunkra furcsa tüneteket produkáló, értetlennek talált; a nagyobb egész vitális érdekére kártékony magatartásúnak tűnő „ellenfelet". (Ez még a mai pszichoterápiában is így van, ahol csak a tünetet képező személyiségrészekkel léphetünk — különféle kommunikációs technikáik révén — kapcsolatba, meny-