Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-21 / 8139. szám

168 Óra, 1991.okt.8 6 keit. Egy pán vezetői nem követhetnek egyfaj­ta társadalomkutatói alapállást. SokaD valami­féle össztársadalmi eszményből indulnak ki. és megpróbálnak mindenre tekintettel lenni, ami­kor kialakítják véleményüket. Az SZDSZ-nek föl kell vállalnia, hogy ő bizony csak a társada­lom egy részét képviseli. Azokat, akikre az előbb utaltam. Ugyanakkor közénhetöbbnek kellene lennie. I- Na igen, csakhogy - mint az S£DSZ veze­tői többször is megfogalmazták - egy felelős ellenzéki párt nem ígérhet olyan dolgokat, amiket kormányzó pártként maga sem fog tudni megvalósítani. T. P.: Azt hiszem, nagyon igaza van annak, aki ezt mondja. Ám mozgástér mindig van. Az általánosságokon egyébkent sincs sok értelme tovább rágódni, hanem az egyes nagy, konkrét vitakötegeket érdemes megvizsgálni, és majd­nem mindenütt kiderül: lényegesen nagyobb a mozgástér, mint ahogyan az általában'látszik. I- Folyton visszatérünk az ön Népszabadság­­interjújára. Ennek nagyon fontos része volt. ahol ön a két nagy párt közti viszonyról beszélt. Arról a kíméletlen állóháborúról, amelyben már beszélő viszony sincsen, ön azt mondja: jóllehet ennek kialakulásában in­kább az MDF marasztalható el, mint az SZDSZ, de bizony e felelősségben osztozik a gyakran hisztérikusan reagáló elknzek is. Ezt én némileg önkritikus megjegyzésnek is éreztem. Bizonyára tudja: önről szokták azt mondani, hogy gyakran hisztérikusan reagál. T. P.t lgen. arra az időre is igaz ez az állítás, amikor meg az SZDSZ parlamenti frakciójá­nak meghatározó személyisége voltam. Sajnos, a helyzet azóta sem változott. Engem például az önkormányzati választások napján váltot­tak le. Akkor a Szabad Demokraták Szövetsé­ge - mint a választók szavazataiból kiderült - alternatív erő volt az MDF-fel szemben. Ám az az időszak sem minősíthető egyértelműen sike­resnek. Úgy hiszem azonban, hogy az utolsó egy évben a két nagy párt viszonya sokkal rosszabb lett. Akkor legalább beszélő viszony volt a két nagy' párt között. Most már az sincs. 1- Az hogy an érintette önt. bogy szombaton Haraszti Miklós azt nyilatkozta az egyik napilapban, hogy ismerve Antall József és Tölgvessy Péter jó viszonyát őszinte véle­ménynek tartja Antall örömét az ön jelölése és esetleges megválasztása fölött T. P.: Csak azt tudom mondani: én arra törekszem, ha lesz szerepem a Szabad Demok­raták Szövetsége politikájában, akkor az SZDSZ legyen olyan markáns ellenzéki párt. amelyik alternatívája lehet az MDF-Magyar­­országnak. Ugyanakkor tudom, hogy óriási lehet a felelősségem abban, hogy' a két fő erő jó kompromisszumokat tudjon kötni. Ha ezek a kompromisszumok nem fognak megszületni, az ország elsüllyed a népi-urbánus vita, a már­már szinte törzsi gyűlölködéssé fajuló viszály kereszttüzében. Új Kis Jánost nem találunk I- A legnagy obb ellenzéki párton bel&J termé­szetesen még áD a vita 12 utódlás kérdésében. Solt Ottüia. Tamás Gáspár Miklós már bí­rálta a sajtóban Tölgvessy Péter elképzelé­seit. Mi a véleménye Bauer Tamásnak, az SZDSZ országos tanácsa tagjának? Mit gondol, miért éppen Tölgvessy Péter neve merült fel - és tulajdonképpen miért csak az övé, mindjárt az első pillanatban - mint leen­dő vagy poteDciális pártelnöké? BAUER TAMÁS: Szerintem ennek nagyon egyszerű pszichológiai oka van. Nevezetesen az. hogy az elmúlt egy évben, amikor az SZDSZ-nek tényleg nem voltak nagy sikerei - sőt -, Peter saját elhatározásából nem vett részt az SZDSZ vezetésében. Az egy évvel ezelőtti küldöttgyűlésen nem vállalta, hogy ügyvivő­nek jelöljék, és így azt a benyomást kelthette - és keltette is - a tagság egy részében, hogy bezzeg, ha részt vett volna a vezetésben, vagy ő lett volna a vezető, sokkal sikeresebb lett volna az SZDSZ. Én ezt nem hiszem. I- Ezek szerint ön nem ezt az egy lehetőséget látja Kis János lemondása után? Ön szerint milyen lehetőségek állnak most a párt előtt? B. T.: Azt hiszem, nem a személyi kérdés az első számú kérdés. Az első számú kérdés az SZDSZ politikájának megújitasa. a szervezeti munka javítása. Csak hát az érdeklődés most elsősorban a személyi kérdés felé fordul. A ma­gam részéről azt gondolom, hogy egy másik Kis Jánost nem fogunk találni - ez teljesen nyilvánvaló tehát egy olyan új vezetőre van szükség az SZDSZ-ben. aki ebben a nagyon nehéz 'szakaszban jól tudja egyesíteni az SZDSZ erőit, képes integrálni az SZDSZ veze­tő politikusainak a munkáját, és elfogadható az SZDSZ-tagság nagy többségé számara. ■ - Ön ismer ilyet? B. T.: Szerintem vannak ilyenek. Valameny­­nyien töprengünk ezen. és a párt egészének egv közös munkában kell megtalálnia, kit tart a legalkalmasabbnak. Megmondom őszintén: Tölgyessy Péternek vannak nagyon komoly erényei - és az elmúlt évben is nagyon sokat tudott volna tenni az SZDSZ-ért, ha vállalta volna de nem hiszem, hogy ő volna igazán alkalmas erre az integráló, összefogó feladatra. Nagyon megosztja az SZDSZ tagságát, márpe­dig ebben a helyzetben biztos, hogy nem arra van szüksége az SZDSZ-nek. hogy egy olyan új elnöke legyen, akit a tagság számottevő része nehezen tud elfogadni. I- ön nem ért egyet azzal, amit Tölgvessy Péter a két nagy párt viszonyáról moDdott? Vagyis bogy véget kel) vetni a kíméletlen állóháborúnak, és újra meg kell teremteni a beszelő viszonyt Ezt egyébként nemcsak ö mondja, hanem a Beszélő elemzésében Havas Gábor. Solt Ottilia és Kőszeg Ferenc is azt állítja: az egyik megoldás a nyitás lebeme - nvitás az MDF felé. B. T.: Én azt hiszem, az SZDSZ mindig nyitott volt az ilyesmire. Azt viszont nagy on nehezen tudnám elképzelni, hogy azt az M'DF- et. amelyet a Kónya-tanuimányban megfogal­mazódott szellemben vezetnek, mi fontosabb partnernek tekintsük, és a vele való politikai együttműködést - mondjuk - a Fidesszel való politikai együttműködés elé soroljuk. Ez való­ban nagyon megosztaná a tagságot. I- Antall József - amint elterjedt Kis János visszavonulásának a hire - mar Amerikában azonnal reagált. Azt mondta: az országnak is érdeke, bogy markáns, nemzetközileg is hiteles személy kerüljön az SZDSZ élére. Tölgyessvre is utalt, akiről nagyon elisme­rően nyilatkozott. B. T.: Megmondom őszintén: engem na­gyon meglepett, hogy a miniszterelnök ennyire sietett kifejezésre juttatni, hogy ő mit látna jónak az SZDSZ vezetésében. Magyarorszá­gon ma nagyon sok olyan funkció van.a gazda­ságban. a kultúrában, a sajtóban, amelyeknek a betöltése .Antall József ízlése szerint történik. Én biztos vagyok abban, hogy az SZDSZ tagsága nem Antall József ízlese szerint fog dönteni.

Next

/
Thumbnails
Contents