Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-01 / 8128. szám

168 óra, 1991.szept.24 A félelem bére: a pozíció ára Kiből lesz vezető? Kényszerű lojalitás A Budapesti Nemzetközi Vásáron sétálva úgy tűnik, hogy a hazai vállal­kozók, a magyar és a külföldi tőke dolgoznak, és a munkájuknak látszata is van. Más jelek viszont egyfajta államkapitalista szemléletre utalnak. Ez elsősorban a jövedelmek túlzott elvonásában és központosításában mutatkozik meg. Hogy melyik vonulat az erősebb, és mily en lehetőségeik vannak a hazai vállalkozóknak, erről kérdezte Vicsek Ferenc Széles Gábort, az MDF elnökségi tagját, a Műszertechnika Rt. elnök-vezérigaz­gatóját, aki a GYOSZ elnöke is. valamint Palotás Jánost, az MDF-frak­­ció párton kívüli parlamenti képviselőjét, a Vállalkozók Országos Szövet­­__ségenek elnökét. ■T - Mepváltozik-c a gazdaság? Ez ügyben fc mindkenen elég sokai publikáltak az utóbbi & időben, azi ina, illene nyilatkozna, hogy br nagyon súlyos bajokat latnak, mert dídcs k igazi elmozdulás. SZÉLES GÁBOR: Azt hiszem, itt valóban egyfajta minőségi változásnak kell bekövet­keznie a politikusok és a gazdasági szakembe­rek kapcsolatában. Eddig tényleg valahogy úgy érzékeltük, mi. gazdaság: szakemberek elsősorban, hogy a politikusok dolgoznak, úgy . ahogy ők azt elképzelték, a parlamenten belül, a parlamenten kívül, a gazdasági szak­emberek pedig - alulnézetből nezve a változá­sokat. viszont a gazdasági folyamatok mélyé­re látva - tették a dolgukat, de végül is a távolság óriási. „A gazdaság okosan lép I- Párbeszéd a gazdaság és a politika sze­replői között többnyire ügy jöhet letTe. hogyha önök közvetítenek. Közvetít a VOSZ. közvetít a Gyáriparosok Országos Szövetsége. De van-e valamilyen befolyásuk a törvény hozásra? V an-e erejük? Hol van most a gazdasági hatalom? PALOTÁS JÁNOS: Az új politikai struk­túra valahogy nem tudta létrehozni azt a kommunikációs készséget - vagy pedig ki­mondottan el is zárkózott ettől amellyel meg lehetett volna találni a közösen is követ­hető utat. Én ezt nagyon veszélyesnek tanom. Most konkrétan a gazdasági érdekképviselet­ről. Vitatom, hogy ma a kormánynak egy jól megfogalmazható gazdaságpolitikája lenne, de ha fenne is - és az ió lenne azt sem tudná megvalósítani a vállalkozók, a gazdaság sze­replői nélkül. Márpedig ma egy ilyen egymás melletti mozgás figyelhető meg. Ebből nekem persze sokkal szimpatikusabbak azok a lépé­sek. amelyeket a gazdaság tesz - úgy gondo­lom. sokkal okosabban lép -. de közben hiá­nyolom egy egységes gazdaságpolitika megje­lenítését.'Eközben - nagyon jól meg lehet figyelni - mind a külföldi működő tőke. mind a hazai vállalkozói szektor tudja. hol hozza létre úi vállalkozásait I- Bocsánat, de ön or ül a parlamentben. Születnek törvények, mondjuk, az ön akara­ta ebenere? P. J.: Hát. igen. Bár számos módosító in­dítvánnyal élek. a gazdasági törvények több­ségét a végén határozott nemmel el kellett utasítanom, tehát ellene szavaztam ezeknek a törvényeknek.- Miért? Ügy érem. bogy azok a gazdaság természetes működése ellenére születnek meg? P. J.: Igen. Azért, mert a parlamenten belül először is egy éven át megfigyelhető volt egy hatpárti konszenzus arra nézve, hogy a gazda­sági törvényeket abszolút a háttérbe szorítot­ták. Egy politikai.rendszerváltás teljes lezárá­sára törekedtek. Én ezt gazdasági szakember­kent végképp nem tudom elfogadni, de ezzel olyan törpe minoritást kepeztem a parlament­ben. hogy ezi a parlamenti szabályok szerint tudomásul kellett venni. Ma már tálán nem ez a helyzet: a társadalmi feszültségek kikény­szerítik a gazdasági törvények előtérbe hozá­sát. De teljesen üres törvények jönnek be a parlamentbe, és új. üres. önmaguknak ellent­mondó gazdasáp törvényeket tárgyal a parla­ment. Másmilyen ugyanis nem is készülhet. ha nincs meg az a gazdaságpolitikai modell, amelyre elkészüljön Raadasul a gazdasag: törvények között is a gazdaságtól idegen tör­vények" kaptak prioritást, vagyis a kárpótlás: törvény, az egyház; ingatlanokra vonatkozó törvény. f- Mármint a gazdaság természetes fejlődé­sétől idegen... P. J.: Igen. Ezek a törvények vitathatatla­nul óriási befolyással lesznek a gazdaságra, de a normál gazdasági fejlődés ellen hatnak. En­nek a politikai szükségességéi most nem aka­rom vitatni. SZ. G.: Itt egyfajta elmenés van egymás mellett, és en ezérí is tartanam nagy on fontos­nak. hogy a pártok gazdasag; szakembere: mihamarabb alakítsanak ki egy megfe;elő. jo kommunikációt, függetlenül attól, hogy - hangsúlyozom - kormánypártról vagy ellen­zéki pártokról van szó. I- Pedig épp azi akartam mondani, hogy Dem tudom, mien aggódik az SZDSZ-cn meg a többi partén, hiszen az ön szamara elsősorban a kormánykoalíció az érdekes, amiből az MDF ki tudhat alakítani egyfajta párbeszédet. És erre kinek \an jobb esélye, mint önnek? SZ. G.: Nem ének ezzel egyet. Azért nem. i mert most mint gazdasági szakember vagy i mint GYOSZ-elnök vagy pedig mint a legna­­! gyobb magáncég tulajdonosa, szóval, "sza­­! momra is az lenne a legtöbb, ha nemcsak - kormánypárti képviselőket tudnék megnyern. ; egy-egy gazdasági kérdésben, hanem az ellen­­; zékieket is. I- Ahhoz. hogy önöknek befolyásuk legyen nagyobb hatalomhoz keUene jutniuk... SZ. G.: A politikának elsődlegesen nerr ! érdeke, hogy a gazdasági hatalmat erősítse Elsösorban'az az érdeke, hogy a politikai ha- i iáimét erősítse. lI I ____ NA szaktudás nem fontos? I- De akkor in éles szembenállás van önül közön. ; SZ. G.: Nyilván, bár az. hogy éles. túlzás De ez nyilván egy olyan konfiiktushelyzc: i amely nemcsak a mara. hanem a holnapra i­­mindig jellemző lesz Legalábbis egy jól mu í kódó gazdaságban.

Next

/
Thumbnails
Contents