Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-16 / 8137. szám

Pesti Hírlap, 1991.okt.8.

A hivatalos körmenetek szabad megtartása ellen sincs kifogásunk, de az volt a baj például a szentjobb körmenetnél, hogy Mindszenty azt követelte, hogy a várból egészen a Hősök teréig és vissza melyen ó körmehet. Be■ láthatják, hogy nagyon nehéz ilyen szakaszon rendet tartani. Ha önök határok között csinálják ezt, akkor nem törődik vele senki, de ha a gazdasági élet rovárára történik, akkor kénytelenek vagyunk törődni vele. Azok a béresek például, akik az egyház nagy patrónusainál dolgoztak, el voltak tiltva attól, hogy misét hallgassanak, vigyáztak erre földesuraik, nekünk is vigyáznunk kell arra, hogy a munkaidő munkaidő legyen. Eszterházán elmondták nekem a volt jobbágyok, hogy nem mehettek el a templomba. Ha nem megy a munkaidő rovására, akkor mi nem törődünk vele.

Az akció kát. úgy látom, hogy egy nagy politikai szervezet, elég, hogy a Mihalovics volt a vezetője. Javasolom, hogy olvassák el a levelét, akkor majd megértik, hogy miért vagyunk ennyire résen vele szemben. Megmondom, hogy olyan intézményekkel szemben, amiket a Horthy időben politikai meggondolásokkal hoztak létre, a népi demokrácia érthető ellenszenvvel viseltetik. Ebben a dologban a kormány nem tehet nagy engedményeket. Megmondtam, hogy a quieton non movere alapján dolgozunk, de ha önök felvetik, akkor a kormánynak meg kell néznie, hogy szükség van-e ,rá, és lehet, hogy felmerül, hogy nem. Nem ’Vbína.helyee ugyanis, ha áviiág legtermészetesebb dolgait paragrafusokba szednénk. Ha én ezt Így elfogadnám például, akkor kénytelenek lennénk mi is egy ellenszámlát benyújtani és akkor mi is kérhetnénk, hogy csak egy példát említsek, hogy ha az egyház megtudná, hogy a paraszt zsizsikes búzát ad be, akkor lépjen közbe.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy haldoklóknak szentséget kiszolgáltatni s a letartózta tóéi intézetek kérdésével mi nem törődtünk ezzel a kérdéssel mindaddig, amíg meg nem hallottuk, hogy ha egy halálos beteg volt, akkor rábeszélték, hogy térjen meg. Az én unokaöcsém árva gyerek és a Szovjetunióban nevelkedett. Egyik nap kérte a gyónási cédulámat, mert mint mondotta, hogy csak akkor részesülhet az ír küldeményből. Higyjék el, mi tud• juk, hol szorít a cipő. Álláspontunk, hogyha egy beteg fel aktija venni az utolsó kenetet,

; akor meg kell neki engedni, lehet, hogy attól ■ meg is gyógyul, de hogy ott szakadatlanul agi- i táljunk, arra nincs szükség. Mostanában olj vastam Kiásnék a könyvét Kínáról és megle- i petéssel olvastam, hogy a kát. egyháznak volt egy szerződése, hogy minden halálraítéltet joga volt megtéríteni. Elmond egy esetet, hogy a pap odamegy a halálraítélthez, ad neki egy cigarettát, mindjárt megtéríti és utána fel• akasztják az illetőt. . ;v; , .„ ■ „

A fegyházban úgy áll a dolog, mélyről a lehető legrosszabb tapasztalataim vannak akár pol., akár közönséges elítéltekről van szó. Az egyház nem is tudja, hogy mit követ-el, ott nem úgy látszik, hogy az egyesek vigasztalásáról van szó. A politikai bűnözőknél pedig különösen elégedetlen vagyok ezen a téren. Például a belügyminiszter nem akarta beengedni a lelkészt Mindszentyhez. Azt mondtam, engedje be. Beengedte s akkor az összes politikai inspirációit leadta neki. Mikor én vizsgálati fogoly voltam, azt sem engedték meg, hogy beszédek az ügyvédemmel. Azt megértem, hogy valaki haldoklik, szabad ember, hivatja a papot, hogy vigasztalódjék. Meg is mondom, kicsit erőszakolt ez a régi időkből való szamiritánuskodós. De gondolának arra, a legnagyobb kellemetlenségek is származhatnak ebből. Például beszél egy csirkefogóval, s miután a pap elment, hogy valami kedvezményt kapjon elmenne az igazgatósághoz s azt mondaná, hogy mi mindent mondott a pap.

(.Folytatjuk)