Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-25 / 8125. szám

Figyelő, 1991.szept.19.

JS

„EGYMÁS. FELÉ IS NYITNUNK KELL”

Ha valamely közös piaci döntés vagy más politikai esemény a három társulni szándékozó közép-kelet-európal országot hátrányosan érinti, érzékelhető módon megszaporodnak a közöttük folyó párbeszédekről szóló híradások Is. De például a Magyarországot, a Cseh és Szlovák Köztársaságot, valamint Lengyelországot felölelő szabadkereskedelmi övezet Vlsegrádon született Ideája ügyében a politikai szándékok kinyilatkoztatásán kívül túl sok nem történt. Az NGKM főosztályvezetőjét, Balázs Pétert kérdeztük.

> A három ország egymás közötti szabadkereskedelmi övezetét illetően szakértői szinten megkezdődtek a feltáró megbeszélések. Céljuk, hogy mindegyik ország kidolgozza tárgyalási elképzeléseit, amelynek alapján kérnek majd kormányaiktól tárgyalási felhatalmazást.

Azon túl, hogy többen kételkednek a három ország közötti szabadkereskadalml övazat megteremthetőaégéban éa célszerűségében, még szakemberek nyilatkozataiban la keveredik a szabadkereskedelmi megállapodás és a vámunió.

>■ A szabadkereskedelem — GATT-ban megfogalmazott formája — a piacgazdaság igazi mércéje, ha úgy tetszik, próbaköve. Liberalizált, nyitott, nagyobbrészt magántulajdonon alapuló gazdaságokat, önállóan döntő vállalatokat tételez fel. Hiszen a vámok és azzal egyenértékű terhek, illetékek, az import mennyiségi korlátozásának felszámolása után az áruk egymás között a hazai gyártmányokhoz hasonló feltételek mellett mozognak. De az úgynevezett második védővonal — ahová például az állami megrendeléseket, az állami támogatást, a hazai szellemi termékek védelmét sorolom — tekintetében is szabályozzák a versenyfeltételeket. A három ország piacgazdaságának fejlettségét tekintve úgy gondolom, ez nem kis cél. A vámunió viszont a szabadkereskedelem megteremtése utáni szakasz, amikor nemcsak nyitottak egymás iránt a gazdaságok, hanem kereskedelempolitikájuk is közös, s kifelé egységes vámfalat alkotnak. Ettől pedig ugyancsak messze vagyunk.

Ezek az országok, néhány százalékos agymás közötti forgalmukkal sohasem alkottak természetes gazdasági térséget. Mi szól akkor a szabadkereskedelmi övezet létrehozása mellett?

>■ Való igaz, évszázadok óta valamely nagyobb gazdasági térséghez kapcsolódtak. A háború után a Szovjetunió nyugati perifériáján, most pedig a nyugati integráció keleti szélén helyezkednek el. De ez a három ország rövid időn belül, így vagy úgy, társul az Európai Gazdasági Közösséghez és az EFTA-hoz. Nem lenne ésszerű, ha a korábbi nem piaci típusú preferenciális rendszer helyébe most egymás közötti kereskedelmükben a nyugati partnereikkel szemben alkalmazottnál magasabb vámfalakat építenének. Az is igaz, hogy közöttük jelentős különbségek vannak a privatizáció módjában, a külkereskedelem liberalizálásának formáiban, ütemében. Különösen közelről nézve élesek ezek az eltérések. Bizonyos távolságból azonban, és Nyugatról így tekintenek ránk, a három hajdani KGST-országban inkább az azonosságok ötlenek szembe. Nem lehet véletlen, hogy a Nyugat nemcsak a politikai, hanem a gazdasági átmenetet illetően is együtt kezeli a három országot. Fel kell ismernünk, hogy ha mindhárman nyitunk, akkor egymás felé is nyitnunk kell. Megjegyzem, sorrendben először az EK és EFTA társulási szerződéseket keü megkötni, csak ennek alapján indulhatnak tárgyalások az egymás közötti vámok leépítéséről.

Ahhoz hasonlóan?

>• A fejlett Nyugattal az ipari vámok leépítése aszimmetrikusan történne, azokat az ágazatokat, amelyek még nem tudják felvenni a versenyt, átmeneti időre védeni kellene az importtal szemben. Vagy azért, mert most épülnek még csak ki, vagy azért — és ez Közép-Kelet-Európában speciális eset —, mert a korábban szovjet piacra termelő cégeket, iparokat kell támogatni a piacváltásban. Ellenben Lengyelország, a Cseh és Szlovák Köztár-Űgy látszik, valóban minden csoda három napig tart. A moszkvai puccs hírére is számyrakelt brüsszeli bejelentés keltette optimizmus, miszerint az EK tagországok enyhítenek álláspontjukon a mezőgazdasági, a textilét acélipari termékek importjának ügyében, az EK miniszteri tanácsának ülése után gyorsan szertefoszlott. Bár a gazdasági szakemberek már korábban is felhívták a figyelmet, hogy más a politikai támogatás és megint más adott ország gazdasági érdeke, a termelők nyomása a piac védelme érdekében.

A társulások viszonylag egyszerű része az ipari vámok kölcsönös lebontása, továbbá a mennyiségi korlátozások felszámolása, az ipari termékek szabadkereskedelme. Ezek szerint az EK őt, mi 10 éven belül számoljuk fel a vámokat. Kivéve a külön szabályozás alá eső acélipari termékeket, ahol a társulással öt íven belül megszűnne az önkorlátozás. De a francia vétó miatt most elvetett egyezménycsomagban a legkényesebbnek tekintett textiláruknál is felcsillant a megegyezés reményt. A menynyiségi korlátok, kontingensek határidők szerinti lebontására, bizonyos átjárás engedélyezésére a kontingensek között. Ami azért lenne jelentős eredmény, mert a kontingensek nyújtotta lehetőségeket az exportőrök nem egyformán használják ki és eddig nem volt mód átcsoportosításra. Ez évben egyébként néhány EK-ország a magyar szempontból fontos bérmunka kontingenseket is felemelte. Viszont változatlanul megmaradtak az országkvóták, pedig számunkra előnyösebb lenne egy egységes EK- kvóta.

Végül is a mezőgazdasági, pontosabban a marha- és Juhhúsexport miatt bukott el a mandátummódosítás. Az EK-rendtartásban mennyiségi korlátozással és lefölözéssel sújtott export növelése alapvető kérdés Magyarország számára, hiszen az összes EK-Jdvitelnek mintegy 25—30 százaléka. A magyar marhahúsexport, hála a hatékony EK-rendtartásnak, még ma is kevesebb, mint 1973-ban, amikor a közösség bevezette a radikális importkorlátozást.