Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-23 / 8123. szám

Népszabadság, 1991.szept.17

ví o

— Ma talán nem, de holnap?

— Úgy vélem, azt is látni kell, különösen Jelcinnek az orosz határokkal kapcsolatos állásfoglalása után, hogy az adósságokról, a tulajdonról, következésképpen a külgazdaság egészéről való gyors megegyezésre nincs sok remény. Ma nem olyan kiszámítható a helyzet, mint egy éve, amikor úgy tűnt, hogy minden 100 dollárból 60-at megtart a központ, s 40-et átad a köztársaságoknak, amiből azután maguk gazdálkodhatnak. Ma ezt a csatát még meg kell vívni, de a kimenetele még nem látható tisztán.

S bár ott valamivel tisztább a kép, azért hozzátenném: nem galoppírozzuk el magunkat a Baltikum esetében sem. A függetlenné váló államok általában, azaz tízből kilencen az első időszakban azt tartják a legfontosabbnak, hogy elkülönüljenek minden korábbitól. A gazdasági nacionalizmus politikájához pedig egy etatista eszközrendszer tartozik, főként etatista külkereskedelem, ennek az összes hátulütőjével, ami mind a hatékonyságot, mind a külkereskedelem mennyiségét csökkenti. Észtországra nem mondom, de Litvániára nagyon valószínűnek tanom, hogy ott egy erősen nemzeti, nagyon kemény, nagyon független, saját pénzzel rendelkező kormány lesz, amelyik nem moszkvai bürokratikus, hanem vilniusi bürokratikus okok miatt még sokkal jobban bele fog avatkozni az ügyekbe, mint a moszkvai kormány. Jól látható ez Oroszország esetében is, ahol az év első negyedében nem a Goszbank ellen hozták létre az orosz kereskedelmi bankok a bankárszovetséget, hanem az orosz központi bank ellen, mondván, hogy az még bürokratikusabb, még jobban beleavatkozik a dolgukba.

— Lehet, hogy ez egy négy, valaha erőien központosított Szovjetunióból sok kis, erősen központosított köztársaság lesz? S egyáltalán — mit tudunk azokról, akik a köztársaságokat Irányítják?

— A különféle köztársaságokban különféle politikai

helyzet van. Észtországban például a bank elnöke, aki itt volt Magyarországon kereskedelmi tanácsos, felvilágosult, kompetens ember, biztos, hogy jó irányba mennek. Belorussziában eddig nem nagyon voltak progresszív gazdasági szakemberek. A középázsiai köztársaságok gyors függetlenedésének pedig teljesen nyilvánvalóan az a célja, hogy átmentsék a pártállami struktúrát. Ügy gondolom, itt nem lehet semmiféle gazdasági liberalizmussal számolni, inkább az iráni modell az, ami kialakulóban van. Grúziáról, Örményországról tudjuk, hogy ők európai típusú országok, ha hagyják őket, de hát ott a politikai helyzet nagyon bizonytalan. Azerbajdzsánnak inkább Törökország lesz a megfelelő partner mindenféle szempontból, ami ismét egészen más világ. Ukrajna a nagy kérdőjel. Természetesen vannak ott felvilágosult közgazdászok, de ha egy ilyen ország a történelmében egyedülálló módon önállóvá válik, akkor ami várható, az az elkülönülés, a gazdaság; nacionalizmus, a dirigista politika, a külföldtől való védelem, a nemzeti ipar, mezőgazdaság, bankrendszer felfejlesztése. Ezután 10—15 évbe is beletelhet, mire elkezdenek a nemzetek közötti lehetséges integráción gondolkodni. Ügy gondolom tehát, hogy elsősorban Észtországban, Lettországban lehet a piacgazdaság kialakulásával számolni, a többiekben inkább egy központibb irányítás dominálhat.

Oroszországgal kapcsolatban másféle félelmeim vannak. Itt olyan nagy volt az ellenállás mindenféle piaci gondolattal szemben, hogy most igen nagy a terep a csodád ok toroknak. Nyugaton is vannak közgazdászok, akik már három hónapja foglalkoznak ezzel a térséggel és vannak kész receptjeik, amelyeket azután visszahallunk: tegyük konvertibilissé a rubelt, osszuk szét ingyen az állami tulajdont, aminek igen veszélyes következményei lehetnek. Ez ugyanis rövid időn belül akkora visszatetszést fog kelteni, hogy a rosszul megemésztett piacgazdaság visszahatásaként is, az orosz tradícióba illően is, de a nemzetek közötti konfliktusok előtérbe kerülésével, a gazdasági problémáik háttérbe szorulásával is egy rendkívül erős államhatalom jön létre. Ez igenis meg akarja mondani, hogy kit mit termeljen és azt hogyan oszszák el. Sok ország példája, de az orosz történelem is arrafelé mutat, hogy ezen nagyon nehéz túljutni. Úgyhogy én azt hiszem, hogy az a veszély, hogy most előbb túllendül az inga, azután visszalendül és egy ideig ottmarad.

— Mindebből tehát az látszik, hogy ma már a Szovjetunióval mint egységes országgal való kapcsolat értelmezhetetlen, a köztársaságokkal lehet, majd ha lehet, kapcsolatokat keresni, de ez egy Igen hosszadalmas és fájdalmas folyamat lesz, hiszen a szállításokat hitelezni nem tudjuk. Végfll Is tehát — egyes üzleteket persze nem kizárva — lényegében kiszorulunk a térségből.

— Igen, én úgy látom, hogy a Szovjetunió részesedése a magyar külkereskedelemben tovább fog csökkenni. De ha ezzel szemben a többi terület működik, s javul a kivitel szerkezete, akkor másutt sokkal nagyobb piacokat nyerhetünk. Éppen azért, mert, kicsik vagyunk, mert nem függünk az általános konjunktúrától. Éppen ezért úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból a szovjet piac összeomlása jól is jött. Hiszen azt, amit egyébként a gazdaságpolitika révén, a pénz- és árfolyam politika révén, egyéb belső kormányzati eszközökkel kellene megtenni, azt most külső hatásként élik meg a gazdálkodók.

A szovjet piac elvesztése végül elhitette, vagy elhitetheti az emberekkel, hogy itt a pózna vége, hogy így nem megy tovább, s ez kikényszerítheti a feltétlenül szükséges strukturális változásokat. S ez, bármilyen fájdalmas lépéseket is kíván meg, végül is a javára válhat a gazdaság egészének.

Kozma Judit