Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-23 / 8123. szám

Népszabadság, 1991.szept.17

SZOVJET GAZDASÁGI KILÁTÁSOK

Nincs helye az illúzióknak

„Egyelőre csak az a biztos, hogy minden bizony tálán v — tartja Csaba László, a Kopint- Datorg tudományos tanácsadója. Ezért alighanem a magyar—szovjet kereskedelem további csökkenésével kell számolnunk. Legjobb volna tehát mielőbb leszámolni a gyors változás illúziójával. A szovjet piac összeomlásának ugyanakkor, minden fájdalmas „mellékhatása” mellett meglehet az az áldásos következménye, hogy kikényszeríti a feltétlenül szükséges strukturális változásokat. A témával már régóta foglalkozó közgazdász-kutatóval a Szovjetunióban történt változásokról, kapcsolataink további esélyeiről beszélgettünk.

— Bár az idén már radikálisán csökkent á magyar—szovjet kereskedelem, sokan reménykedtek abban, bogy Javul a szovjet fizetőképesség, s ba nem Is a korábbi mértékben, de megtaláljuk a módját annak, bogy új lendületet vebessen a magyar kivitel. A puccskísérlet utáni üj helyzetben mennyire kell felülvizsgálnunk korábbi reményeinket?

— Ügy vélem, nemigen lehetnek illúzióink: a Szovjetunióval való kapcsolatokban a bizonytalanság, a spontán folyamatok túlsúlya, a kapcsolatok leépülése tovább folyik. Ügy gondolom, nagyon pontosan fogalmazta meg Popov moszkvai polgármester, hogy a puccs leverésével ugyan elhárult az a veszély, hogy évtizedekre visszavessék a fejlődést, hogy polgárháború legyen, hogy szétzilálódjanak a külföldi kapcsolatok, de a reformok előtt álló politikai akadályok elhárítása még csak a kezdeteket jelenti.

A tabuk ledőltek — a jelszavak között már ott is van minden, a privatizáció, a rubel konvertibilitása stb., de ezek igen bonyolult kategóriák, és amennyire én ismerem a szovjet szakirodalmat, a reformereket, az ellenzékieket i« beleértve, nincs mögöttük

az a harmincéves tanulási folyamatuk, ami például Lengyelországnak vagy Magyarországnak megvan. S ha látjuk, milyen javaslatokat tett itt a szakma a harmincéves tapasztalat birtokában, akkor különösen nyilvánvaló, hogy a Szovjetunióban még csak az út elején járnak. Ha tehát a tisztán ideológiai akadályok el is hárultak, megmaradt a számos kérdőjel, amiből a kapcsolatok bizonytalansága, és az állami szerepvállalás korlátozottsága is következik. A magyar állam már csak azért sem tehet sokat, mert a kapcsolatokat meghatározó legfontosabb tényezőkre nekünk semmi befolyásunk sincs. Nem világos, hogy a javakat hogyan osztják meg, hogy a külgazdaság kinek a kompetenciájába kerül, hogy az egyes köztársaságoknak mekkora mozgásterük lesz, hogy tehát az áru és a pénz kinek a birtokába kerül, ki köthet üzletet a külfölddel, hogyan működik a bankrendszer, kié a valutatartalék, mit tehet és mit nem tehet egy vállalat.

Itt látok egy igen nagy veszélyt: a puccs leverése, után mintha megismétlődne az az eufória, ami Gorbacsov 1986 februári reformelképzelései után volt tapasztalható világszerte, és Magyarországon is. Azután elteltek évek, és a gazdaságban mégsem történt semmi. A veszély az, hogy a gazdálkodók téves jelzést kapnak, vagy hogy a kormány, az agrárlobby nyomásának engedve, vagy a munkanélküliségtől megriadva, vagy nem végiggondolva, hogy mi a különbség fizetőképes kereslet és igény között, belemegy olyan megállapodásokba,

amely a gazdálkodókat is arra ösztönzi, hogy továbbra is a szovjet piacra szakosodjanak .. . Nagy a veszélye annak, hogy a gazdálkodók rossz

irányba álljanak be, mert úgy vélik, hogy ez az átalakulás, ami az én megítélésem szerint nemzedéknyi időt, 25—30 évet vesz igénybe, gyors eredményeket fog hozná.

— De hát enni kell, fyógyliani kell — számos alapvető cikkre szükség van. Sokan érvelnek amellett — főképp az agrárszférában —, hogy ez a tény a barterkereskedelmet fenn tudja tartani.

— Ebben kételkedem. Ennek két oka van. Az egyik, hogy miközben az üzletek kétségkívül üresek, Oroszországban nincs éhínség. Az állami kereskedelem ugyan összeomlott, de az elosztásos rendszer azért még létezik; az üzemi büfékben, szakszervezeteknél, veteránok szövetségénél, egyszóval ilyen-olyan hivatalos csatornákon, ha szerényen is, de lehet vásárolni. Létezik a feketepiac is, ahol persze igen drágán, de van áru, Ráadásul a változások elindították a privatizációt, amely kicsiben nyilván megindul: lehet majd boltot bérbe adni, kereskedni, saját földön gazdálkodni. El lehet tehát ültetni a vállalkozás csíráit — 6—7 millió ember ma is dolgozik a nem agrárszövetkezetekben, amely nem sok, de nem is nulla. Ha viszont van termelő, aki tudja, hogy az övé a termés, van kereskedő, akit nem üldöznek pénzügyi és rendőri eszközökkel, vannak liberalizált árak, és van külföldi segély, akkor ez javulást hoz az ellátásban. Abban a pillanatban például, ha a termésnek gazdája van, nem fog a negyedrésze megrohadni — ami a szovjet statisztikák szerint több, mint a teljes gabonaimport. Pedig azt jelenti, hogy vannak tartalékok, ezek mozgósíthatók, s a politikailag legkényesebb feladatok megoldására is elégségesek. Ha tehát a köztársaságok pénzt kapnak, aligha élelmiszert fognak vásárolni.