Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-20 / 8122. szám

Pesti Hírlap, 1991.szept.17.

tókönyvet úgy egy filmfóigazgatótól, hogy hogyan képzelem én azt, hogy ebből filmet lehet készíteni, hiszen ebben a forgatókönyvben, s ki volt preparálva, alá volt húzva, huazonháromszor hangzik el az a szó, hogy Erdély.

— A Bábolnáról készült filmet megrendelték. Hogyan lehet ezt értékelni ? Akkoriban megrendeltek filmeket, és így készültek a dokumentumoki

— Nem hiszem, hogy ez általában jellemző volt Huszárik Zoltán barátom kezdte a filmet. Aztán szólt' nekem a filmgyár igazgatója, aztán szólt a filmfőigazgató, aztán elkezdtem sejteni azt, hogy ezt a filmet nagyon akarják.

— Mit gondol, miért akarták akkor ezt a filmet?

— Én azt csak utólag tudom, hogy miért akarták, miért akarhatták. A szándék tulajdonképpen nem is volt rossz, mert mind a mai napig azt gondolom, hogy azt a módszert, vagy azt a gondolkodásmódot, ami Bábolnáin érvényes volt, érdemes volt népszerűsíteni. Később derült ki számomra, hogy Burgert Róbertnek régóta jó kapcsolata volt Aczél Györggyel. Ezek a kapcsolódó szálak, de tulajdonképpen mellékes, mert azóta én azt mondom, hogy nekem Burgert Róbert jó barátom, és ez tényleg igaz. A Pergőtűz akkor éppen betiltott film volt, és én már átéltem egy-két betiltott filmet, többek között a Feldobott kő betiltását, amely egy évig tartott, és én azt tudom, hogy ez milyen szörnyű helyzet, hogy ül az ember a telefon mellett...

— És szeretett volna kitörni a betiltottság állapotából ?

— Nem. Hanem tudtam, ha dolgozom, akkor nem rágom magam, mert van feladatom.

A FORGATÁSKOR SZABAD VOLTAM

—Nem volt ebben az az érzés, hogy most egy kicsit törleszkedik ?

— Nem, nem, nem... Sohasem volt, s különben is, Bábolnát sem csináltam volna meg, ha nem látom értelmét annak, hogy elkészítsem a filmet. Én Bábolnáról annyit tudtam, mint az átlag magyar honpolgár. Aztán egyszer nyár volt már, rá is értem, mondom, elmegyek Bábolnára. Ahogy megérkeztem és megláttam a kukoricatáblát, a kukoricatengert és aztán mintha máshová kerültem volna, a kukoricák fölött egy abszolút mai, modem XX. századi üzemsor képe bontakozott ki. Ez látványban is imponált. Aztán

<9

bámilyen furcsa, imponált az, hogy tiszták voltak a vécék. És a harmadik pedig, hogy akkor én egy-két napot ott lent voltam, beszéltem néhány emberrel, akik elmondták nekem Bábolnát, hogy van ott egy állandó kiállítás. Azon is végigvittek. Találkoztam Burgerttel is, akivel először összevesztünk. Szóval így kezdődött. Az volt az óriási dolog, hogyha én beadtam egy forgatókönyvet, legyen az dokumentumfilm vagy játékfilm, és ezt a forgatókönyvet sikerült áthajtanom, odáig, amíg el nem készült a film, meg nem mutattam, a kutya oda nem nézett, vissza nem kérdezte, hogy mit csinálok. Tehát az ellekezójét is csinálhattam. Tehát teljesen szabad voltam a forgatáskor.

— Csak éppen aztán nem került publikum elé ?

— Az más kérdés, de megvolt. Ugye, a dolog akkor lett volna nehéz, és ez a függőség, amii maga itt említ, akkor lett volna rossz és kellemetlen, hogyha naponta belelszólnak és megnézik, és azt mondják, hogy ez micsoda, ez miért van így, és nem erre kell mennem, hanem arra kell menni. Megvolt a pénz, én azt forgattam, amit akartam. Egy másik példa: 1988-ban kezdtem hozzá a Pergótúz után némi késéssel — és azért volt ez a késés, mert a Pergőtűz be volt tiltva — a hadifogolytémához. Logikus lett volna, hogy a Pergőtűz után, vagy a doni film után rögtön megcsinálom, mi lett azokkal, akik hadifogságba kerültek, de nem lehetett. És 1988-ban végre elkezdtük. Apró cselekkel. Azt gondoltuk, meg kellene csinálni ezt a hadifogságot, de először csináljuk meg az amerikai hadifogságot, meg a franciát, mert arról jobban lehet beszélni és akkor nyilván meg lehet majd csinálni az orosz hadifogságot is.

— Mondja, és ezeken az...

— Bocsásson meg, hogy befejezzem, akkor lesz érthető a dolog. Szóval, amikor találkoztam azzal a történettel, amit nem ismertem, amiből a Csonka Bereg született, abbahagytam az amerikai meg a francia hadifogsággal való törődést és forgatást és leforgattam a Csonka Be reget. És utána azt mondtam, hogy kérem szépen van itt egy film, amivel

' előbb kell kijönni, ha már nem jöttünk ki eddig a francia meg az amerikai hadifogsággal és akceptálták, és nem vették a fejemet. Pedig ez 88- ban volt, akkor még Kádár atyánk azért itt ült.

— Azt lehet mondani, hogy a magyarság sorskérdései, a magyarság élete, mindennapi gondjai foglalkoztatták, foglalkoztatják. 1

— Ez olyan természetes, amint hogy süt a nap.

— Sokaknak ma nem természetes.

— Dehogynem... nem megyek el a bretagne-i halászokról filmet készíteni, inkább a balatoniakról forgatok.

— Vajon bizonyos témákat és filmeket miért nem mutatnak még mindig be a tévében ?

— Nézze, hát a televíziót mindig, én legalábbis azt gondolom, erősen cenzúrázták. Itt persze azt is meglehet kérdezni, én magától is megkérdezhetem, hogy miért nem vetítik ezeket a filmeket azóta. Talán azért, mert a televízióban, amennyire én ismerem, ezt maguk meg tudják cáfolni, ha nem így van, nagy személyi Változások nem voltak, akik odáig nem mondták azt, hogy kérem szépen, ezt sugározni kell, most miért mondanák?

— Számít arra, hogy mondani fogják?

— Előbb-utóbb biztos, hogy sugározni kell, minden betiltott mű elóbb-utóbb helyet követel magának. Ami már dobozban van, az úgy feszegeti a dobozt, hogy előbb-utóbb valahol kicsordul, kijön belőle.

— Úgy érzi, hogy a magyar sorsot, magyar történelmet nem nagyon vállalja fel a televízió és általában a tájékoztatás ?

■ — Nem hogy úgy érzem, szeretném látni, hogy fölvállalja kicsikét, hogy...

— Miért nem illik ez a képbe ?

— Végül is mindent érdekek mozgatnak, gondolom én. Hát az, hogy most mi történt háromszázezer elveszett magyarral valahol kint a Szovjetunióban, vagy mi történt a Gulágokon emberekkel, vagy milyen sorsa volt itt azoknak, akiket egyik országból a másikba úztek. Ezek kényelmetlen témák...

—Milyen érdekek húzódhatnak meg amögött, hogy ezekről ne tudjunk ?.

— Birtokolni, vagy birtokba kéne venni ezt az országot. Nem mindegy, hogy ki veszi birtokba. És én azt sze-