Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-03 / 8111. szám

tikusan megfogalmazott mondatból komoly önkritikái érzek?

— Ha mások nevében is beszélhetek. akkor nem téved.

— A magyar külpolitika gyakran hangoztatott célja, hogy ., több lábon álljon". hogy igyekezzen mérsékelni nemkívánatos függőségeket. Hol tart az integrációs építkezés?

— Egész nemzetközi tevékenységünk legfontosabb célja kapcsolataink bővítése és diverzifikálása, a nemzetközi együttműködés kapcsolat- és intézményrendszerébe való minél teljesebb integrálódásunk — a szó tága’ob és szűkebb értelmében egyaránt. Ezen belül a helsinki keretekben értelmezett Európáé a prioritás. A különböző területeken természetesen különbözőek a lehetőségeink. Az Európa Tanácsnak már tagjai lettünk, ami politikai integrálódásunk igen fontos mérföldköve volt. Egyre közelebb kerülünk az Európai Közösséghez, ahol a most napirenden lévő társult tagságot követően a teljes jogú tagság a távolabbi cél. Ennek ütemezése egyrészt az Európai Közösségen belüli integráció fejlődésének alakulásától, másrészt attól függ. hogy mikorra leszünk képesek a felvételünk idejére kialakuló szigorú kritériumoknak megfelelni. A folyamat sikere megköveteli az EK-hoz való csatlakozást kizárólag gazdasági kérdésként kezelő felfogással való teljes szakítást, gazdasági és pénzügyi életünk jelentős átalakítását, jogrendszerünk és szabványaink európaizálását és nem utolsó sorban a közvélemény felkészítését. Mindenkinek világosan kell látnia, hogy az EK-ba való integrálódás egyrészt a közelmúltban teljessé vált szuverenitásunk önként vállalt korlátozását jelenti, másrészt pedig önmagában nem oldja meg valamennyi problémánkat.

— Nagyon közel van 1992. január elseje, a társulás tervezett dátuma. Az utóbbi napok nyilatkozatai ellenére kevés konkrét információ áll rendelkezésre arról, hogy hol' tartanak a tárgyalások.

— Szeretném előrebocsátani, hogy nem titkolózásról van szó. Az álláspontok más területeken történt egyeztetését követően már több fordulóban került újra és újra napirendre a mezőgazdasági és textilipari termékek kereskedelme, a munkaerőáramlás ügye és a különböző pénzügyi problémák köre anélkül, hogy hírértékű előrehaladás történt volna. Ezek a témák alapvető érdekeket érintenek, tizenkét — egymással is nehezen egyez tető — országgal tárgyalunk, és így nem könnyű az áttörés. Az Európai Közösség bizottsága elnökének e heti nyilatkozata után azonban különösképp bízom abban, hogy még az idén tető alá lehet hozni a társulási szerződést, amely a megfelelő ratifikációs eljárások után a jövő év elején életbe léphet. A közelmúlt szovjetunióbeli eseményei egyértelműen bizonyították — és ezt EK- partnereink is felismerték —, hogy a politikai és gazdasági együttműködés szorosabbá tétele, a kelet-közép-európai országok integrálódásának felgyorsítása minden érintett fél érdeke. Ezzel párhuzamosan minden jel arra mutat, hogy kapcsolataink a nyugat-erópai unióval és főleg a NATO-val jelentősen bővülnek, tartalmasabbá válnak.

— Milyen visszhangot váltott ki Antal! József miniszterelnök azon kijelentése, hogy az Egyesült Államok európai jelenléte az európai biztonság garanciája?

— Amikor ez hivatalos magyar álláspontként először a Varsói Szerződés tavaly júniusi moszkvai csúcsértekezletén elhangzott, megdöbbenést keltett. Erre a hallgatóság összetétele volt a magyarázat.

— Én arra a főként EK-országokban tapasztalható élénk visszhangra gondotok, amely a miniszterelnök úr nagyköveti konferencián elhangzott szavait követte.

— Nem hiszem, hogy a bejelentés ezúttal szenzációs lett volna. Régóta ismert, hogy biztonságpolitikai koncepciónk a kialakuló új európai struktúrában jelentős szerepet szán a NATO-nak, s így az amerikai jelenlétnek is. Ez semmiképpen nem jelenti az európai integráció jelentőségének megkérdőjelezését, csupán annak a véleményünknek ad hangot, hogy az európai együttműködés nem az amerikaiak kirekesztésével, hanem aktív részvételével, az euro-atlanti énékek alapján teljesedhet ki igazán. Ebből az álláspontunkból következik, hogy bár a tagság nem célunk, a lehető legszorosabb együttműködésre törekszünk a NATO-val is. Az új európai realitásokhoz igazodó Észak-Atlanti Szövetség elmúlt évben kiadott dokumentumai, köztük a szovjetunióbeli puccskísérlet kapcsán született külügyminiszteri nyilatkozat azt bizonyítják. hogy a NATO-tagállamok az európai biztonságot egységesnek és oszthatatlannak tekintik, és közvetlenül érdekeltek a közép- és kelet-európai demokráciák. így Magyarország külső befolyástól mentes, zavartalan, demokratikus, piacorientált fejlődésében. Ez a politikai elkötelezettség, valamint a hazánk és a NATO közötti új típusú, aktív kapcsolatok léte olyan biztonságpolitikai partnerség, amely a klasszikus értelemben vett biztonsági garanciák nélkül is hatékonyan segíti a magyar biztonsági érdekek érvényesítését.

— Gyakran hallani, hogy azért is sürgető ez az együttműködés, mert betölti azt a vákuumot, amely a Varsói Szerződés megszűnése után a térségben kialakult. Ön szerint ez lehet-e indok?

— E felfogás kiinduló pontjának helyességét vitatom. Ez ugyanis azt sugallja, hogy a Varsói Szerződés valóban Magyarország biztonsági érdekeit szolgálta, ez pedig nem felel meg a valóságnak. A szövetség

— beleértve gyakran emlegetett belső „rendfenntartó” funkcióját is

— kizárólag a szovjet nagyhatalmi értékrendszer alapján működött. Ebbe „belefért" 1956 és 1968 is. A tagállamok közötti viták kezelése pedig nem a problémák megoldását.

! hanem szőnyeg alá söprésüket jej lentette. Ennek a következménye, hogy a térség országaiban bekövetkezett radikális változások kísérőjelenségeként a hosszú idő óta elhallgatott és elfojtott problémák igen éles formában kerültek felszínre, komoly feszültségeket okozva a régióban. Véleményem szerint nem vákuum betöltéséről van tehát szó. hanem aiTÓl, hogy a tágabb értelemben vett kontinensünk több országához hasonlóan az új Magyarország is keresi helyét egy formálódó új Európában.

— Az ellenzék gyakran bírálja a kormányt-azért, mert a kétségkívül hasznos magas szintű politikai találkozókat nem követi a kapcsolatrendszer folyamatos építése. Az

| egyik példa a magyar—német vi' szony alakulása az utóbbi hónapokban.

— Azt hiszem, a német reláció kiragadása nem indokolt. Ugyanakkor általános megjegyzésként azt elfogadom, hogy — főleg a reálszférákban — van még lehetőség a