Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-03 / 8111. szám

nek rendelje alá. A külső tényezőktől való nagyfokú függőségünk, és ezzel összefüggésben a külpolitika hatékonysága iránti igény megköveteli a nemzetközi tevékenységünk alapelveire, sarokpontjaira és prioritásaira vonatkozó nemzeti konszenzust. Úgy látom, hogy ma ezekben az alapkérdésekben a parlamenti pártok közel azonos álláspontot képviselnek. A konszenzus azonban nem örök időre adott, azt állandóan újra kell teremteni. Az egyetértés mindenkor a kormány és az ellenzéki pártok változó súlyú és arányú, de mindig együttes hatására alakul ki. Csak így lehet nemcsak a kormány, hanem az ország külpolitikájáról is beszélni. Képletesen szólva a külpolitika minimum „kétharmados" parlamenti téma. Mindez nem zárja ki a konkrét külpolitikai lépések esetenként eltérő megítélését, hiszen azok meghatározásában és végrehajtásában végső soron a kormányzati felelősség érvényesül. Az ebben a szférában is kialakítható egyetértés jó példája volt egyébként a szovjetunióbeli események kapcsán tartott hatpárti egyeztető, amelyhez hasonlók szervezésére más fontos kérdésekben is szükség lenne.

— Milyennek ítéli az érdekegyeztetési mechanizmus működését? Betöltheti-e ma például egy ellenzéki parlamenti képviselő azt a törvény és ésszerűség által megkívánt szerepet a nemzeti külpolitikai koncepció alakításában, ami feltétele az azzal való azonosulásnak?

— A Külügyminisztérium már az előző kormány idején is felismerte a nem kormányzó pártokkal _ való folyamatos kapcsolattartás jelentőségét. A konzultációk gyakorlata — átmeneti megtorpanás után — ismét funkcionál. Emellett kialakultak az álláspontok egyeztetésének intézményes, az Országgyűléshez kapcsolódó keretei. Ezek most — ha szabad így fogalmaznom — a próbaüzem állapotában vannak, és az automatizmusban még többször előfordulnak működési zavarok. Természetesen nem áll szándékunkban az ön által említett határokon belül semmilyen információt a külügyi bizottságtól vagy egyes — akár ellenzéki — képviselőktől elzárni. Nekünk is érdekünk, hogy a külpolitikával is foglalkozó honatyák és pártpolitikusok e kérdésekben megfelelően tájékozottak legyenek. Emellett a nemzeti külpolitikai konszenzus egyértelmű megfogalmazása szempontjából pozitív fejleménynek tartom, hogy több párt napirendre tűzte külpolitikai progamjának kidolgozását. Ez a külügyminiszteri expozék és a parlament ehhez kapcsolódó külpolitikai vitái rendszerének bevezetésével együtt jelentősen hozzájárulhat majd az álláspontok kikristályosodásához és koordinálásához.

— Melyek azok a kérdések, amelyekről a legtöbb a vita a Külügyminisztérium és az ellenzék között?

— Bár konstruktív szellemű, érdemi, a szó klasszikus értelmében vett vita ez ügyben eddig még alig volt, azt hiszem a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolataink kérdése az, amiben a legtöbb a nézeteltérés. Az általánosan elfogadottnak tűnik, hogy a térség sorsa nem választható el Európától: fő problémáinak rendezése feltétele egyrészt ezen országok Európába integrálódásának, másrészt a pozitív európai folyamatok kiteljesedésének. Ugyanakkor a problémák bonyolultsága, történelmi meghatározottsága és az egyes országok belső fejlődésétől való függése miatt könnyű, gyors megoldás nem lehetséges. A szomszédságunkban zajló események pozitív irányú közvetlen befolyásolására természetesen gyakorlatilag nincs lehetőségünk. Az áttörés hiánya, az eredmények elmaradása — a visegrádi hármas együttműködés kibontakozása, a magyar—ukrán nyilatkozat, vagy a magyar—román Nyitott égbolt megállapodás ellenére is — a tehetetlenség érzéséhez, a türelmetlenség fokozódásához vezetett. Ebben a légkörben már bizonyos hangsúlykülönbségek érzékelhetők a magyarság-középeurópaiság-európaiság hármas egysége elemeinek megítélésében, és esetenként — nem minden ok nélkül — éles ellentétek tapasztalhatók egyes ellentmondásos megnyilatkozásokat illetően is. Pedig ez a témakör az. amelyben talán a leginkább szükség lenne az egységes álláspont kialakí> tására. Ez természetesen nem egyszerű feladat. Feltételezi annak elfogadását, hogy ahogy a magyar kormány nem lehet közömbös a határainkon túl élő magyarság sorsa iránt, úgy ez a kérdés nem lehel a szomszédos országokhoz fűződő viszonyunkat kizárólagosan meghatározó elem sem. A térséggel összefüggésben különösen érvényesek azok az általánosságban is helytálló elvárások, melyek szerint minden külpolitikai lépésünkről higgadtan, ideológiai megfontolásoktól és emócióktól mentesen kell döntenünk, körültekintően rtiérlegelve a lépés valamennyi lehetséges következményét, pontosabban azt: milyen hatással lesz hosszú távú érdekeink és az általunk képviselt elvek érvényesülésére. Ebben a régióban — amely a világ azon térségei közé tartozik, ahol a történelem máig ható módon befolyásolja az itt élő népek helyzetét, egymás közti kapcsolatait — tudatosan kell törekednünk arra, hogy ne a múlt túszaként, hanem előre tekintve, a jelent és még inkább a jövőt szem előtt tartva politizáljunk.

— Okoznak-e gondot az éles belpolitikai viták a magyar diplomácia napi gyakorlatában?

— Szerintem nem, ha ezek a viták belül maradnak az európai normák keretein. Más a helyzet, ha a vita túlmegy ezeken az egyébként meglehetősen tág kereteken és a politikai instabilitás érzetét kelti partnereinkben. vagy közvetlenül külpolitikai témát érint.

— Tudna a közelmúltból olyan vitát említeni, amelynek ténye, tálalása gondot jelentett a magyar diplomácia számárai*

— A jugoszláviai fegyvereladás ügye ilyen volt.

— Ennek a: ügynek ön szerint milyen tanulságai vannak ?

— Erre is érvényes, hogy valamennyi lépésről, megnyilatkozásról megfontoltan, a tényleges helyzet objektív vizsgálata alapján, a lehetséges következményeket mérlegelve kell dönteni.

— Tévedek, ha ebből a diploma