Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-18 / 8120. szám
Beszélő, 1991.szept.7. Kornis Mihály A dolgok állása - szerintem -Második rész Kerülgetés nélkül, a dolgok közepébe vágva Komis Mihály, a közkeletű politikai közönyösség okait és veszedelmes következményeit vizsgálja. A demokrácia legfőbb ellensége a kelet-közép-európaineofasizmus, amely az AIDS génprogramjához hasonló haláltechnikával pusztítja a politikai életet - ez volt a publicisztikai sorozat első részének kulcsmondata. A második részben az SZDSZ-szel rokonszenvező író a szabad demokraták közszereplésének tétovaságát bírálja. Közkeletű tévhiedelmek szerint a sajtó titkon a2 SZDSZ mellett áll, amely hatalomra kerülve úgvnevezett sokkterápiává! kívánja meggyógyítani a magyar gazdaságot, ezenközben majd jelentős nyugati tőkebeáramlásra számíthat, amely a szocializmusból rég kiábrándult lakosság számára, egyebek közt, számtalan új munkahelyet teremt, miáltal már ma is meglévő demokráciánk gyors ütemben gazdagodni fog, s mindez, lehet, a vártnál sokka! hamarabb bekövetkezik, minthogy a mai kormánykoalíció gyenge, bármikor összeomolhat, és akkor át fogja adni a helyét - valami másnak: hatpárti konszenzuson alapuló, kisebbségi kormányzásnak, avagy munkájába bevonja a Fidesz: és/vagy az SZDSZ-t. Mindebben nem hiszek. Politikai életünk, demokráciánk kulcskérdése az, hogy sikerüi-e idejekorán megfékeznünk az antiparlamentarista közérzületet kialakítani igyekvő neofasiszta klikkpolitikát, amely a hatalom- mindenáron való megszerzésében, illetve megtartásában érdekelt. és „ezt a szándékot nagy okok okolják, s még a tagadók is mindig szándékolják", hogy a költővel szóljunk. Mindettől cseppet sem függetlenül állítom, hogy a mai kormánykoalíció stabil, bár kétségtelenül nem a politikai reabtás, hanem a felek hosszú távú hatalmi érdeke: szintién. Negative kifejezhető összetartás fogta jellemezni óke: a jövőben is, ugyanúgy, mint ma: legfontosabb közös céljuk ugyanis az, hogy a szabadelvű ellenzéket távol tartsák a kormányzati hatalomtól, lehetőség szerint az idők végezetéig. A Torgyán úr vezette FKgP egyik legfőbb törekvése, ha valaki még nem vette volna észre, hogy az SZDSZ-t és a Fideszt a politikai látótérből kiszorítsa, s önmagát tegye örökös partner ellenzékké, hol a kormányzatban, hol azon kívül. Hátborzongató salto martaiéit, repríz-bohóemutatványait ezért is végezheti háborítatlanul a cirkuszi kupola alatt Torgyán, s ha ő már nem, Zsíros, s ha már ő sem, akkor... aki köztük akad. Ahogy a szenilis fókamarás, Polonius mondja, ők„,a legjobb játékosok a világon: mindeg\' nekik, tragédia, komédia, történeti, pásztori, vígpásztori, historico-pásztori, tragico-historico, tragico-comico-historico-pásztori mű... szereptudásra vagy' rögtönzésre páratlanok". Nemzetiek is, polgáriak is, parasztok és kisgazdák is, a magyar zsidóság mumusai és védelmezői egyszerre, továbbá hdvatásgondolattal és magyar lelkiséggel megáldott radikális konzervatívok (sic!) - ahogy tetszik! Állítom, c közkeletű hiedelmekkel ellentétben, azt is, hogy a mai magyar demokrácia és jogállamiság inkább csak formálisan létezik, s nem valóságosan; röviden szólva, még kétségtelenül szabadlábon vagyunk mindannyian, de a jogalkotás többnyire a parlamenti többség szavazógépként való működtetése révén valósul meg, a parlamenti bizottságok működése kormánvzati kényszer alatt igencsak formálissá vált, és köztársasági elnökünk időnként még látható a televízióban, de nem akármikor. Nem utolsósorban demokráciánk formális volta az, ami a taxisblokád „hősies" nagyjelenete után a lakosságot a parlamentarizmusban való bizalomtól megfosztotta, és a valód: változások reményében megcsalta: veszekedő mukikat lát, akik hiába veszekednek, mert végül úgvis az lesz, amit a diri akar, aki viszont nagyképűbb, mint Kádár János virágkorában, és határozottan fenvecetődzőbb hajlamú; egy kis fizetésű ember vagy elbocsátástól rettegő melós számára, sajnos, alig megoldható feladat belátni, hogy végül is mi ebben a demokrácia. Ha már itt tartunk, a mai kormányzatnak röpke másfél év alatt sikerült elérnie, hogy a nagyon megutált cocikzmus mind többek szemében nosztalgikus emlékké váljon, bár ebben az éppen attól örökölt gazdasági csődnek is komoly szerepe van. Annyi mégis bizonyos, hogy’ az ország népe csupán a Kádár körüli korrupt vczetőklikket és annak viselt dolgait gy'űlöli; a gusztustalanul szolgai rezsim működésének országrontó mechanizmusát máig sem érti, tehát lassacskán visszasírja. Máshonnan nézve: kezdi megérteni, hogy néki a szocializmusból a szociál az jó volt, csak az izmus volt benne idegesítő, olykor gyilkos, elviselhetetlen. Hogy az nem volt szociál, hanem hóhérfillér, amivel kiszúrták a szemét, ahelyett hogy méltányos és természetesen elvárható szociális juttatások széles választékát kapta volna, állampolgári jogon? Ezt még ezután fogja megtanulni, ha majd valamely gazdasági fellendülés periódusában szociálliberális vagy' szociáldemokrata kormánya lesz... De most a tóke jön, az a bizonyos kegyetlenül eredeti, felhalmozó természetű ragadozó ...illetve nem jón. Még az se jön! Részint azért nem, mert felettébb óvatos tigris, s mifelénk, valljuk be, minden időben nagy a rizikója a befektetőnek, meg kedve sincs hozzá tulajdonképpen; Magyarország nem túl nagy falat, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyire rágós, de ami leginkább távol tanya, két dolog: nem szereti, ha az állam szünet nélkül b...ogatia, finoman kifejezve, azt pedig végképp nem, hogy turkálni mer közte, mint egy dauerolt naccsága a piacor a krumplisrekeszben: ez kell, ez nem kell „te nemzet: vagy, jöhetsz, te nem vagv-cicc nemzet:, Fiam., gyanús a fazonod, ccarűcr. nemtetszik a pofád, értesz?" - nahát ezt a tő*c nem tűri, sz...ik a finnyás kuncsaftra, finoman kifejezve. Ilyen viszonyok közt előadódhat, hogy csupán a selejtje marad itta tőkének, a gyanúsak, a „protekciósak" és a többi. Ezek azután - naná! politiz£na’< is. hogy a húsosfazék közelében maradhassanak, történjék bármi. (Ezek áltőkések, az
