Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-03 / 8111. szám
Népszava, 1991. augusztus 31 A szükség szövetséget teremt Kapol>i László szovjetunióbeli benyomásai — Hogy mi volt a legmegdöbbentőbb élményem a Szovjetunióban? — kérdezett vissza Kapolyi László akadémikus, egykori miniszter. — Talán az, ami akkor ért, amikor még idehaza voltam. Meghívásom ugyanis augusztus 26-ára szólt, és már javában készülődtem, amikor elért hozzám a puccskísérlet híre. Nosza, telefonon megkerestem meghívóm, Szilajev akkori orosz, jelenlegi szovjet miniszterelnök irodáját és megkérdeztem, menjek-e ilyen körülmények között. S tudja, mit válaszoltak? Azt, hogy jöjjek nyugodtan. három nap kell, és a dolog „lerendeződik”. És amikor megkérdeztem, mitől ilyen derűlátóak, az iroda munkatársai azt válaszolták, hogy a puccsistáknak nincs tömegbázisuk, meg hogy az orosz katona mindent megtesz, amit parancsolnak neki, de saját népére nem lő. Mindezt — ismétlem — nem az események után mondták, hanem rögtön az első napon, amikor itt még mindenki temette az orosz demokráciát. Kapolyi Lászlóval — hazatérése után — annak a vitaestnek a végén beszélgettem, amelyet a Friedrich Ebert német szociáldemokrata alapítvány rendezett Budapesten, Karsten VoTgt SPD-képviselő részvételével. Megkérdeztem Kapolyi Lászlót, milyen minőségben utazott a Szovjetunióba: volt miniszterként, esetleg jelenlegi szociáldemokrata politikusként? — Nem — válaszolta a kérdezett —, csakis gazdasági, pontosabban energetikai szakemberként. Méghozzá olyan amerikai, holland, brit, svájci és magyar cégek képviseletében, melyek befektetéseket szeretnének eszközölni Oroszországban, Illetve új technológiákat kívánnak bevinni oda. A cél az volt, hogy létrehozzunk egy energetikával foglalkozó új, nemzetközi kereskedőházat. — Milyen szakmai benyomásokat szerzett útja során? — Utam megerősített abban a meggyőződésemben, hogy Oroszország tartós exportőr marad, ami az energiát és az emergiahordozókat illeti, és tartós importőr, ami az élelmiszereiket és a közszükségleti cikkeket illeti. Az ilyen kapcsolatok vállalatközi alapon életképesek lehetnek, és az oroszok éppen pzt a formát szorgalmazzák. — Tehát, megéri az oroszokkal kereskedni? — Nézze, ha a Nyugattal kereskedünk, akkor — ha az energiát egységnyi szénben számoljuk — 1 tonna búzáért legfeljebb 1 tonna szenet kapunk. Szovjet viszonylatban viszont 1 tonna magyar búza 2—3 tonna szenet ér. Nem is szólva arról, hogy míg a szovjetektől bizonyosan kapunk szenet a búzánkért, Nyugaton az effajta barterügyletek nagyon is bizonytalanok. Oda most nemigen tudunk búzát eladni. — ön szovjet viszonylatról beszél. Bízik a Szovjetunió fennmaradásában? — Azok szerint a szovjet technokraták szerint, akikkel beszéltem, a gazdasági szükségletek sokkal szorosabb, sokkal összetartóbb konföderációt fognak teremteni annál, mint amilyent az új szövetségi szerződés előír. — Mi az, ami Ilyen szorossá teszi a konföderációt? — Az energiafölösleg az egyik köztársaságban és az energiahiány a másikban. De ugyanez vonatkozik — potenciálisan — az élelmiszerekre is. Oroszországban például — mint mondta —, az egyikből túl sok, a másikból túl kevés van. így aztán biztos vagyok abban, hogy ha behegednek a nacionalizmus ütötte sebek, az integráció hamarosan újjászületik, méghozzá modern, piaci elvek alapján. — Hogy viszonyulnak az orosz emberek a piacgazdálkodáshoz? . — Az a benyomásom, hogy ott ez nagyrészt generációs kérdés. Az idősebbek félnek a piacgazdálkodástól, mert megszokták a szürke és szegényes létbiztonságot. A fiatalok viszont hallatlan dinamikáizal vetik belé magukat. — Derülátó a jövőt illetően? • • — Beszélgetőpartnereim egytől egyig arra figyelmeztettek: ne engedjük túláradni magunkban az örömöt a puccs leverése miatt. ha. ugyanis nem sikerül végre élelmiszerekkel és közszükségleti cikkekkel ellátni a lakosságot, akkor egy nagy, felülről szervezett lázadás — vagyis a puccs — helyett sok kis, alulról jövő lázadás következhet, s ez ugyancsak nem lebecsülendő veszély. Kepecs Ferenc t
