Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-12 / 8117. szám

Magyar Hírlap, 1991. szepteiriber 9.

( < -Pál utcai bácsik

SZÁLÉ LÁSZLÓ

emélem, sem a Kónya-szöveg, sem a nyomában keletkezett terjedelmes és hangos vita nem érdekli különösebben a népet, azt a népet, melynek boldogításán demokratikus pártjaink szünetlenül munkálkodnak. A közöny azonban nem tekinthető hálátlanságnak, hiszen az MDF-frakció vezetőjének szövege nem az ő számukra készült.

Megint olyasmi történt a magyar politikai életoen, amit tulajdonképpen senki sem akart, s ami éppúgy nem vezet sehova, ahogy az előző perpatvar, amely ellenzéki képviselők újvidéki nyilatkozatai nyomán keletkezett. Azazhogy... Ha Darvas Iván a kormány jó híréért aggódó interpellációjában nem mondja, hogy néhány miniszter fegyvereladási botrányba keveredett, akkor Antall József csak jóindulatú és pozitív szavakkal reagál rá, s nem jegyzi meg, hogy a csetnikvezér vagdalkozásainál nagyobb baj, ha felelős magyar politikusok járatják le a kormányt külföldön. Ha ezt nem mondja, nincs viszontválasz, nincs tiltakozás, visszautasítás, nincsenek kolumnányi dokumentumok, melyekből végső soron csak az derül ki. hogy semmi sem egészen úgy történt, és hogy legfeljebb egy-két olyan mondat van a nyilatkozatokban, amely kormányneheztelésre adhat okot. Két mondatért sok ezer mondat az újságban, tévében, rádióban — bennük több tucat olyan vád, sértés, gyanúsítás, mely sokszorta jobban képes elmérgesíteni a viszonyokat, mint a rég elszállt eredeti mondatok.

Most is valami ilyesmi történik. Kicsentek egy titkos szöveget a rossz gyerekek a főhadiszállásról, melyből kiolvasható a készülő „nagy támadás” terve. A Pál utcaiak árulót kiáltanak, a Vay Ádám utcaiak pedig nem fogadják be maguk közé Geréb Dezsőt. Istenemre, pártjaink harcai lassan jobban emlékeztetnek a halhatatlan fiúk gitt- és üveggolyóügyeire, valamint Füvész kerti csatározásaira, mint egy komoly parlamentáris demokráciára.

Végül is kié a felelősség ezért az újabb botrányért? Nem volt szép dolog a belső használatra szánt szöveget átadni az újságoknak, ám a lapoktól nem lehet elvárni, hogy ha módjuk van rá. ne közöljék egy pártfrakció önelemzését és stratégiai terveit. A pártot is terheli felelősség, amiért lehetővé tette, hogy egy dokumentuma politikai bombaként működjön. Ha veszélyesnek tartják a szöveget, vigyázzanak rá jobban, ha pedig hozzáférhetővé teszik, fogalmazzanak pontosan, félreérthetetlenül. Kónya Imre azért írta ezt a dolgozatot, hogy megvitassa frakcóbeli társaival, s nem azért, hogy az ellenzék és a sajtó szétcincálja. Márpedig ez történt. A szöveg nem úgy működik, nem úgy hat, ahogy a gazdája szerette volna. Ezt lehet egyfelől ármánynak, árulásnak minősíteni, másfelől azonban jókora politikai ügyetlenségnek is. Magam ókonzervatív vagyok nem nyilvánosság elé szánt szövegek efféle kezelésében és értelmezésében. Az ellenzék azonban joggal mondhatja: ha az új magyar demokrácia forog veszélyben, ha az MDF — egyelőre titkon — hegemón terveket forral, akkor nem lehetünk tekintettel holmi fair play apróságokra, akkor világgá kell kiáltani, le kell leplezni, és tiltakozni mindenféle módon.

Ámbár akkor is kötelező volna mindent a maga értékén kezelni és pontosan értelmezni. Vagyis annak tekinteni a szöveget, ami I — mondjuk így —: egy pártfrakció vitaindítójának. Bár egészen pontosan nem tudhatjuk, mi is ez. Hogy elhangzott vagy sem. teljesen lényegtelen. Nyilvánvaló, hogy a szerző a frakció tagjainak szánta — hogy a fülükön megy be, vagy a szemükön, mindegy Kónya tanulmánynak nevezi dolgozatát, ám ha figyelmesen elolvassuk, igazat adunk neki, hogy ezt nem szánta a nyilvánosságnak. Talán ebben a készenléti állapotban a frakciótagoknak sem kellett volna odaadni. Gondosabb munkával elérhette volna, hogy ne lehessen ennyire „félreértelmezni”, „félremagyarázni”. Most galádságról beszél, összehangolt támadásról, szánalmas próbálkozásról, hazugságról, csúsztatásról. Megértem, hogy indulatos, de azért vártam, hogy nyilatkozataiban lesz legalább egyetlen önkritikus mondat: "disznóság, amit csináltak, de sajnos kétségtelen, hogy a mű nem minden tekintetben remekmű, itt-ott valóban fogalmazhattam volna másként is. Én tényleg demokráciát akarok, sajtószabadságot — minden, ami ennek ellentmondani látszik a szövegben, nem szándékaim szerint való. Én hinnék neki A dolgozatban érre utaló mondat is van bőségesen, miért ne ezt hinném, miért azt, ami ennek ellentmond. Bár félreértelmezés ide, szövegösszefüggés oda, van néhány passzus, amely a legnagyobb jóindulattal sem érthető másképp: vagyis félreérthetetlen. S bizony ezekben a passzusokban van aggodalomra okot adó gondolat. Persze az is tény, hogy a szemben álló felek előszeretettel értelmezik egymás szövegeit. Méghozzá meglehetősen nagyvonalúan, nem pepecselve árnyalatokkal, részletekkel, szövegösszefüggéssel. Lassan lakossági szolgáltatás lesz. hogy az egyik párt elmondja nekünk, nehézfejű választóknak, mit is'akart mondani a másik párt. Az SZDSZ-elnök is előzékenyen segítségünkre siet, hogy megértsük, mit akar mondani Kónya. A huszonkét oldalas írás lényege szerinte az, hogy „minden hatalmat... az MDF-nek, s mindenki reszkessen, akinek az MDF-uralom nem tetszik”. Nincs egy kicsit elrajzolva ez a lényeg-összefoglaló? (Olvastam a szöveget, el van.) Sőt: nemcsak a szöveg lényegét adja meg a jeles politikus, azt is tudni véli, hogy ez nem vitairat, hanem hivatalos MDF-álláspont. sőt ez nemcsak a pán stratégiája, hanem a kormányé is. Pedig a szövegből nyilvánvalóan kitetszik, hogy nem az. Ha a Pénzügyminisztérium vagy az adóhivatal különféle tervezeteit, agyafún pénzbeszedési elképzeléseit elfogadás, törvényre emelés előtt mind készpénznek vennénk, naponta köthetnénk föl magunkat. Lehet, hogv a veszélvt kiáltóknak igazuk van, s a Kónya-féle tervezetből egyszer valóban pán- és kormánystratégia lesz, de akkor sem hiszem, hogy a médium függetlensége s a demokrácia végveszélyben lenne. Naponta láthatjuk, s maga az MDF is elismeri, hogy a haza üdv ét szolgáló koncepcióját is csak nagyon mérsékelten képes megvalósítani. Pedig abban jóval nagyobb lakossági támogatásra számíthat. Azt hiszem, a demokrácia erősebb, az MDF pedig gven| gébb annál, hogy a „tervből" valóság legyen. Nem kel! tehát i annyira kétségbeesni akkor sem, ha a legnagyobb pán valóban „rettenetes" terveket szövöget, akkor pedig kiváltképp nem. ha a hatalmat valóban szolgálatnak tekinti és a haza üdvén fáradozik. Akár így van, akár úgy — bízhatunk az MDF-ben.