Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-10 / 8115. szám
Új Magyarország, 1991. Szeptember 4. ••> ■') l Kommunista paradicsom helyett szabad piacgazdaság? •Szelényi Iván szociológus a vegyes gaz dóságban és a sokrétű politikai eszközökben hisz m«!1 riörl<nK,Cn,ben ed1,‘ *U*tos rendszerváltozás nm kérdése áiiíVJt v»ueben a*7* Vetfd-Ut íe,f hofy «yorí Piaci átalakulást. vagy e^ lassabb átállást válasszunk. Az első mefoldassal szélsebesen bevitorlázhatunk EuróDába. am ennek velejárója a társadalom tűrőképesséfének próbája, a törne*« ryors eltottaSaSr- h*lrán’,i,^al. A lassabb út több türelmet if ényel. a nyű Jatt tóke Is komolosabban szlvarof be a fazdasáf újraélesztéséhez. Zl*,nnl «IVk U,Z. hórvLn i. V,VL , e I*|c*0r2csere, a szociális feszüllséfek tompítására. Akár-K íuUkűlásn*buykfS} 'lSfŐbb ,efhdt m,nd«'»*‘*PP« * munkássá* horlas2tájI lehetöJe>ék m3»«/ ®“n^assaf elölt álló próbatételekről, a vá-Szoeloí^üf tí 5,f“ ^Uí?do erde*Bzovevényről dr. Szelényi Ivánnal, a Ma«^ettüní ‘ elnökével, a Us An,el«-I efyetem professzorává! be— Hogyan ítéli meg a társadalomtudomány a kelet-európai munkásság szerepét az elmúlt évtizedekben? Sokan az államszocializmust ma is a munkáshatalommal azonosítják, s például az MSZMP vezére — mintha mi sem történt volna — jelenleg is a munkásság nagy szövetségese, aki a parasztság nevében árulja a burát a Szovjetuniónak. — A munkásérdekek az államszocializmus korszakában igen natty mértékben sérültek. Bár az uralkodó párt munkáspártnak nevezte magát, az utóbbi évtizedben már csak „díszmunkások’’ jutottak szerephez a párt vezető szerveiben, a központi bizottság tagjai vezető értelmiségiekből, állami és párttisztviselókból álltak. Persze, legitimációs okok miatt bizonyos gesztusokat tennie kellett a munkásság felé, például voltak időszakok, amikor az egyetemi felvételiknél előnyt élveztek a munkások gyerekei, volt a szakszervezeti üdülés és így tovább; Kádár Jánosnak pedig volt egy aránylag hitelesnek tűnő munkáspárti retorikája. Mindent egybevetve azonban a kommunizmus 40—70 éve semmiképpen sem egy munkásérdekeket szolgáló párt története. Sőt, a munkásság kemény harcban állt az államszocialista renddel. 1956-ban, amikor az értelmiség ellenállása felbomlott, a munkásság — a munkástanácsok — folytatták a küzdelmet. De ezt mutatja Lengyelország újabb kori története is; a hetvenes években a munkásság vívott osztályharcot a bürokratikus elittel szemben. A posztkommunizmusban az értelmiségi elit vette át a politikai hatalomban a főszerepet, és ez az elit Magyarországon és más kelet-európai országokban is tőkés típusú fejlődést, és egy tulajdonos polgári osztály létrehozatalát tartotta legfőbb feladatának. Ebben a posztkommunista átalakulásban az új értelmiségi elit igyekezett a munkásosztályt demobilizálni, és elfogadtatni vele az átalakulás nem csekély társadalmi és gazdasági árát. Így volt ez Kelet- Németországban, Lengyelországban és Magyarországon is. Az átalakulás teherviselőit a munkásság V — Mindenütt megindult a társadalom gyors polarizálódása. Pontos KSH-adatok még nincsenek, de úgy tűnik, hogy nálunk a társadalom csúcsán állóknak kifejezetten előnyös az átalakulás: gyorsan gazdagodik, ugyanakkor a társadalom döntő hányada elszegényedik, leszakad, helyzete egyre nehezebbé válik. Látva a magyar szakszervezeti mozgalom gyengeségeit, vajon Magyarországon is ilyen tudatos demobilizációé stratégiáról van szó? — A hagyományos szakszervezeteket a pártállamiság utolsó bástyáiként tartják számon, amely a régről megmaradt vállalati vezetőkkel összefonódva nem éppen a munkásérdekeket védi, és a kétségbeesett vagyonátmentési akciói sem éppen a hitelüket erősítik. De az is igaz, hogy a Kelet-Európábán végbemenő tőkés átalakulás szinte elképzelhetetlen egy akcióképes, jól szervezett munkásság mellett. A nyugati tőke nem vonzódna egy olyan Magyarországhoz, ahol erős szakszervezetek működnek, az életszínvonal csökkentésére sztrájkokkal válaszolnának, harcolnának a magasabb munkanélküli-segélyekért, minden olyanért, amiért a szakszervezetek a világon mindenütt harcolni szoktak. A nyugati tőke ez esetben inkább Dél-Koreába, Tajvanba, Latin- Amerikába menne, ahol ilyen szakszervezetek nincsenek. Nem akarna egy Svédországhoz hasonló erős
