Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-10 / 8115. szám

FOTÓ KRISTA GÁBOR vagy a kisfiámmá] való bir­kózás közben. És általában akkor, ha a családommal va­gyok.- Olvasva, hallva meg­nyilatkozásait, erre ritkán adódik alkalom. Néha mint­ha túlzottan is feszült, ide­ges, ingerült lenne.- Ingerült nagyon ritkán vagyok. Inkább feszült.- Akkor egyik ilyen ritka pillanat lehetett néhány he­te, a Népszabadságban meg­jelent levele Diumushoz. publicista felelősségét, mint korábban. És ahogy az már az emberi kapcsolatokban lenni szokott, a legelemibb indulatokat azokkal szem­ben engedi meg magának az ember, akiket amúgy közel érez magához. Diumus kita­pinthatván jelen van a napi politikai köztudatban, s a pontatlanság nem engedhe­tő meg, amikor egy nyilván­valóan nehezen feloldható konfliktusban igyekeztem nagyon precízen fogai maz­tákban az igazi konfliktusok nem abból adódnak, hogy szemléletek ütköznek egy­mással, hanem abból, hogy különböző minőségű emberi magatartások konfrontálód­nak. A rutinszerű viszonyu­lások olyan megnyilatkozá­sokhoz, amelyek mögött el­kötelezettség, hit és akarás van, olyan disszonáns él­ményt keltenek bennem, ami miatt nem tudom sze­retni az általam még elolvas­ható cikkek többségét sem.- A tőke, a sajtó magatar­tásában érdekelt tőke kont­rolljára. Sokkal kevésbé kita­pintható, dokumentálható módon, de érvényesül újfaj­ta függőség a sajtó dolgozói és a tőke között.- Miben érdekelt ez a tő­ke?- Egyfelől abban, hogy nyeresége legyen. Ez a kény­szer önmagában is függősé­get teremtő tényező, mert hisz elébe kell menni olyan­fajta igényeknek, amelyek „Mindenkiben van egy »akárki«' Ebben olyan kifejezéseket használ - „miért nem tud­ja", „hogy engedheti meg ma­gának", „miért hiszi azt" -, amelyek nem tartoznak a ki­fejezetten elegáns, finom for­dulatok közé. Arról, aki így ír, legalábbis feltételezhető, hogy nem ura indulatainak.- Félreértés ne essék, nem Kulin-Diurnus konfliktus­ról, hanem egy politikus és egy politizáló publicista vi­szonyáról van szó. Amióta politizálok, sokkal súlyo­sabbnak tartom a politizáló ni. Amikor én szembefordu­lok egy magas közjogi mél­tósággal, egyáltalán nem mindegy, milyen modort engedek meg magamnak.- jól érzem, nem szereti a magyar sajtót? Vagy mond­jam inkább úgy, nem érzi a sajátjának?- Nem azért nem szeretem, mert másként gondolkodik, másként ítélkezik, mint én, hanem azért, mert másságát akkor is minőségi különbség­nek tünteti fel, ha egyébként szó sincs arról. A politikai vi­- Milyen esélye van ma Magyarországon a függet­len orgánumoknak az élet­ben maradásra?- Nem hittem, és ma sem hiszem, hogy kialakultak volna a függetlenség feltéte­lei. Az, hogy a sajtó túlnyiv­­mó része kikerült az állami­kormányzati felügyelet alól, csak akkor jelentene függet­lenséget, ha egyidejűleg nem került volna másféle kontroll alá.- Milyen kontrollra gon­dol? nem z személyiség épülését, csupán szellemi vegetálását szolgálják.-Ezt nem értem.- Újságot többnyire nem azért olvasnak az emberek, televíziót, rádiót nem azért néznek, hallgatnak, hogy ez­által is gazdagodjanak, ha­nem azért, hogy a közhan­gulat, a köztudat alanyaivá váljanak: egy kis szenzáció, egy kis pletyka, érzékcsik- > landás - itt most politikai ér­zékiségre is gondolok - ezl majdnem elég is a nagyi A VILÁG • 1991. szeptember 4.

Next

/
Thumbnails
Contents