Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-20 / 8101. szám
Magyar Nemzet,. 1991. augusztus 1. vi-Mindenki belénk törölheti már a lábát? július 14-én a Kossuth rádió vasárnap délelőtti műsora, a GONDOLAT-JEL beszélgetést sugárzott az egykori erdélyi illegális lapról, az Ellenpontokról és a körülötte csoportosuló fiatal ellenzékiekről. A beszélgetés szövege menetrendszerűen megjelent a 168 ÓRA múlt heti számában is. Mit állít az Ellenpontok hajdani munkatársa. Molnár János, és mit sugall az interjúkészítő Lantos Gabriella? A beszélgető páros könnyű kézzel válogatja, sorozza erre-arra a nyolcvanas évek erdélyi szereplőit, Molnár többek között elmondja, hogy az erdélyi magyarság „önjelölt vagy kinevezett vezetői a sajátosság méltóságának fogalmával a lehetetlenséget és a szenvedést akarták »megtdeologizální«... Sütő volt a fő ideológusa ennek a gondolatnak... Hogy az erdélyi magyarság helyben maradásával és azzal, hogy eltűri a román elnyomórendszer által reá mén szenvedéseket, már önmagában értéket alkot... Valójában az erdélyi magyarság szervezetlensége, tehetetlensége tükröződön ebben.” Kiderül a szövegből, hogy az Ellenpontok stratégiája éppen a sajátosság méltósága ellen irányult, a rádióhallgató megtudhatta, hogy azok kezdték az ellenzéki lap szerkesztését, akik ki voltak semmizve a hatalomból: Szőcs Géza is csak akkor kapcsolódon tevőlegesen a nagyváradi csoporthoz, amikor elvesztene állását, Sütő András is nagyon sokáig csak a reformkommunizmusig ment el, Bretter György személyes varázsa nagyobb hatást gyakorolt, mint a filozófiája. és így tovább. „Tapogatózás történt különben Sütő irányába is. aki elvileg támogatta a lapot, de nem akart benne ténylegesen részt vállalni” - valóban így történt. Sütő azt kérdezte: mi a fontosabb, hogy név nélkül vagy álnéven írjon egy lapban, amelyet gyakorlatilag Erdélyben nem terjesztenek, de amelyben a megjelenő szövegét azonnal azonosíthatják, ezzel veszélyeztetné az illegális lapot és a szerkesztők puszta létét is, vagy pedig lehetséges pillanatban és alkalommal névvel, teljes Írói súlyával álljon ki a nemzetközi nyilvánosság elé? A Gondolat-jel interjúja megpróbálja élesen szétválasztani a nézeteket: eszerint léte zen Erdélyben egy liberális. Nyugat felé orientálódó magyarságtudat és egy konzervatív, sajátosan magyar faji tu-Újdonságokra építő gondolatv ilág. A Molnár-Lantos páros leszögezi, hogy az Ellenpontok a modem nemzetképet képviselték, majd továbblépnek, és ítéletet mondanak a jelenről: „Továbbra is valamilyen romantikus, XIX. századi nemzetkép él az erdélyiekben. S ebben sajnos nem különböznek a románoktól. Ugyanazt a szókészletet használják, ugyanabban a fogalmi rendszerben gondolkodnak, egyáltalán nem érvényesül az erdélyi magyarság egyébként sokat hangoztatott civilizációs fölénye. Pedig ez konzerválja a megoldás lehetőségeit.” És még egyetlen passzus idézzünk: „Az erdélyi ellenzék történelmi hiányának következménye, hogy ugyanazok az emberek vezetnek - s mindinkább átveszik a vezetést -, akik korábban (...) Ennek a rétegnek természetesen egzisztenciálisan sem érdeke, hogy Makai Sándor szavaival élve - »önmaguk revízióját« véghezvigye." (Az olvasó önkéntelenül is korrigálja a nevet, Mokkáiról van szó, és a Magunk revíziójáról.) Tulajdonképpen üdítő szöveg ez. hiszen az erdélyi magyar olvasó a Romania Mane, a Totusi iubirea meg a többi náci-bolsevista lap otromba, elaljasodott vádjain és rágalmain edződött, azokhoz képest ez a rádióinterjú kis csúsztatásaival, a közeli tegnap históirájának könnyed átszerkesztésével - ártatlan próbálkozás. Hiszen ma még jól el tudunk igazodni a nemzedékek. ellentétek elválasztó- és törésvonalai között. Az Ellenpontok érdeme vitán felüli, senki soha idehaza meg nem kérdőjelezte azt. de az érdemek nem lesznek nagyobbak, ha befe- : ketítjük a szellemi környezetet. Érdekes, egész Kelet-Európábán a ! diktatúrák bukása maga alá temet- j te a diktatúraellenes irodalmakat és mozgalmakat, fölösleges lenne J ez alkalommal olyan partnerekkel - vitatkozni, akik nem érvelnek, csak ítélkeznek. A sze kűri taté világában a kisebbségiek igazi vezetői önként vállalták, amit vállaltak, és valóban önként tették, amit tettek, nem kicsi rizikófaktorral, hát erről vitatkozzunk? Na és ma, a posztszekuritate világában olyan egészen mások lennének a gondjaink Erdélyben? Könnyű ám át- és visszarendezni a színpadot, mondván, hogy ugyanazok a szereplők a kisebbségi porondon, akik pláne egzisztenciális érdekből ragaszkodnak a státusukhoz - tessék továbbgondolni mindezt! Sütő András, a „reformkommunista" egzisztenciális érdekből maradt a vásárhelyi RMDSZ-székház padlásán, és vállalta a majdnem halállal végződő lincselést, a megvakíttatásL.. És az a csudálatos nyugat-európai, liberális és modem nemzetkép! Mi megmaradtunk a XIX. századi odakozmált, elavasodott eszményeinkkel, lám, ugyanazt a szókészletet használjuk, ugyanabban a fogalmi rendszerben gondolkodunk, mint a Romania Mare meg a Vatra Romaneasca vagy a Ceausescut kiszolgáló Pascu professzor... Arról nem is beszélve, hogy végső soron vajon mi válogatjuk meg a szókészletünket és eszközeinket, ha dorongokkal, rönkvonóval és fejszével támadnak ránk? Még akkor is? Történelmi kényszerről nem hallod Európa? Egy vérző sebet lokálisan nem szükséges ellátni, gyógyítani? Hát nem éppen a sajátosságunkért akarnak fölfalni, beolvasztani, asszimilálni, eltüntetni a térképről? Nem az a baj velünk, hogy mások vagyunk, mint a többség?... De az isten szerelméért, hát kibi.cekkel vitatkozzunk? Egy kicsit divatba jön Pesten az erdélyiek leszólása. Tőkés László neve megjárta a Mikroszkóp Színpadot, Sütőt időről időre rendre utasítják, Domokos román kollaboráns, Szőcs Géza azért jön haza, mert a Szabad Európától kirúgták, do II árk örege két sikkasztottunk, ismerős lemezek mincL. Persze nem arról van szó, hogy valamiféle ázsiai, tzenr.lcfaénként, kezeljük- az elöljáróinkat, hisz ők sem sérthetetlenek és bírálhatni]anok. A nyilvánosság és a sajtószabadság előfeltétele életünknek, ez alól senki sem lehet kivétel. De, és ez a lényeg, ne szolgáltassanak ki minket karrieristáknak, ne legyünk szabad préda mindenki számára, ne erőltessék ránk az anyagországi pártcsaták sémáit se a szabad demokraták, se a magyar demokraták. Valami elemi tájékozottságot és konstruktív elvet joggal várhat el az erdélyi magyarság Budapesttől, legalább olyan felelősséget, ahogy azt valaha Babits meghagyta az erdélyi gondokról írva... Men a végső kérdés nagyon egyszerű: hát mindenki belénk törölheti a lábát? Milyen erkölcs nevében ítélkezik felettünk Molnár János, akiről annyit csak el kell mondanunk: nem egészen úgy van. ahogy magáról állítja, hogy a kulturális élet peremvidékén élte le romániai életét, a megyeközpontoktól távoli kicsi faluban. Hanem, beszéljünk nyíltan, református lelkész volt, fölszentelt pap. Tőkés László közeli embere, a Fehér-Körös völgyében Borossebes kálvinista nyájának pásztora, akinek - hála Istennek! - nem esen több bámódása a diktatúra idejében, mim többi lelkésztársának. annak ellenére, hogy fölszólalt a falurombolás szörnyű kampánya ellen. Mindezek ellenére vagy mindezek következtében föliraikozon és elment, otthagyta a rá bízott magyar gyülekezetét. Borossebesen máig sincs lelkész, elárvult az egész völgy, a Fehér-Körös völgye, men például az idén is két református lelkész költözőn át onnan szép csöndben Magyarországra. Egy szavunk se lehet, tudom, mindenki szuverén lény, annyit és azt vállal, amennyit az idegrendszere elbír. De utólag az ilyen lelkész Szegeden ne tartson ítélószéket arról, hogy mi a teendő tönénetesen Borossebesen vagy úgy általában Erdélyben. Ha in maradt volna igét hirdetni, és Erdélyben gondolkozón volna másként, vagy akárhogy, jobban tette volna. Minden egyéb tanácsot és útmutatást. értékes indikációt hálásan köszönünk! Marosi Barna Marosvásárhely
