Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-19 / 8100. szám
Újraindul a Pápai Református Gimnázium , jlstennek, hazának, tudománynak” Beszélgetés az új gimnázium igazgatójával Alig egy éve annak, hogy az ..öregdiákokkal", s a tanulmányaikat éppen megkezdőkkel meghatódva vettünk részt a sárospataki és a budapesti református gimnáziumok évnyitó ünnepségein. S lám. most újabb tanévnyitóra készülünk... A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma ez év szeptemberében megkezdi immár 460. tanévét. Az alábbiakban Bulyáki Miklóssal - aki szintén pápai diák volt az újrainduló református gimnázium igazgatójával beszélgetünk. Reformátusok Lapja, 1991. augusztus 8. Igazgató úr. a hajdani ősi Kollégiumok - melyekre szinte még azok sem tudnak nosztalgia nélkül gondolni, akik nem ott végezték tanulmányaikat - sorában Pápa harmadikként „nyitja meg" kapuit most szeptemberben...- Igen nagy öröm ez számunkra, hogy a két év óta tanó küzdelem meghozta gyümölcsét. Isten nem hagyta szégyenben a benne reménykedőket, s a pápai gimnázium ismét református -Judos ifjäkäTnevelhet az egyháznak, a hazának. Úgy a tanításban, mint a nevelésben mindenkor hűek kívánunk maradni az ősi Alma Mater szelleméhez úgy, hogy ugyanakkor teret engedünk a legjobb énelemben vett liberális gondolkodásnak is. Tulajdonképpen milyen formában indul meg az oktatás?- Egyelőre három első osztályt indítunk, 132 fővel. (Körülbelül kétszeres volt a túljelentkezés.) A 83 vidéki tanulónak tudunk kollégiumi férőhelyet biztosítani. a többiek pedig pápaiak. Hadd jegyezzem meg. hogy néhány evangélikus és katolikus tanulót is felvettünk, akiknek szintén biztosítva lesz hitbeli nevelésük, saját vallásuk szerint. Régen sem csak reformátusok jártak ebbe az iskolába. Nyitón volt, demokratikus, s nem utolsósorban ökumenikus szemléletű. S ha a múltnál tartunk, nyilván ezt az örökséget csak úgy tudjuk továbbadni, csak úgy lehet biztosított a diákok keresztyén szellemben történő oktatásanevelése. ha maguk a tanárok is istenfélő keresztyének. A tanári kar kialakításában is ezt a szempontot vettük figyelembe. Miben más, miben speciális ez az iskola a többi református gimnáziumhoz képest?-Úgy gondolom, hogy céljukban megegyeznek, legfeljebb a mód más. ahogyan próbálják - próbáljuk - a célt elérni. Ilyen szempontból nyilván nem hasonlítható egyik református gimnáziumhoz sem a pápai. Külön hadd emeljem ki legerőteljesebb specialitásunkat, miszerint mi. tanárok szeretnénk elébe menni a gyerekeknek saját kitárulkozásunkkal, hogy ők is megnyilatkozzanak s így az esetleges problémákat orvosolni tudjuk. A mai gyerekek, fiatalok nagy része roppant magányos. Sem a tanár, sem a szülő nem ér rá igazán velük foglalkozni. Éppen ez ellen küzdünk azzal, hogy nem lesz külön oktató, illetve nevelő tanár (sót. még kollégiumi igazgató sem), hanem aki délelőtt tanítja őket. délután ő fogja nevelni. Pontosan azért, hogy a tanáron „éljen” a diákok közön, példát mutatva mindenben. Nyilván jóval nagyobb teher hárul így rájuk, mint más gimnáziumokban, de megéri meghozni Vo ezt az áldozatot. A kollégiumból különben öthetente utazhatnak majd haza a diákok, s nem tanunk szabad szombatot. A kötelező tantárgyi oktatáson kívül konkrétan milyen lehetőségeket nyújt diákjainak ez a gimnázium?- Mindenekelőtt nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvek tanítására. A latin lesz mindenkinek kötelező, s e mellé lehet választani egy élő nyelvet. Délutánonként - s leginkább a hétvégeken - lehetőség lesz úszni, lovagolni, teniszezni, lányoknak főzni, kézimunkázni, ezen kívül közös kirándulásokra, a gyülekezetekkel való találkozásokra. ..falujárásra"... Természetesen minden napot Istennek való hálaadással, könyörgéssel kezdünk, hiszen csak ennek következtében remélhetjük, hogy napról napra áldás kíséri majd munkánkat. A reggeli áhítatokat. a hittanórákat, a lelki beszélgetéseket két lelkipásztor fogja végezni - Kocsev Miklós balatonszárszói és Eszlinger András adásztereli -. akik három-három napon keresztül szintén a kollégiumban „laknak". Vasárnaponként pedig együtt megyünk a templomba... Ahogyan egykor Jókai Mór - aki szintén pápai diák volt - mondotta. Pápa méltó diákokat nevel „Istennek, hazának, tudománynak". Igazgató > urat hallgatva arra gondolok: ha az elmondottak mind-mind valóra válnak, akkor a mai pápai diákra is igazak lesznek Jókai szavai...- Éppen ezt szeretnénk elérni, mert csak ezt érdemes. A ..régi nagyok" - s Jókai mellen hadd említsem Petőfit, de Lórincze Lajost. Csoóri Sándort is... - nyomdokain járni, melyet nem mostak el évszázadok történelmi viharai... Az ő példájukat követve egészen konkrétan is abban, hogy olyan „önképzőköri hangulatot” alakítsunk ki. amelyről nagyon híres volt a Kollégium. Azonban mindenekfelett hangsúlyt helyezünk az evangélium szellemében történő nevelésre. S bízunk abban, hogy idővel újra nyolcosztályos gimnáziummá fejlődünk, megindulhat az oktatás a tanítóképzőben. a teológiai akadémián is. így töltheti be igazi szerepét majdan a pápai Kollégium, s lehet újra kimagasló szellemi központ a Dunántúlon. Köszönöm a beszélgetést. Nagy Lenke