Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-19 / 8100. szám
Magyar Fórum, 1991 augusztus 8. Ötvenhat örvényében III. A tábornok találkozásai a szolgálólánnyal Berki Mihály tábornok, hadtörténész interjú-visszaemlékezésének befejező részét közöljük. Az immár nyugdíjas honvédgenerális - akkor százados - homloka ma is elkomorul, ha arra gondol: lehetett volna-e jobban, másként, esetleg az évtizedekkel később beérett sikert jobban megsürgetve cselekedni.- Hí i a tábornoki kiír józan karrierizmusa, durvábban szóh'a~sunyi előrelátása nem bénítja le a seregei, lett volna valami halvány esély az ellenállásra, a sikerre?- Legfeljebb a vérfürdőre, a még nagyobb pusztulásra. Akkor a Magyar Néphadsereg 119 ezer katonát számlált Ebből talán 60 ezren voltak azonnal hadbavethetók. Kiképzésük ugyan jó volt, de elavult, második világháborús fegyverzetet kellett volna szcmbcállítaniok a kor színvonalán lévő modem szovjet arzenállal. A szovjet különleges második hadtest mintegy 60 ezer katonával már szeptember óta készenlétben állt. és ez aligha lehetett véletlen. Hiszen már október 22-én megindultak Budapest felé a Kárpátaljáról is a csapatok. A keleti határon ugyanis ott állt felsorakozva, hadilétszámra teljesen feltöltve két teljes szovjet hadsereg. Ez mindösszesen 200-250 ezer ellenséges katonát jelentett. Ekkora erő ellen a csoda sem segíthetett volna. Muszkavezetők - • névsorokkal- Pedig a fáma beszél valami csodáról Egyik felkelő tábornok állítólag atombombagombafelhőjére emlékeztető tüneményt látott a budai hegyekben, amikor végrehajtotta a kitörést a vele maradt felkelőkkel- Legenda ez, mint annyi más is. A Nagykovácsi körüli robbanás lőszerraktár telibetalaálása után következett be, és jóidéig egymástól, egymás után robbantak fel az egymás mellé raktározott hadianyagok. Atomcsodáról tehát nem volt szó.- Egy másikról annál inkább. Hiszen a szovjet támadás után az országot másodszor is felszabadítók kész címlitákkal érkeztek a magyar kaszárnyákba, és hibátlanul biztos kézzel emelték ki a nekik ellenszegülőket, az ellenállás szervezőit és agitátorait.- Ebben sem volt ördöngösség. Az ávósok, a véresszájú politikaiak/ddben megléptek, és amikor a bevonulás történt, az 1849-es dicstelen elődjeikhez hasonlóan ők lettek a muszkavezetők. Ők fabrikálták a névsorokat, - ezek alapján lehetett lefejezni a magasabb egységek törzseit, a helyi parancsnokságokat. Már, ahol erre egyáltalán szükség volt, hiszen az esetek jórészében minden felszólítás és parlumenteresdi mellőzésével tüzet nyitottak és hullott boldog-boldogtalan a túlerő golyózáporában (Záhony, Dunaföldvár, Szolnok, stb.). Párt-magánhadsereg- A bomlás jeleként értékelték a kortársak a dezertálásokat.- Háborúban - de még anélkül is - mindenütt van dezertálás. A vöröskatonák közt sem tartott ki mindenki. Az akkori Néphadsereg azonban még a kikényszerített fegyverletétel és a vereség dacára sem bomlott fel. Ezt a dicstelen művet Kádárék és a mindenre kapható tábornokaik fejezték be, amikor a hadsereggel szemben, a hadsereg nyakára ültetve megszervezték, összetákolták a különféle karhatalmi gárdáikat. Legjobb példa erre a munkásőrség volt. Erre ugyanis belpolitikai okokból aligha lehetett szükség mert az országban amúgysem gondolhattak komoly ellenállásra. Eitc a párt-magánhadseregre csak azért volt szükség, mert ezzel sakkbantarthatónak vélték a Magyar Néphadsereget. A munkásőrség technikai eszközei (például híradós, anyagi) ellátása sokkal különb volt, mint a katonaságé. Hírközlése világszínvonalú volt, hozzá képest a néphadseregé játékszernek tűnt. De önmagáért beszél a katonák és a munkásőrök közti különbség a megbecsülést illetően is. Ha egy honvédtábornokot kitüntettek, akkor legalább féltucatnyi munkásőr-szakaszparancsnok is megkapta ugyanazt a plecsnit. Kádár és társai a legkisebb munkásőralakulati zászlóavatáson is személyesen jelen voltak, de arra aligha volt példa, hogy megjelentek volna a „népből lett sereg” parancsnoki értekezletein. így a hadsereg igazi széthullása, züllése, züllesztése akkor következett be, amikor a vezetés már rég túl volt azon a kritikus ponton, amit még maga is komolyan vett. És bekövetkezett a szándékos rombolás ideje, a kontraszelekció diadalmenete, a botcsinálta tábornokok szédítő karrierje, miközben a sereg erkölcsi és szakmai tekintélye több gravitációnyi gyorsulással közeledett a mélypont felé.- Tábornok úr: befejezésül aligha tudnék mást megállapítani, minthogy meglehetősen kiábrándító, visszás érzéseket keltő találkozásai voltak a történelemmel.- így igaz. Pedig nem is mondtam el valamennyit. És aligha hiszem, hogy ezekből a randevúkból most már nem lesz több. Krajczár Imre
