Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)
1991-08-21 / 8102. szám
Pesti Hírlap, 1991. augusztus 15. 3 INTERJÚ A HORVÁT KÜLÜGYMINISZTERREL Szükségünk van a segítségre Augusztus 9-én a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségének a Panoráma műsorában interjúrészlet hangzott el Zvonimir Separovic horvát külügyminiszterrel. Ezúttal további részleteket hozunk nyilvánosságra a Szaniszló Ferenc szerkesztő-riporter által készített interjúból. Panoráma; — Miniszter úr, most Horvátország területének mekkora része van a szerb nacionalisták kezén ? Zvonimir Separovic: — Ezt nehéz megmondani. De igen jelentős az a terület, amit ha nem is tartanak birtokukban, de befolyásuk alatt tartanait például forgalmi dugókkal. Egyes becslések szerint Horvátország teljes területének több mint 5 százaléka ilyen. — Úgy 60 kilométerre Zágrábtól húzódik a frontvonal önök és a szerb nacionalisták között. Mit gondol, mi lehet a megbékélés terve ? Hogyan lehet békét teremteni? — Azzal teremthetünk békét, hogy megértóek és türelmesek vagyunk. Ezenkívül a különböző nemzetközi szervezetekben — mint például az Európai Biztonsági Konferencián, az EGK-ban és végül az Egyesült Nemzetek Szervezetében — kell mindent megtennünk elérése érdekében. A dolgok másik vonatkozása, és ez a fontosabb, hogy mi megpróbáljuk nemzetünket, népünket és területünket megvédelmezni. Sajnos, egy brutális agresszióval kell szembenéznünk, állig felfegyverzett terroristákkal, akiket az úgynevezett Szerb Köztársaság és a Jugoszláv Néphadsereg támogat. A hadsereg semmiképpen sem tölti be a független, tárgyilagos közvetítő szerepét, ók sajnos egyszerűen az egyik oldalra a szerbekére áiltak. A tisztikar több mint. 80 százaléka szerb, a legtöbb újonnan mozgósított tartalékos Szerbiából érkezett. Nekünk Horvátország területén — amely történelmileg, gazdaságilag, kulturálisan a mi országunk yolt — most egy brutális háborúval kell szembenéznünk. Szembe kell szállnunk a hadsereg nehézfegyverzetű erőivel, melyeket a mi viszonylag rosszul felszerelt rendőrségünk, önvédelmi egységeink ellen vetnek be. Érdekeltek vagyunk a jószomszédi kapcsolatokban a környező államokkal, elsősorban Ausztriával és Magyarországgal. Mi nem egyszerűen szomszédok vagyunk. Mi történelmi kapcsolatban állottunk egymással. Ezért imádkozunk és kérünk támogatást és segítséget önöktől. Magyarországnak, a magyar népnek meg kell értenie, hogy a horvát nép veszélyben forog, hogy nekünk jogunk van az önrendelkezésre, mi nem is akarunk mást, mint népünket és területünket megvédeni anélkül, hogy szemet vetnénk bármely más államra, bármely más nemzet területére. Nekünk elismertetésre van szükségünk. Miért ne lehetne Magyarország az első ország, amelyik elismeri Horvátországot és Szlovéniát? — Bennünket folyamatosan bírál Belgrad, hogy fegyvereket adunk el önöknek. Ez azonban nem igaz... — Ez nem igaz. Talán történt néhány kísérlet, talán bizonyos menyiségú fegyvereladásra is került... — De most már nem kaphatnak... — Nem, mi már nem kaphatunk fegyvereket, mert embargót hirdetnek ellenünk, amely megtiltotta a fegyverek eladását. Én ellenzem a fegyverek alkalmazását. Én Gandhi eszményét vallom a problémák békés megoldásáról, ha ez lehetséges, de ellenségeink nem olyanok, mint ahogy ez Indiában volt, nem britek, akik civilizáltak. és mi védtelenek vagyunk, nem vagyunk képesek megvédeni önmagunkat. Mindenkinek alapvető joga a túlélés, ennek a jognak alapján volt és van még mindig szükségünk fegyverekre. A túlélésünk érdekében, hogy megvédelmezzük önmagunkat. — Milyen lépéseket kellene tenni, hogy kompromisszum jöhessen létre Szerbiával ? — Először is: a terroristákkal nem lehet szó kompromisszumról. Mi nem fogadhajuk el partnerként őket. azokat. akik megszegik a törvényt, azt állítva, hogy saját kormányuk van, fegyvereik, hadseregük, katonai egységeik és így tovább. Tehát semmiféle kompromisszumra nem kerülhet sor. Mi készén állunk és hajlandók vagyunk vitatkozni és tárgyalni a szerbekkel, de nem arról, hogy földünk egyetlen talpalatnyi helyét is átadjuk nekik. Az agresszort meg kell büntetni és ki kell közösíteni.
