Hungarian Press Survey, 1991. augusztus (8100-8109. szám)

1991-08-19 / 8100. szám

Beszélő, 1991. augusztus 3.

Polgárosodás vagy

polgárosítás? -egy értelmetlen alternatíva

Milyen út vezet az áhított polgári társadalom felé, azaz; hogyan lehet elősegíteni a magyar modernizációt? Egyáltalán; ki a polgár és ki legyen polgár Magyarországon? Már ezekben az alapkérdésekben is különböznek egymástól az MDF-es és az SZDSZ-es nézetek. Az alábbi interjút az ELTE jogi kara filozófiai tanszékének, illetve az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa készítette juhász Pál közgazdász-szociológussal, az SZDSZ országgyűlési képviselőjével

A kormánykoalíció vezető pártjának modernizációs hitvallását a legegyértelműbben alighanem Gergely András történésznek, az MDF egyik vezető ideológusának A modernizációs folyamatokat irányítani kell című okfejtésében olvashatjuk. „Az MDF és a kormánykoalíció - írja a Kritika áprilisi számában - azt a felfogást képviseli, hogy a Nyugathoz történő felzárkózást irányítani kell. Ez ugyanis Magyarország ezeréves története során mindig fölülről irányított, vezérelt folyamatok jegyében ment végbe. Például a kereszténység és a feudalizmus nem spontán módon, szerves fejlődéssel jött létre nálunk - szemben Nyugat-Európával hanem jött Szent István a nyugati papokkal és lovagokkal, cs céltudatos, erőszakos módon bevezette Magyarországon az európai keresztény feudális rendet... A vita jelenleg azon folyik a két nagy párt között, vajon elérkezett-e már a magyar társadalom arra a pontra, amikor képes saját erejéből a modernizációt, a felzárkózást végrehajtani, kizárólag autonóm társadalmi mozgások, szerveződések, folyamatok révén. Erre az én válaszom az, hogy igen - de óriási társadalmi költségekkel. Az én véleményem szerint az MDF és a kormánykoalíció politikájának középpontjában a »nemzeti középosztály« megteremtése áll, amely állami segítség nélkül nem jön létre. Ha pedig nem jön létre, akkor nem lesz olyan komoly társadalmi réteg, amely hordozza a liberalizmust.''

Aligha kétséges, hogy a fenti sorokból kiolvasható „bevezetett liberalizmus" koncepció - bármennyire illeszkedik is a „bevezetés" aktusának eltökéltsége történelmi hagyományainkba - sokfelől támadható, nem utolsósorban persze magának a liberalizmusnak a szemszögéből. Hogyan vélekedik erről a másik fél, azaz Gergely András szavaival szólva, a másik „nagy párt" egyik prominens képviselője?

Magyarország már kinőtte a rendiséget

Beszélő; A kormányzó pártok által egyértelműen, mondhatni kendőzetlen

nyíltsággal képviselt modernizációs stratégia előfeltevéséből egyfelől az következik, hogy a gazdasági-társadalmi automatizmusok beindításához vagy felpörgetéséhez nélkülözhetetlen önszabályozó intézményes struktúrákat állami beavatkozással kívánják létrehozni. Az ilyen struktúratétclcző beavatkozás - amint az feltehetőleg mindenki számára nyilvánvaló - elkerülhetetlen a jelenlegi helyzetben. Azonban e modernizációs előfeltevésből az is következik - s az eddig tekintélyelvűre hangszerelt kormányzati gyakorlat ezt igazolni látszik -, hogy nemcsak az intézményes átalakulás keretfeltételeit (ami feltétlenül szükséges!), hanem magát a folyamatot is közvetlen kormányzati döntésekkel és ellenőrzéssel, felülről irányítva kívánják levezényelni. Egy ilyen típusú állami beavatkozás az egykor állítólag kiűzni akart politika közvetlen jelenlétét állandósítja a gazdaságban és a társadalomban. Milyen következményekkel illetve veszélyekkel járhat ez a stratégia a polgári átalakulás folyamatára?

Juhász Pál: Szigorú értelemben véve én nem állítanám azt, hogy a kormány egyértelműen arra törekedne, hogy ő maga jelölje ki azt: kik kerülhetnek, illetve kerüljenek a vagyonnal és gazdasági döntéshozatallal felruházott burzsoá helyzetébe. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a polgárrá válásra esélyes rétegekre, csoportokra, személyekre vonatkozóan vannak feltételezéseik, amelyek alapján éppen ezeket a rétegeket óhajtják helyzetbe hozni. Az egyik ilyen feltételezés, hogy a volt tulajdonosok alkalmasak a polgárosodásra, míg a másik szerint azok a vállalkozók, akik mondjuk, az egzisztenciahitelre is jogosultak és akije az állami vagyonból akarnak tulajdont szerezni maguknak. Azonban szociológusként meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország már „kinőtte" a rendiséget, vagyis túlhaladt azon az állapoton, amikor valamely foglalkozási vagy kulturális csoport tagjainak életvitelét és jövőhorizontját (azt, hogy mi válhat belőlük) a rendi hovatartozás kényszerpályája irta elő, határozta

meg. Mivel a társadalom ebben az értelemben nem rendies tagoltságé, meg vagyok arról győződve, hogy szinte 'minden magyar társadalmi rétegből elég sokan képesek burzsoá tulajdonra, vállalkozásra alapított egzisztendájú emberré válni, sőt bizton állíthatom, sokan már rá is léptek a gazdasági értelemben vett polgárrá válás útjára. Mivel az individuumok szabad mozgását gátló rendi akadályok hál' isten már ledőltek, ugyancsak veszélyes fejleménynek tűnik, hogy politikai eszközökkel valamilyen újfajta rendies tagozódás létrehozására tegyenek kísérletet. Ezért nem lehet és nem szabad a problémát előítéletesen kezelni.

Közgazdászként pedig meg vagyok arról győződve, hogy nem a privatizádó, tehát az állami, nagvszövetkezeti tulajdon megszerzése az, ami a burzsoává válás fő útjának tekinthető, hanem a teremtés, pontosabban fogalmazva: az önteremtés előfeltételeinek létrehozása, illetve ezek garantálása. Ha megvannak ezek az előfeltételek, új vagyonok és a vagvonosodás további új lehetőségei jönnek létre, ezt nevezem önteremtésnek. E folyamat nagyobb jelentőségű, mint maguk a privatizálások. Privatizálásokra nem azért van szükség elsősorban, mert az a „polgárcsinálásban" oly nagy szerepet visz - magától értetődő persze, hogy hozzájárul ahhoz -, hanem azért, mert a) a gazdaság egységes rendszer szerint kell hogy működjön; b) sok vállalat bajban van, és ha nem találunk neki gazdát, akkor nincs, aki a bajban cselekedni tudjon; c) lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy megmentse a maga szerepeit. Ez utóbbin azt értem, a mérnököknek, munkásoknak lehetővé kell tenni azt, hogy ne csak elviseljék a rájuk mért sorsot - s konkrét jövőkép nélkül belevesszenek egy kilátástalannak ítélt helyzetbe hanem újraalkossák önmagukat, s akár szerepeik folytatásával ők is polgárrá válhassanak. Hozzá kell azonban tennem, hogy a polgárosodás döntő színtere kívül van ezen a rendszeren! Éppen ezért mi egy meglehetősen rétegközömbös szabályozási technika hívei vagyunk. Teljesen semlegeseknek kell lenni a tekintetben, kiknek van vagy kiknek legyen lehetősége bekapcsolódni az „önmagamat piád szereplővé tevés rendszerébe".

Azonban tisztában kell lenni azzal is, hogy a mindennapi élet perspektívájából, a részpiacok és kulturális csoportok szerint különbségek vannak a polgárrá válás értelmét, illetve értelmezését illetően. Az egyik cső-