Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)

1991-05-02 / 8034. szám

Magyar Hírlap 1991. Április 2b. i Szerdán, az ellenőrző bizottság elnöke, Györgyi Árpád faxon érte­sítette a megyéket, hogy nem tíz­kor, hanem kilenckor, és nem a de­cemberi választmány folytatása lesz a TF aulájában, hanem rendkí­vüli ülést tart a párt. Ennek megfe­lelően, nem 150, hanem 100 tag után delegálják a küldötteket. A sajtótájékoztatón kijelentették, hogy már útban vannak az „ellen” táviratok, az országos vezetés eb­ben a kérdésben már jóval koráb­ban döntött. Mihez kedenek a szer­vezők ha a tömeg mégis bebocsá­tást kér? Erre a kérdésre Oláh Sán­dor válaszolt: „Ha a nagyválaszt­mányt a törvényes keretek között nem lehet összehívni, akkor más, nyugodt helyen kell a decemberi ülést folytatni.” Mint mondta, ez bekövetkezhet, de az elnökség arra törekszik, hogy a párt legfőbb dön­­tésthozó szerve nyugodtan végez­hesse munkáját. A kárpótlási törvény elfogadását csupán politikai indok, a koalíció egyben tartásának érdeke vezérelte — jelentette ki Glattfelder Béla a FIDESZ tegnapi sajtóértekezletén. A Fiatal demokraták országgyűlési képviselője szerint a törvény rend­kívül kedvezőtlen folyamatokat in­dít el a magyar gazdaságban. A Fi­desz aggályait csak növeli, hogy amíg az eredeti tervezet szerint a kormány hozzávetőlegesen 70 mil­liárd forint értékű kárpótlási jegy kibocsátásáról beszélt, a bizottsá­gokban 100-120 milliárdró! volt már szó. Kérdés tehát, mit kellene tenni, hogy a katasztrofális hatások csökkenthetők legyenek — mondta Glattfelder. A fiatal demokraták véleménye, hogy amennyiben a törvény életbe lép, a kárpótlási je­gyek forgalomképességét minden­képpen korlátozni szükséges, kü­lönben elszabadul az infláció. Ésszerű lenne olyan szabályozást bevezetni, hogy a kárpótlásként kapott értékpapírok csak akkor le­gyenek beválthatók, ha az infláció 15 százalék alá süllyed. Ugyancsak szükséges „fékeket” beépíteni a szövetkezeti és földtörvénybe, hi­szen a Fidesz nagyon súlyosnak látja a téeszdolgozók problémáját, s úgy véli, a kárpótlás elfogadásá­val több százezer mezőgazdasági dolgozó munkahelye került ve­szélybe. Mindazonáltal a Fidesz fenntartja alkotmányjogi aggályait a törvénnyel kapcsolatosan. Re­ménykedik abban, hogy a köztár­sasági elnök alkotmánybírósági normakontrollt kér a kihirdetés előtt, sőt elképzelhető, a fiatal de­mokraták fordulnak Göncz Árpád­hoz, kérve, éljen alkotmányos jo­gaival. . Németh Zsolt választmányi tag a Fidesz múlt heti lengyelországi látogatásáról számolt be. Az Orbán Viktor vezette delegáció elsősor­ban gazdasági kérdésekről tárgyalt többek között Balcerowicz minisz­terelnök-helyettessel, Ledworoski külkereskedelmi és Lewandowski gazdasági átalakítási miniszterrel, valamint megbeszélést folytattak a vezető pártok képviselőivel. A ta­pasztalatokat értékelve Németh Zsolt kijelentette: Lengyelország­ban tavaly januártól határozott gaz­dasági program bontakozik ki, s ennek jelei érzékelhetőek, mind a belső konvertibilitásban, mind az életszínvonal emelkedésében. Per­sze ez nem jelenti azt, hogy Len­gyelországnak ne lennének gond­jai. Politikai aspektusból pedig fi­gyelemre méltó — fűzte hozzá —, hogy jóval kisebb mértékű a hisz­­terizáltság. Ezt mutatja, hogy a po­litikai erők egységesen lépnek fel a nacinalizmus és szociális demagó­gia jeleit magán viselő Tyminski­­jelenséggel szemben. Mizsei Kál­mán gazdasági szakértő az elmon­dottakat kiegészítette azzal, hogy a lengyel tárgyalópartnerek érdeklő­dést mutattak a szabad kereskede­lemre vonatkozó tárgyalások fel­­gyorsítására, valamint szükséges­nek tartják a kereskedelemdiplo­máciai konzultációkat Lengyelor­szág, Magyarország, valamint Cseh és Szlovákia között. Orbán Viktor a Fidesz által szor­galmazott hatpárti tárgyalásokról elmondta: várhatóan a jövő héten megkezdődnek az előkészítő meg­beszélések, amelyeken tisztáznák az eljárásjogi kérdéseket. Hozzá­fűzte: erre reményt ad, hogy rend­szeresen konzultál az MDF és az SZDSZ vezetőivel. Ugyanakkor nem biztos, hogy az előkészítő megbeszélések után érdemi tárgya­lások is lesznek — szögezte le Or­bán. Sokba fog kerülni az országnak az a pezsgő, amit a kisgazdák elfo­gyasztottak a kárpótlási törvény el­fogadása felett érzett örömükben — kezdte Thürmer Gyula pártel­nök az MSZMP tegnapi sajtótájé­koztatóját. Szerintük ez a törvény nem orvosolja a régi sebeket, vi­szont újakat ejt. Nem látják a vég­rehajtás biztosítékát, mert többek közön nincs meg az ehhez szüksé­ges apparátus sem. Helyeselnék, ha a köztársasági elnök a törvény fe­lülvizsgálatát kezdeményezné az Alkotmánybíróságnál, azt azonban mindenképpen fontosnak tartják, hogy a végrehajtásra az őszi mező­­gazdasági munkák befejezéséig ne kerüljön sor. Az MDF és az SZDSZ napok­ban tett állásfogalalásait a szak­­szervezetekről, az MSZOSZ és az ágazati szakszervezetek elleni tám­adásként ítélték meg. A támadás célja az MSZMP szerint, hogy az utóbbi időben megerősödött régi szakszervezeteket a pártokhoz kö-Nyilatkozat A Magyar Hírlap 1991. április 20-i számában L.A.Gy. tollából megjelent tudósításban egy saj­tótájékoztatón elhangzottakra utalva jelent meg az FKgP részé­ről az alábbi nyilatkozat: ’’Szen­tesen a szabaddemokratákhoz tartozó ügyvédek húznak nem csekély sápot abból, hogy a radi­kális kisgazdák kárpótlási elkép­zeléseit pártfogolják.” Ezt a kijelentést határozottan visszautasítjuk, az abban foglal­tak nem felelnek meg a valóság­nak. SZDSZ Szentes Dr.Stem Sándor Dr. Kertész Péter Dr.László Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents