Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)
1991-05-27 / 8047. szám
Magyar Hírlap, 1991.V.20 é!o Következik az Alkotmánybíróság? Az MDF frakcióvezetője, Kónya Imre, május 13-án levelet írt a hat parlamenti párt frakcióvezetőihez, a függetlenek megbízottjához, valamint az Alkotmánybíróság elnökéhez. A levélben írottak lényege az a javaslata, hogy az alkotmány tételes szövege, az Alkotmánybíróság tevékenysége és az ország gazdasági teljesítőképessége között feszülő ellentmondások feloldása érdekében kezdjenek tárgyalásokat. A mült pénteki összejövetelen az Alkotmánybíróság elnöke nem ven részt, mert — amint azt a testület főtitkára elmondta — Kónya Imre vitaanyagát az alkotmánybírák politikai megközelítésűnek, s így szakmailag megalapozatlannak tartják. S nagy igazságuk vagyon. Elolvasva azt, én egyenesen úgy vélem, hogy nem más, mint az alkotmánybírákra irányuló politikai nyomásgyakorlás. (Ne feledjük: a bíráknak a napokban kell válaszolniuk a kárpótlási törvényt előzetes norrnakontrollnak alávető köztársasági elnöki kérdésekre.) Kónya Imre még — a politikai zsargonban világosan azt jelentő — fenyegetéstől sem riad vissza, amikor is így fogalmaz: .Amiről gondolkodni kell. az nem más, mint az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása. Ennek érdekében módosítani kell az Alkotmánybíróságról szóló törvényt." Ha mindezt végiggondolom, akkor itt anól van szó, hogy a miniszterelnöki tekintélyen alapuló, a központosítást egyre szemérmetlenebbül gyakorló végrehajtó hatalom (Antallkormány) miután maga alá gyűrte a törvényhozást, háttérbe szorította a köztársasági elnököt, ellehetetlenítette az önkormányzatokat, most az eddig valóban szuverén módon tevékenykedő Alkotmánybíróságot vette célba. Az MDF frakcióvezető vitaanyaga egyrészről azt állítja, hogy az alkotmány végrehajtásához szükséges törvényeket a jelenlegi, felgyorsult jogalkotási ütemben sem lehet az alkotmányos előírások által megszabott határidőre teljesíteni, másrészről pedig kijelenti, hogy az Alkotmánybíróságról szóló törvény rendelkezései miatt ez a helyzet „szinte megoldhatatlan”. Vagyis, teszem hozzá én, az még csak hagvján. hogy a törvényhozás — de inkább a törvényjavaslatokat előterjesztő kormány — nem képes a jogállam alapintézményeit szabályozó törvényeket az alkotmánymódosító törvényekben kitűzött határidőre teljesíteni, ráadásul az Alkotmánybíróság ezt még számon is kéri, sőt „véletlenszerű határozataival" (például közigazgatási bíráskodás) még ki is jelöli a kormány feladatait a jogalkotás területén. Kónya Imre ezzel végső soron azt állítja, hogy az alkotmány végrehajtását szorgalmazni — az Alkotmánybíróság által — nemcsak hogy illetlenség, de veszélyes dolog is. Mintha az Alkotmánybíróság lenne az oka a késedelmes törvénykezesnek, nem pedig maga a parlament, amely törvényalkotói teendőinek meghatározásakor elmulasztotta reálisan felmérni a maga és a kormány teljesítőképességét — ez utóbbinak szakmai gyengeségét — s amely törvényhozás helyett gyakran keveredik parttalan vitákba, kicsinyes személyeskedésekbe és pártalkudozásokba. Ráadásul ma már a törvényjavaslatok „sürgős" tárgyalása mindennapos gyakorlat, de mert ez sem hozott megoldást, előkerült a „kivételes eljárásban és sürgősséggel” való tárgyalási mód is. (Nem szívesen játszom el a gondolattal, mégis: mi van akkor, ha ez a végletekig felgyorsított tempó is lassúnak bizonyul? Akkor tán a „hatpárti központi bizottság” törvényerejű rendeletéivel gyorsítunk majd, amelyekre a parlament egyszerűen csak rábóhnt?) Miért baj az, hogy az Alkotmánybíróság igyekszik elvégezni a reá osztott teendőit, hogy komolyan veszi legfontosabb feladatát, az alkotmányvédelmet. Még akkor is, ha ezzel kényelmetlenséget okoz a végrehajtó hatalomnak és a törvényhozóknak. Avagy a hatalom új birtokosai ilyen hamar elfelejtették volna, hogy az ellenőrizetlen és ellentmondást nem tűrő hatalomgyakorlás úgy és akkor is diktatúra, ha demokráciának nevezik? Úgy vélem, az Alkotmánybíróság működését csakis azokban az összefüggésekben lehet és kell vizsgálni, amelyek az alkotmány által elválasztott hatalmi ágak — a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói — közön kialakultak. Ha Kónya Imre szerint az Alkotmánybíróság túlsúlyossá vált, akkor állítását a tekintetben érdemes vizsgálni, hogy mihez képest? A parlamenthez képest aligha, hiszen a törvényhozás gyakorlatilag a hatalmon levő koalíció belügyi lett. Ebbe az ellenzéki pártok, a függetlenek — s az általuk képviselt társadalmi erők — érdemi befolyást aligha gyakorolhatnak. A kétharmados törvényeknek az MDF-SZDSZ paktum alapján történt minimálisra csökkentésével a kormánykoalíció úgy törvénykezik. ahogy csak akar (hogy ennek a jövőre nézve milyen ára lesz, s hogy ki fizeti a számlát, az egyszer csak kiderül majd). Arai a kormányt illeti, a konstruktív bizalmatlansági intézmény — ugyancsak MDF-SZDSZ paktum — jószerivel nagyobb biztonságot jelent számára, mint amilyenben bármelyik pártállami elődje érezhette magát. A köztársasági elnök kiegyensúlyozó szerepét az elnök személyes kvalitásai és ebből eredő tekintélye erősíti, ára jogkörének gyengesége gyakorlatilag semmissé teszi. Marad tehát, ha úgy tetszik, a végrehajtó hatalmat „kiegyensúlyozandó”, az Alkotmánybíróság, amely e feladatának alapvetően meg is felelt. (Kivéve — s ez az egyetlen Konya-igazság —, amikor is a személyi számmal összefüggő döntése nem annyira az Alkotmány tételes rendelkezésein, hanem elvont jogelvekből való következtetésen alapult, s lehet — ezt csak feltételezem — inkább tudományos szempontok által motiválva.) Úgy vélem, az Alkotmánybíróság számára igazi felada lesz a kárpótlási törvény megítélése Hiszek abban, hogy a bírói testület erről szóló döntésével is igazolni fogja hogy valóban az alkotmányvédelem, legfőbb szerve, a hatalmi ágak egyensúlyban tartásának működő intézménye és nem a pártpolitikai érdekekhez óvatosan igazodó, a mindenkori hatalom által befolyásolható testület. Mindazonáltal magam is vallom, hogy az Alkotmánybíróság sem lehet szent és sérthetetlen intézmény. Jogállásának és jogkörének megváltoztatását, főképpen korlátozását azonban a napi és pártpolitikai érdekeknek alárendelni a legnagyobb vétek. Az Alkotmánybíróságról szóló (örvény módosítására célszerűen és politikailag is megalapozottan csak az új alkotmány megalkotásával összhangban — sürgettem ezt már egy évvel ezelőtt — az alkotmányozási folyamat részeként kerülhet sor. Nem tudom, hogy mi lesz a pénteki tanácskozás folytatása, netán következménye, ám a hatalmi érdekbői az Alkotmánybíróság körül éppen most kirobbantón vita némi tanulsággal is szolgálhat a parlamenti képviselők. mindenekelőn a kormánypárnak számára. Például azzal, hogy a jogállam és a szociális piacgazdaság alapintézményeit konstituáló törvényeket csak széles társadalmi alapokon. az ellenzéki pártokkal való megegyezés útján lehet és érdemes megalkotni. Enélkül lehet ugyan törvényt hozni — például a kárpótlásról, amely mindössze 180 képviselő voksával lea törvény —, ára ez szerintem nem azonosítható a parlamenti demokráciával, s csak a társadalom szétzilálását eredményezhed. S tanulság kell legyen, hogy a hatalom birtokosainak el kell tudni viselniök azt a fenyegetettséget, hogy a társadalom állandó ellenőrzése alatt állnak, mi több, hogy nincs szükségképpen és mindig igazuk. Parlamend többségük ellenére sem. KIRÁLY ZOLTÁN Jogállásának és jogkörének megv áltoztatását, főképpen korlátozását azonban a napi és pártpolitikai érdekeknek alárendelni a legnagyobb vétek.”
