Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)
1991-05-24 / 8046. szám
Shylock, Hunniában JL Magyar Nemzet 1991. Május 15. iS \ kunmadarasi pogrom A Magyar Zsidó Kultnrálls Egyesület vezetőségi tagja. Gadó György országgyűlési képviselő, április elején levelet irt a legfőbb ügyésznek, amelyben felhívta a figyelmét, hogy Kunszabó Ferenc, a Hunnia főszerkesztője, lapjában meghirdette Bary József hírhedt tiszaeszlári vérvád as könyvének, A per című „ellenemlékiratainak" az újrakiadását. Az ügyészség arról tájékoztatta a bejelentőt, hogy • „tényfeltáró vizsgálatot"-megkezdték. Február óta eljárás folyik az Izraelita hitközség és Horváth Balázs volt belügyminiszter kezdeményezésére Komhányi László, a Jurta Színházban székelő Keresztény Nemzeti Mozgalom elnöke, a Szent Korona főszerkesztője ellen, a lapban megjelent antiszemita Írások miatt. Korányi Lászlő, a B’nai B’rith szervezet elnöke, április végén bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, egy, a Hunnia-füzetek 18. számában megjelent írás miatt, amely vitatja, hogy a holocaust valóban megtörtént, illetve a zsidó áldozatok számára vonatkozó Információkat vonja kétségbe. A keresztény magyar értelmiség, a politizáló l*zvé]emény egészen 1944 júniusáig képtelen volt számot vetni azzal a ténnyel, hogy a Németország szövetségeseként elvesztett háború következményei Magyarország számára összehasonlíthatatlanul súlyosabbak lesznek, mint az 1918-as összeomlást 'követő társadalmi megrázkódtatások és területi vesztegégek. A magyar középosztály egyes köreiben 1944 őszén, amikor a deportáltak sorsáról egy és más mái kitudódott, valóságos pánikhangulat vett erőt. Egyesekben még az „azonnali zsidó leszámolás” rémképe is felmerült A vészkorszakot túlélt zsidók,« borzalmak hatására keresték a kapcsolatot a baloldali pártokkal, elsősorban a kommunistákkal A magyar zsidók 1945 utáni „átpolitizálódása”, ami főként az MKP- ba való belépést jelentette, sokakban keltette azt a benyomást, hogy megszállják a hatalmi pozíciókat g úgy vesznek maguknak elégtételt, hogy Magyarországot „a kommunizmus karjaiba taszítják”. Ezt • nézetét támasztotta alá ara tény, hogy a Moszkvából hazatérő kommunista vezetők szinte mindanynylan zsidó származásúak voltak. A helyzetet bonyolította, s az összeesküvés-pszichózisnak” kedvezett hogy a magyar nép, elsősorban az alföldi megyék keresztény lakossága nem fogta fel a zsidókat 1944-ben ért kollektív tragédia méreteit s így annak lelki reakcióit sem értette. Csak azt érezte, hogy a szovjet csapatok önkényeskedésének, az új vezetők hatalmaskodásának „a zsidóság a haszonélvezője”. Ezen a talajon parázslót!, egészen az 1950-es évek végéig, s lobbant fel Időre a „népi antiszemitizmus”, melynek csillapítására, kiváltó okainak íel-azámolására a zsidóság vallási ve. tetői már nem voltak képesek. Az antikommunista színezetű zsidóellenesség veszélye már 1945 folyamán nyilvánvalóvá vált Hiába próbált azonban közbenjárni ebben az ügyben a hitközségnél egy olyan jelentős személyiség, mint Cavallier József, a Magyar Szent Kereszt Egyesület világi elnöke, aki a zsidóüldözések idején egyike volt azoknak, aki a mentésben élen jártak. A Bereczky Albert államtitkárnál 1945. június 22- én tartott megbeszélés jegyzőkönyve szerint „Capallier óriási zsidó invázióról beszél egyes minisztériumokban, a rendőrségen (főleg vidéken). Ennek nyomón hamarosan kirobbanhat valami a zsidók ellen, ami végzetes lehet az országra nézve.” Spojílán reakció vagy provokáció ? Ez a „valami”, amire Cavallier József célzott a jól ismert vérvádhisztéria volt. A több mint fél évszázados tradíció újjáéledése várható volt az új körülmények között, ugyanakkor megnyilvánulásai nem nélkülöztek bizonyos hazai és nemzetközi politikai összefüggéseket sem. Nem véletlen, hogy a különböző antiszemita irányba forduló tömegmozdulásokra 1946. február 6-a, a Nagy Ferenc kormány hivatalba lépése után került sor, amikor az 1945. novemberi választások nyomán a parlamenti erőviszonyok kedvezőtlenül módosultak a kommunisták számára. Rákosi Mátyás február 16-án, a budapesti Sportcsarnokban elmondott beszédében parlamenten kívüli tömegmozgalmat indított el, mely az ország számos pontján tömegverekedésekhez, kilengésekhez vezetett, amit a rendőrség tétlenül szemlélt. A február 23- i ózdi és sajószentpéteri tüntetések résztvevői, akiket a kommunista párt helyi vezetői a kisgazdapárti reakció" ellen vittek utcára, végül egy isidó rendőrtisztet inzultált&k. a nemrég kivégzett Szálasit és Imridyt éltették, majd zsidó tulajdonú boltokat és lakásokat fosztogattak. Az inflációtól szenvedő, cyomorgó vasmunkások körében azonban még nem merült fel a vérvád, mely három hónappal később, 1946. május 21-én Kunmadarason már pogrom ürügyéül szolgált. Kunmadaras mintegy 250 főé zsidóságát a magyar hatóságok előbb az 1944. április 24-én létesített karcagi gettóban gyűjtötték össze, majd június 18-án a szolnoki cukorgyárból vagonírozták be és szállították el. A deportáltak egy része nem Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshofba került, ahol mintegy háromnegyed részük életben maradt. 1945 nyarán hetvenhárman tértek vissza Kunmadarasra, az életüket igyekeztek ott folytatni, ahol abbahagyták. Természetesen megpróbálták visszaszerezni szétprédált javaikat azoktól, akik 1944. áprilisától kezdve ezeket a magukénak tekintették. Az elkótyavetyélt javakból Jussoló” szegényparasztok meglévő előítéleteihez még a gyűlölet Is társult: hiszen ha valaki visszaadott valamit a zsidóknak, abból támadt konfliktus, ha pedig nem, abból. A kusza vagyoni ügyeket csak tovább bonyolította, hogy a gazdátlannak tekintett zsidó vagyontárgyakból nemcsak a helyi kommunista vezetők egy része, de olykor a helyi KMP-«zervezet is „örökölt”. A hazatért zsidók, sülik védelmet reméltek a hatóságoktól, gyakran azonnal beléptek a kommunista pártba, ezért az MKP-vezetők keiére jutott javak sorsát nem bolygatták. viszont ennek fejében elvárták a rendőrségtől, hogy segítsenek visszaszerezni a parasztoktól azt, ami nekik jutott. „Majdadunk nektek’* A vagyoni konfliktusokon túl a pogrom kiváltó oka volt még a falu tanítója és leventeoktatója, Nagy János elleni per. A faluban népszerű tanítót a karcagi népbiróság 1945 júniusában első fokon négy és fél évi börtönre ítélte „izgatásért és a leventék Nyugatra hurcolásáért”. A per kiötlője és ló terhelőtanúja Tokáét Ferenc, a kommunista párt helyi titkára volt, aki le akart számolni a tanítóval, de első-kísérlete nem járt sikerrel: az ítéletet felfüggesztették, s a község keresztény értelmisége egy emberként állt ki Nagy János mellett, akinek uszítás címén egy 1944 májusában. a piactéren elmondott, i kitartásra buzdító beszédét róttál fel, s aki annyira nem érezte ma gát bűnösnek, hogy a íalubar várta be a Vörös Hadsereget. Nagy János meghurcolását £ helybeliek a „zsidó kézben lévő' rendőrségnek és igazságszolgálta tásnak tulajdonították, erre uta az is, hogy amikor 1946. májú: 20- án Karcagon elnapolták a tár gyalást, a tömeg e szavak kisére tében vette körül a félelmében « pisztolyához kapó és lövöldözn kezdő párttitkárt és családját „Majd adunk nektek zsidó nép bíróságot, zsidóbérencek, piszko demokráciások!". De hogyan került újra elő i vérvád, mely a pogrom közvetle: kiváltó okaként, ürügyeként szol gált? Or. Ötvös László, kunmada rasi református lelkész, aki köny vet írt az eseményekről, felhívj a figyelmet egy Tóth Zsigmon nevű, Szlovákiából áttelepült, s pogrom előtt néhány héttel fel bukkant tisztviseló bujtogatásairc 0 volt az, aki a kocsmában meg erősítette a helybeliek előtt, ami állítólag Karcagon terjesztett eg „jól öltözött, ondolált nő”, ak május elején íeketézni érkezett környékre. Szerinte: „Pesten má 130 gyermek eltűnt. Csak egye találtak-meg, feldarabolva." Err Tóth Zsigmond a tárgyaláson el hangzott tanúvallomások szerir feltette a kérdést: „Meddig tűri tek még, hogy a zsidók szalám; csináljanak a gyerekeitekből?" Ötvös László állítja, hogy Tót Zsigmond provokátor volt, aki ki fejezetten azért érkezett Kunms darasra, hogy ott pogromot idéz zen elő. Erre utal. hogy májú 21- én reggel nem vett részt piactéren a Kuti (Klein) Fere
