Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)

1991-05-15 / 8041. szám

gazdaságot próbálták a piaccal öszszeházasítani, addig Komád kimutatta, hogy a szocialista gazdasági rendszer lényegénél fogva reformálhatatlan. Nem hiszem, hogy ez a végletes, lesöprő vitastílus helyettesítheti az igazi elemzést és a Jásziék áltál egykor meghonosított éles, de kollegiális kritikát. Abban viszont igazat kell adnom Lengyelnek, hogy a társadalomtudomány szinte minden területén elbizonytalanodás, orientációs zavar mutatkozik. Talán ez az oka — saját szervezési hibáinkon kívül —, hogy a legutóbbi időben mintha kissé csökkent volna az érdeklődés összejöveteleink iránt is.

— Vagy tán éppen az a harcias és következetes kiállás — amit leginkább Jász! Oszkár képviselt az úri konzervativizmussal, a feudalisztlkus függőségi viszonyokkal szemben —, nos, ez a határozott arcéi hiányzik a mai Társadalomtudományi Társaságból?

— Rosszul látja: nem hiányzik! Csak azt reméiem-reméljük, hogy nem kényszerülünk harci riadót fújni. Dé ha a ma érzékelhető diszszonáns társadalmi tendenciák felerősödnének, akkor nem fogunk késlekedni. Sok régi ellenzéki van közlünk. Most se fogunk jobban megijedni, mint korábban, ha emberi és szabadságjogokat kell védeni.

— Ügy tapasztalom, hogy ezek a disszonáns jelek egyre Inkább szaporodnak. Nem csupán az elszigetelt szélsőjobboldali, fasisztoid, antiszemita megnyilvánulásokra gondolok, hanem arra is, hogy a koalíció két legnagyobb pártjának vezetésében is teret nyernek olyan személyiségek, akiktől Indokolt tartani. Nem gondolja, bogy a szoclálUberáli5 ellenzék és társadalomtudományi háttere lebecsüli vagy alábecsüli a jobboldali veszélyt? Nem gondolja, hogy — már csak a történelmi analógiák okán Is — ez ellen szövetségbe kellene lépniük a baloldali és liberális erőknek?

— Azt hiszem, hogy a történelmi tapasztalatok valóban arra is figyelmeztetnek: legyünk előrelátóbbak! S bár én azt remélem, hogy a jobboldal térnyerése csak nagyon korlátozott lehet, közíróként már most fellépek ellene. A minap írtam egy cikket Kádárról, mivel módomban volt megismerni az 56—57-es titkos dokumentumok egy részét, s ennek kapcsán jobban megérteni például Nagy Imre mártíriumát. Írásomat azzzal fejeztem be, hogy Nagy Imre 1956 novemberében megtagadta az oroszoktól és Kádártól azt, amit Horthy 44-ben kétszer is megadott a németeknek és nyilasoknak: a legális hatalomátvételt. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy a horthyzmus — a jobboldal — Magyarországon történelmileg elveszítette a legitimitását, viszont a Nagy Imre-féle demokratikus baloldal —

megőrizte. Jómagam ezt a baloldaliságot mindmáig a magaménak érzem.

— Hadd kérdezzem meg: hogyan élte meg a rendszerváltozást az SC-hoz és a demokratikus ellenzékhez tartozó Litván György, és hogyan a történész Litván György? t

— Nem tartozom a kesergők közé,

s még mindig abban reménykedem, hogy ebben az országban, ebben p térségben visszafordíthatatlanok a demokratikus folyamatok; hogy lassan, de kijutunk az alagútból. Más kérdés, hogy persze nem teljesen ilyen lovat akartam. Mint megrögzött republikánusnak a legtöbb bajom a történelemszemlélettel, a tradíciókkal és a közszellemmel van: Vitát tervezünk arrpl, hogyan dolgozta fel a magyar társadalom az elmúlt fél évszázadot. Soha többé nem lehet kötelező egyetlen szemlélet. Az én ízlésemmel és szemléletemmel ellentétes a túl sok homályos hivatkozás a Horthy-rendszer intézményeire, értékeire, szimbólumaira. Tessék pontosan megmondani, mit váLLalnak, mit nem. Aggaszt mindaz, amit az állam és egyház viszonyában, a nemzetiségi politikában tapasztalok. Az az úri középosztály, amit itt most ,-Iedesztálra kívánnak emelni, nem azonos az általam is támogatott és kívánatosnak tartott, széles társadalmi bázisú, polgárosodott középosztállyal. Az a tradíciórendszer, amire én építkezem, tiem csupán a századelő progresszióját, az őszirózsás forradalmat tartja megőrzendőnek és továbbviendőnek, hanem az úri Magyarországot sírba tevő 1945-ös fordulatot és azt a 45 és 48 közötti koalíciós demokráciát is, amire manapság vajmi keveset hivatkoznak. S akkor még nem- beszéltünk 1956 tradíciójáról, amely jóval többszínű annál, ahogy ma ünnepi szónoklatokban érvényesül. »

— Ahhoz, hogy 56 m maga valóságában lehessen a magyar progresszió láncolatának szerves eleme, jobban kellene ismernünk a történteket. On az egyik kezdeményezője volt az ezzel kapcsolatos kutatások Intézményesítésének. Hol tart most az 56-os intézet szervezése?

— Az intézet megalakult; régebben működik már az Oral History Archívum, és remélhetőleg a külföldön. eddig összegyűjtött anyagok is haza fognak kerülni. Most itthon egy igen széles körű vidéki levéltári kutatás folyik, s ez egészül ki a külföldi dokumentumok elemzésével. Ebbe a körbe tartozik annak az anyagnak a' feldolgozása, amely eddig Nyugatról — s most Göncz Árpád indiai útja kapcsán — haza került, és folyamatosan próbálunk

hozzájutni a jugoszláv, a volt NDK- beli, legfőképpen pedig a szovjet levéltárak dokumentumaihoz. Kutatásaink másik bázisa a Széchényi Könyvtár volt zárolt anyaga, amely szerencsére együtt maradt.

— Ezek szerint idejét megosztja az 56-kutatás, Illetve a századelő magyar progressziójának, a Jászi-életútnak, a két háború közötti emigráció tapasztalatainak a feldolgozásával. Ma, amikor Kelet-Közép-Európában ismét fellángoltak a nacionalizmusok, ma, amikor a kormány külpoUtikája, kisebbségi politikája sajnálatos módon még erősítheti is a térség nemzetei közötti feszültségeket, mit jelenthet számunkra Jászi Oszkár emberi-politikai ars poeticája?

— Amikor a mostani demokratikus rendszerváltás során keressük azokat a tradíciókat, amelyekre biztonsággal építhetjük a jelent és a jövőt, nem véletlenül jutunk el ismét és ismét a századelő progreszsziójához, a polgári radikalizmushoz. Hiszen Jászi ma időszerűbb, mint valaha is volt. Különösen az emigrációban született írásainak tanúságtételén indokolt elgondolkozni. Ebben az időszakban némileg átértékelte korábbi „harcos” álláspontját, s miközben a trianoni határok igazságtalan voltát fenntartotta, ellene volt a revíziónak, és rendkívül nagy súlyt fektetett a térség népei közötti megbékélésre, a kisebbségekkel szembeni toleranciára. Pontosan tudta, hogy ez a térség történelmileg, kulturálisan, gazdaságilag egymásra utalt népek közössége, ahol az integráció elkerülhetetlen, mert így’ lehet kapcsolódni a világ fő, vezető áramlataihoz. A dunai konföderáció gondolatát sokáig mint utópiát kezelték. Talán napjaink kényszerei fogják a térség államait ráébreszteni arra, hogy ez a felemelkedés reális útja. Egyébként most dolgozunk annak az emlékülésnek az előkészítésén, amit a hamvak hazaszállítását követően június 17-re tervezett temetés délutánján rendeznénk, éppen a dunai népek együttműködésének szentelve, fellépve -mindenféle nacionalizmussal szemben.

— Történelmünk nagy alakja oly könnyen sajátitódnak ki a legkülönbözőbb eszmék, irányzatok napi szolgálatában. Nem tart attól, hogy a mostanság nagyon Is „divatba jött” Jászival la ez történhet?

— Én annak csak örülök, ha minél szélesebb körben ismerik meg és ismerik el gondolatait: ez még nem kisajátítás. Nemrég egy külpolitikai társaság vette fel a nevét. Ha Jászi zászlóvá válik, az hasznos nekünk és a környező népeknek is. Csak ne kerüljön kalózlobogóra ...

Bossányi Katalin