Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-29 / 8032. szám
Erdélyi Magyarság 1991. Május (nem tévedési) ic Nemzetközi magyar „terrorizmus?" 1991 januárjában a Romania Mare című szélsőjobboldali, uszító, nacionalista, soviniszta — avagy, ahogy nemes egyszerűséggel szerkesztői nevezik: abszolút független - bukaresti hetilapból minden héten ezer darab érkézén a Kolozsvár főterén lévő újságárudába. S - jó, nem jó, tetszik, nem tetszik - a lapok közül ez fogvon el elsőként. Gyanítom, nem a Magyar Köztársaság ügynökei vásárolták föl (bocsánat, én papírügynökségre gondoltam), hogy vécépapín gyártsanak belőle. S nem is a magyar egyházügyi hivatal (amely már nincs is), hogy bibliát gyártasson belőle erdélyi testvéreinknek. (A biblia-vécépapír utalás, beismerem, nem valami ildomos - legalábbis magyar vonatkozásban —, hiszen ez román patent, s még beperelhetnek éne). A Romania Mare olvasói tehát elkapkodják a lapot Kolozsváron. Kérdés: a példányszám kevés - vagy az olvasó sok? A magyar ember számára mindkettő egyformán fájdalmas lehet - az is, ha csak vásárlói szerint kevés a példányszám, s az is, ha csak a kis példányszám miatt lesz a kaphatóság tömeghisztéria. Hiszen ez az .abszolút független" hetilap programszerűen magyarellenes. így abszolút független mindattól, ami a világban, ami Kelet-Európábán, ami Romániában. vagy ami Magyarországon történt és tönénik - csak egytől nem független: a felvállalt magyarellenességtól. A hetilap függetlenségét tehát így kell éneni: abszolút független mindentől és mindenkitől. Egyetlen céljuk: a magyargyűlölet fanatizmusát ébren tartani, és azt táplálni minden románban. így szólítja - szólíthatja! - fel olvasóit az egyik januári számában arra, hogy tekintsék az 1991-es évet a magyar terrorizmus elleni harc nemzetközi évének. Főszerkesztője, nemcsak a patent-, hanem a plágium-ügyekben is jártas író, Eugen Barbu vezércikkében ilyesmi olvasható: ....kijelentjük tehát, hogy az új esztendőben is rajta fogjuk tartani a szemünket mind a belföldi, mind a külföldi magyar terrorizmuson. A múlt év végképp megfőzött minket, hogy> ezeknek a súlyosan beteg embereknek az ádáz sovinizmusával szemben nekünk csak egyetlen politikánk lehet: az erőpolitika. Az erőszakra csak erőszakkal válaszolhatunk, könyörtelenül meg kell torolnunk minden olyan bű-nös kísérletet, mely arra irányul, hogy otthonukban alázzák meg a románokat, és bog)' részekre szakítsák az országot. Tisztán látjuk végre, bog)' kikkel van dolgunk. Az úgymond demokratikus igények valójában a román lakosság ingerlésének és kicsúfolásának álcázott formái: zsarolás ez, melynek során a követeléseket az elviselhetetlenség határáig viszik, hogy aztán beszálljon a játszmába a rnásodik lépcső, vag)'is a nemzetközi sajtó azon része, mely szakértőjévé szegődött az operett-magyarizmusnak" - Ilyeneket állít tehát az a prózaíró, akivel majd harminc évvel ezelőtt találkoztam legelőször - középiskolás tankönyveinkben. Az a Barbu, aid nem egy romániai magyar írótársával koccintott pohárt az elmúlt évtized írószövetségi díjkiosztásai alkalmával, s amely koccintások emlékét nem egy romániai magyar író viselte diadémként Kolozsvárott, vagy Marosvásárhelyen. Szóval az az Eugen Barbu, aki most nyíltan ennyi rosszat tehet ellenünk, vajon mennyi rosszat tett eddig, titokban - miközben éppen valamelyik magvar íróval poharazgatott? No persze, ezeket a diadémokat nem idézgetik már olyan kedélyesen erdélyi magvar írótársaink. Mint egykoron. Csakhogy .a múltat végképp eltörölni" (mentái) higiénés szempontja a legnagyobb tisztálkodás közepette sem feledtetheti el, hogy mostmár régóta nem a múltról, hanem a jelenről van szó. Arról a jelenről, amelyik - tetszik, nem tetszik - naponta olyan igazságokat szállít egykori román és magvar kolozsvári szomszédaink otthonába (csak a főtér környékén legkevesebb ezer lakásba), mint a már idézett, s a csak most idézendő, úgyszintén a Romania Mare-ban megjelent, múlt év novemberi kis „magyar-perlekedő": ,Mi már kétszer jártunk Budapesten ebben a században, kétszer kényszerít ettük térdre a gőgjüket. Nem, német testvérek (utalás eg' Die Welt-beli cikkre), Románia nem aggódik Magyarország (háborús - szerk. meg.) készülődései miatt. Megtanítjuk mi őkelmééket kesztyűbe dudálni, adhat nekik a NATO-főtitkár, a német Manfred Wömer magyar felesége annyi serétet, annyi flintát, annyi vitorlázó-repülőgépet, amennyi csak tetszik, a mi visszacsapásunk megsemmisítő lesz. Nem ez a gond, Románia tulajdon hatalmi szervei miatt aggódik, melyek tudják, bog' Magarország fegvérkezik, nekünk azonban nem mondják. Hallgatnak, mint a csuka'' - mondja, mondja hétről-hétre, bónapról-hónapra az „abszolút független" bukaresti hetilap. Hány példányszám a veszélyes egy ilyen hetilapból’ És hány igazság - az ilyen igazságokból? KENÉZ FERENC
