Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-25 / 8030. (8031.) szám

KÖZELKÉP Várnai Gábor M egoldatlan közhelyek Gondolatok a magyar szociológiai társaság gödöllői kortJcrcnciájárói M iközben az „SZDSZ cs” taxisok éppen lezárták a HÍV vonalát a végállomástól kél mcgállónyira, s lassan kezdett szerveződni az „MOF-cs" cllcn­­tiintetés, egyik vezető r 'ociológusunk Gödöllőn éppen azt rejtegette, hogy az MDF és az SZDSZ szavazóbázisának kemény és attitiidinális változók szerinti összetétele nagyon hasonló, s ezért még nem lehet tudni, hogy ez a hasonlóság konfliktusforrás lesz-e, vagy a harmoni­kus együttműködés alapzata. Úgy gondolom, ez. a röviden felvillan­tott helyzetkép kellően jellemzi a ma­gyar szociológia állapotát, amint éppen in statu „ desccndi" megmutatkozott Gö­döllőn. (Félig) hazajött Kemény, (félig) haza­jött Szclényi, még Bíró Yvette is haza fog látogatni (félig), s a szociológiai „nagytanács” ott folytatta ülését, ahol 1972 után abbahagyta. 1972 74 ben azonban új Kondratycv-ciklus vette kez­detét, s azóta valamiféleképpen más po­litikai szellők fújdogálnak Nyugaton. Az addigi ciklus szociológiája a németekkel és a chicagói iskolával kezdődött, majd Rourdicu és Habermas nagyszabású niunkásságával tetőzött. Aztán jött a nagy próféta, Marcuse, a maga NAGY NF.M-jévcl, ami a korszak gondolkodói és „forradalmárai” számára egyenesen a fizikusok kozmológusok NAGY BUMM -jával ért fel. A NAGY BUMM azonban — hogy, hogy nem — megint nem a megváltást hozta cl, hanem az új ciklusra jellemző gyökeres politikai át­alakulásokat, aulouomizmussal és fun­damentalizmussal, polgári engedetlensé­gi mozgalmakkal és terrorista akciókkal. A nyugati társadalomtudomány kése­delem nélkül reagált erre, azaz arra, hogy vége lett a kvdzistacioncr társada­lmi status «pionak, s már a ciklusváltás idejére kidolgozta az új, nem kvázistaci­­oncr társadalmi status quo szociológiai elemzésének alapjait. Ez az alap — vé­leményem szerint — két tartópilléren nyugszik. Az egyik a lényegében Oscar lu;wis által beindított miliő-kutatás, ala­nyi szociológia, a másik a valójában Ba­sil Bernstein által elkezdett tartalome­lemzés, szociolingvisztika. Bár mindkét szerző alapmunkái olvashatók magyarul is, tudomásom szerint (Dávid János és Pléh Csaba kezdeményezésein kívül) komolyabb figyelmet nem vívtak ki ma­guknak a magyar szociológia berkeiben. (Arról pedig már szó se essék, hogy Erős Ferenc és Csepeli György úgy kénytelenek rasszizmust és nemzeti identitást kutatni, hogy a meglehetősen régi Bogardus-skála magyarországi vi­szonyokra való átdolgozására még min­dig nem nyílott lehetőség.) Nem túlságosan más a helyzet a gva korlatilng politológiai funkciót betöltő közvéleménykutatással sem. Gombár Csaba ugyan valamikor lefektette az alá­írókat, most azonban a politológia he lyett vagy politológiai tudomány­történettel foglalkozó dolgozatokat ol­vashatunk, vagy pedig tudományos kön­tösbe öltöztetett politikai magán-szösz­­szeneteket. A kvázislacioncr modellre kidolgozott közvéleménykutatási tcchni MEGOU)ATLAN KÖZHELYEK 27 kák csak azért nem mondtak csődöt, mert a transzformáció (kellően hosszú) ideje alatt volt módunk — ha nem is ala­nyi szociológiát és szociolingvisztikát művelni, de legalább — különböző tech­nikákkal helyesbíteni a kapott adatokat, a becsléseket pedig megtámogatni atti­tűd- és orientációmérési kontroliéi járá­sokkal. Meg tudjuk már különböztetni a köz véleményt a tömeg-véleménytől, a hangzó véleményt az izolált vélemény­től. De csak elvileg. Gyakorlatilag egy­szerűen nein rendelkezünk sem elméleti­leg, sem gyakorlatilag alkalmazható fo­galmakkal, középszintű elméletekkel, szlendcrdizált operációnálizációs eljárá­sokkal. Nyugodt lélekkel csak annyit állapít­hatunk meg, hogy létrejött egyfelől a társadalmi participáció mechanizmusa (éppen a taxissztrájk — és nóta henc a gödöllői konferencia — idejére), másfe­lől pedig a társadalmi csoportok inkor­­poráciás mechanizmusa, mármint a ha­talomba való beépülésük mechanizmu­sa. Ez egyfelől azt jelenti, hogy lényegé­ben egymástól függetlenül létezik már a bírói, a törvényhozói, a végrehajtói ha­talom és a társadalmi akaratnyilvánítás kontrollfunkciót betöltő hatalmi ága, azaz a nyilvánosság. Másfelől pedig azt jelenti, hogy már létezik egy négypólusú uralmi rendszer, amit az. alanti ábrával szerelnék szemléltetni. Az ábrából látható, hogy a négy sa­rokpont között az. identitás és az aktivi­tás dimenziói feszülnek ki. A négypárti struktúra tulajdonképpen négy alapvető politikai orientációt jelent, amelyek mö­gött az éntudat, a másikhoz, azaz a cso­portodhoz való viszony, a szándékolt tevékenység és a tevékenység állal elér­ni kívánt célhoz, vezető út húzódik meg. Hogy pontosabban fogalmazzunk: az. ezekhez, kapcsolódó alapvető politikai attitűdök, azaz a radikalizmus (Fidesz), a szociállibcralizmus (SZDSZ), a popu­­lizmus (MDF^ és a konzervativizmus (FKgP) — a pártok elnevezése és hang­adói természetesen még sokat változhat­nak. Mivel azonban ez csak az elemzés egy lehetséges kiindulópontját képezi, itt meg is kell dllnom. Amit ugyanis monda­ni akarok, az csak annyi, hogy az identi­tás és az aktivitás alanyi szociológiai és szociolingvisztikai kutatása nélkül sem politológiát, sem pedig megbízható poli­tikai közvéleménykutatási nem művelhe­tünk. Ez biztosan közhely, de talán végre elérkezett annak az ideje, hogy ezek a közhelyek ténylegesen megoldandó kér­désekké váljanak. A PERSPEKTÍVA Individualista kompromisszumképes párt (S7DSZ) AZ ÉN---------------­Individualista Intranzlgens párt (FIDESZ) kollektivista kompromisszumképes a párt k (Mnr) Identitás-------------------A MÁSIK \ kollektivista tIntranzlngens ápárt s (FKgP) AZ INTENCIÓ Jel Kép 1990. 4.sz.

Next

/
Thumbnails
Contents