Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-23 / 8029. szám

Horthy Miklós rehabilitáció tárgya. Itt még nincs szó sem kultuszképzésről, sem kultuszápolásról. Nem látványos, de határozott és egyértelmű rehabilitációról van szó csupán. 1918-1919 után - olvassuk - az ő „nevével jellemezhető nemzeti erők érdeme, hogy ebből a szakadékból (ekkor még) ki tudtunk kerülni”. (H, 10. 43.) Ezzel a „fővezér, akinek alakja nőttön-nő jelentőségében” (SZ, II. 17. 10.), igazi „nagy munkát” (SZ, II. 15. 10.) végzett. Világháborús szereplésével „nem Hitlernek volt elkötelezve, hanem saját antibolsevista múltjának”. (SZ, II. 35. 4.) Tevékenységével „az akkori politikai lehetőségekhez képest magyarként szolgálta a nemzetet. Sem többet, sem kevesebbet nem tehetett volna... sem ő, sem pedig más.” (SZ, II. 31. 4.) Lisszaboni sírja - érzelmes hangvételű riport szól róla - elhagyatottan várja a tisztelgőket. Sőt: „ideje lenne hazahozni az idegen földben nyugvó Horthy Miklóst, a Nemzet Nagy Fiát”. (SZ, II. 18. 8.) Versben megénekelve: „hol vagy, merre lovagolsz? / gyere vissza mihozzánk / várunk, egyre csak várunk”. (SZ, II. 29. 9.)

A figura ideológiai felhasználása kettős. Egyrészt annak az átfogó jobboldali forradalomnak a szimbóluma ő, amelyik a századelőtől az első világháborúig terjedő korszak minden baloldali törekvését - a bolsevizmustól a szociáldemokrácián és a polgári radikalizmuson át a liberalizmusig - szétzúzta. Másrészt annak a „keresztény” és „nemzeti” kurzusnak a megteremtője (a Hunniánál az utóbbin a hangsúly, a Szent Koránánál mindkettőn), melyhez vissza kellene térnünk.

2. 3. 4. Mindszenty József. Mindszenty József kultuszápolás tárgya. Nem rehabilitációé, nem kultuszképzésé csupán: egy kimunkált és működő kultusz ápolásáé. Vele szemben immár nincs helye semmilyen fogalmi-diszkurzív közelítésnek, alakja kikerült bármifajta kritikai reflexió hatálya alól. Nem történeti személy immár: önmaga mitológiájával azonos.

A vele kapcsolatos cikkek három csoportba sorolhatók. Az elsőben saját írásai vannak: részletek naplójából, fogalmazványa Trianonról. A másodikba a róla szóló cikkek tartoznak, a lírai hangvételű emlékezésektől

a látszólag tárgyszerűbb meditációkig. A harmadikat a szűkebb értelemben vett kultuszápolás termékei képezik: a szoborgyújtés hírei, a szoboravatás dokumentumai, a tervezett szentté avatás esélyének latolgatásai. Néhány idézet a két utóbbi csoportba tartozó írásokból. Mindszenty, ez a „tiszta, szilárd hitű egyházfő” (SZ, II. 1. 3.) „a Magyar Nemzet egyik legnagyobb gondolkodója is. A 20. század egyik legnagyobb magyarja”. (SZ, II. 2. 4.) A „magyarság szent és egyetemes bíborosa, aki után sajnos nem jött egyetlen olyan bíboros sem, aki arra lenne érdemes, hogy sarujának szíjait megoldhatná”. (SZ, II. 6. 2.) „Magyarország védőszentje”, aki ítélkezik „az átkos Trianon szellemisége felett”. (SZ, II. 16. 6.)

A szerep itt is világos. A keresztény és nemzeti értékek őrzője ő, aki a nemzetidegen bolsevizmus országlása idején életben tartotta a két háború közti korszak hivatalos eszményeit.

3. Társadalom. Mély szellemi, erkölcsi, társadalmi, politikai és gazdasági válságban vagyunk (így, ebben a sorrendben) - ez a két orgánum kiinduló előfelvetése. A válság végső oka az, hogy társadalmi azonosságtudatunk megrendült. Történelmünk „sorscsapásai” következtében elvesztettük önmagunkat. Hogy a válságból kijussunk - újra kell magunkat identifikálni.

A kiadványok társadalomképe voltaképp nem más, mint ez az identifikáció. Kétféle identifikációs eljárással találkozunk: egy kritikai-negatív és egy affirmatív-pozitív identifikációval.

3. 1. Negatív identifikáció. A negatív identifikáció maga is kettős: a közvetlenebb és részlegesebb az antikommunizmus, a közvetettebb és átfogóbb az antimodemitás.

3. 1. 1. Antikommunizmus. Ha az elmúlt négy évtized a kommunizmus korszaka volt, nem csodálható, ha az új korszak nyitányakor a kommunizmustól való elhatárolódás: az antikommunizmus gesztusa lesz az uralkodó. A két orgánum antikommunizmusának sajátosságát négy jellemző adja: a kommu-213