Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-23 / 8029. szám
r Egy másik írásomban, mely a szerdai Népszabadságban jelent meg, megpróbálom megmutatni, hogy ez illúzió. Úgy gondolom, a Kupa-program optimizmusa indokolatlan, mert a benne szereplő növekedési előirányzatok megalapozatlanok; de ha készpénznek vesszük is a Kupa-program számait, olyan súlyos feszültségeket tükröznek, amelyek veszélyeztetik a kormány s vele a magyar demokrácia stabilitását Ennek elkerülésére törekszik az SZDSZ, amikor világos alternatívát szegez szembe a kormánnyal, s felkészül arra, hogy a kormánytöbbség szertefoszlik. A kormányzati politika kudarcai miatt, és mert e kudarcokra a kormánypártok számos politikusa, csoportja olyan politikai fellépéssel, akciókkal reagál, amelyek más csoportjaik számára elfogadhatatlanok, bekövetkezhet a kormánypártok belső hasadása, ami esélyt ad egy új parlamenti többség kialakulására. Joggal vetik ez dien a Fidesz tanácsadói (korábban Such György, most Kovács András); egyrészt nem valószínű, hogy felmorzsolódik a kormánytöbbség - az eddigi tapasztalatok szerint egyben tartja a veszélyeztetettség tudata -, másrészt ez nem is volna feltétlenül kívánatos, mivel az SZDSZ által felvázolt kormányváltási folyamat maga is nagy kockázatokkal jár. Számolni kell például azzal a veszéllyel, hogy a ma még kormánypártokon belül ellenőrzött szélsőjobb önálló parlamenti tényezővé válhat, a parlamenten kívüli szélsőjobb támogatását élvezve. Én az SZDSZ-es forgatókönyv másik változatát tartom valószínűbbnek. Egy újabb, a taxisblokádhoz hasonló trauma - mely ugyan nem kívánatos, de könnyen bekövetkezhet - az MDF-es frakció és pártelit belső meghasonlásához vezethet, és ennek nyomán hajlamossá oáihat egy új összetételű, új programot követő kormányformula támogatására. Mindemellett el kell ismemi; az ellenvetések jogosak, az SZDSZ által megcélzott kormányváltás komoly kockázatokkal is jár. Mit javasol ezért a Fidesz? Olyan hatpárti törvényhozási és kormányzási paktumot, amely megtartja, de pártközi megállapodással korlátozza is a jelenlegi kormányt és a mögötte álló koalíciót Ennek fejében felkínálja nekik az ellenzék támogatását így megtakarítható az átállás katartikus folyamata, és a kormánykoalíció „centrumának" ellenőrzése alatt tarthatók a szélsőségesek. Ésszerűbb, hosszabb távon fenntartható rendszerépítő törvények születnek, és a kormány nyugodtan és következetesen hajthatja végre a gazdasági stabilizáció szükséges intézkedéseit A kormány körül kialakul a politikai erőknek az a konszenzusa, amelynek meglétét Komái János is a gazdasági átalakulás előfeltételének tekintette az Indulatos röpiratban. A fideszes forgatókönyvnek az a baja, hogy nem ezekre a szereplőkre írták. Ehhez a megoldáshoz partnerként olyan politikai pártokra és olyan kormánykoalícióra lenne szükség, amely meg híd állapodni egy kompromisszumban, és képes azt be is tartani. Az elmúlt év tapasztalatai nyilvánvalóan azt mutatják, hogy sem az MDF, sem a ks gazda párt nem ilyen párt Habár a földtörvény, illetve a kárpótlás körüli vitában az MDF álláspontja áll közelebb a szabad demokratáidhoz, jogosnak kell tekintenünk a kisgazdák felháborodását Antall József ismételten felrúgta a velük kötött megállapodást Elképesztő, hogy ő válassza meg, hogy kik tárgyalnak vele a kisgazdapárt nevében. Ha így bánik koalíciós partnereivel, mit várjon tőle az ellenzék? Azt, amit a tavaszi megállapodással tett, hiszen olyan feles törvényeket fogadtat el többségi alapon az Országgyűlésben, amelyek durván lerontják a konszenzussal hozott kétharmados törvényeket Ha pedig az MDF így viselkedik, akkor hiú remény arra számítani, hogy például a külpolitika alapelveiben történt megált í i lapodás megakadályozza a kormányt abban, hogy a napi külpolitikai gyakorlatban olyasmit tegyen, ami ezzel ellentétes, vagy hogy a kormánypárt vezetőinek „írói tevékenysége" keltsen olyan külpolitikai vagy belpolitikai feszültségeket, amelyek alapjaiban teszik kérdésessé a tárgyalóasztalnál kialkudott konszenzust Két ok miatt is komoly veszély ez. Egyrészt számolni kell azzal, hogy a gazdasági nehézségek és szociális feszültségek tovább éltetik a kormánypárti politikusok hajlamát arra, hogy a kudarc miatti frusztrációt külső és belső uszítással kompenzálják. Másrészt nem állja meg a helyét az a feltevés, hogy a kirekesztés, a feszültségkeltés, a Horthy-kor iránti nosztalgia csak a kormánypártok szélsőségeseinek kedvtelése: ott van a kormánypártok vezető politikusainak gondolkodásában, tetten érhető elszólásaikban. Végül pedig tekintetbe kell venni; a kormánypártok vezetői ma is az elsőként említett forgatókönyv hívei, s a maguk részéről nem is törekednek konszenzusra. Hiszen a konstruktív együttműködésre eddig is ott voltak a normális parlamenti munka keretei. Nem kellett volna kor-7
