Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-22 / 8028. szám

emigrációval kapcsolatot tartó hazai értelmiségiek (Illyés Gyula. I.őrinczc Lajos, Mészóly Miklós. Csoóri Sándor. Béládi Miklós. Ilia Mihály. Czinc Mihály. Rónay László és mások) szívós munkájának következményeként a nyugati magyar irodalom valódi szellemi értékeinek felfedezése és magyarországi kulturális integrációja. Ekkor jelentek meg Cs. Szahó I ászló. Kerényi Károly. Szabó Zoltán, Zilahy Lajos. Ealudy György. Tfiz t amás. Domahidy András. Baránszkv László. Thinsz Géza. Dedinszky Erika, majd már a nyolcvanas évek végén, a liekövclkezell politikai változások következtében Márai Sándor. Kovács Imre. (lombos Gyula, llorbándi Gyula. Gosztonyi Péter. Méray Tibor, Echér Ferenc és Heller Ágnes míivei.

A szomszédos országokban élő magyar kisebbségi knltrtrák befogadása hasonló módon történt. Az ötvenes és hatvanas években csak alkalmilag és kivételesen kaptak szerepet erdélyi és felvidéki frók a hazai szellemi élet fórumain, fgy Stltő András, akinek egy kisregénye fFé/re/rfzd Salamon) önállóan is megjelent, vagy a kisebbségi irodalom baloldali idősebb nemzedékének képviselői (Gaál Gálwr, Méliusz József. Balogh Edgár, Egri Viktor. Eábry Zoltán), akiknek szerepeltetése a ..szocialista" magyar irodalom |Q5óután alaposan megrendült pozícióit volt hivatva erősíteni. Ezután, nagyjából az. ógynevezett „kettős kötődés" elvét megfogalmazó l9óR-ns frószövetségi vita jóvoltából, némiképp megerősödött a kisebbségi magyar irodalmak hazai jelenléte és helyzete. Lassanként önálló könyvekkel léptek fel Budapesten az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki magyar kultúra jeles képviselői (Sütő András, Szabó Gyula. Beké György, Székely János. Kányádi Sándor. Szilágyi Domokos. Lászlóffy Aladár, LászloBy Csaba. Király László, Farkas Árpád, Dobos László. Gion Nándor, Tolnai Ottó és mások), megsokasodtak az írói látogatások és előadóestek, s a hazai folyóiratok (különösen a Tiszatáj, a Kortárs. az. Alföld és a Forrás) minden megkülönböztetés nélkül közölték a szomszédos országokban élő magyar frók müveit. Igaz. ebben az időben is volt óvatoskodás, és ha a bukaresti művelődéspolitika erőszakosabban lépett fel. a budapesti fél többnyire visszavonulót rendelt cl; néhány ilyen látványosabb visszavonulást is számon tart az emlékezet.

Az integrációs művelődéspolitika újabb „minőségi" változása 1986 őszén a háromkötetes Frrféfv története nem kis küzdelmekkel kiharcolt megjelentetésével következett be: ekkor már nem volt hová hátrálni a román kormányzat nacionalista jellegű offenzívája elől, s látványosan megdőlt az az Aczél György által képviselt politikai elv. amely szerint Magyarországnak lehetőleg semmi olyat sem szabad tennie, ami az erdélyi magyarokat „túszként" kezelő bukaresti kormányt felbőszítheti („arra a repülőgépre, amelyen túszok gyanánt ott ülnek az erdélyi magyarok, nem lőhetünk"). Ez. a politikai tapintat semmilyen eredménnyel sem járt, ellenkezőleg, csak felbátorította a Ccaujeseu-félc kormányzatot, amely Budapest tétlenségét és tehetetlenségét látva, mind vakmerőbb magyarellenes támadásokra szánta cl magát: ezeket a támadásokat jelezték Laneranjan hírhedt könyvétől kezdődően az Erdély történetével foglalkozó kézikönyv ellen elrendelt 1987-cs vitáig és a ..falurombolási" tervek bejelentéséig a bukaresti kormány intézkedései. Mindezek következtében a magyar kisebbségi irodalmak hazai befogadása és gondozása 1987-től kezdődően teljesen szabaddá váll. sőt a magyar sajtóban a bukaresti kormánypolitikát leleplező és elítélő bírálat is teljes mértékben kibontakozott. Ez az irodalmi integráció és ezek a bírálatok nagymértékben hozzájárullak a magyarországi politikai élet átalakulásához is: növelték a nemzeti identitástudatot, megalapozták a nemzeti szolidaritást.

*

A magyar—magyar párbeszéd jövője arra az. igen széles körű meggyőződésre épül hogy a magyar irodalmat, a magyar kultúrát — lényegét illetően — egyetlen szellemi képződménynek kell tekinteni. A magyar nemzeti irodalom megosztottsága és többközpontúsága természetesen történelmi tény: olyan állapot, amelyet a közép európai és a nemzeti

történelem e századi alakulása hozott létre. Ez a megosztottság és többközpontúság ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy le kellene mondanunk irodalmunk lényegi egységének elvéről. Ezt az elvet követték gyakorlati tevékenységük során a szomszédos országok magyar irodalmai is, igaz. arra általában nem volt lehetőségük, hogv egyértelműen kinyilvánítsák az irodalmi egységnek ezt a léteiét. A magyar kisebbségi irodalmak, de a nyugati magyar irodalom műhelyei is. ha csak törekvéseiket nem korlátozta külső elő. mindig igyekeztek szoros közösségben dolgozni az „anyaország" irodalmával. A pontos megfigyelések azt igazolják, hogy a nemzetiségi irodalmak irányzatainak, mozgalmainak és poétikai változásainak története szinte mindig párhuzamosan haladt a hazai irodalom eszme- és poétikatöiténeli alakulásával. Irodalomtörténeti ténynek tekinthető, hogv a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségi irodalmakat mindig sokkal több szál fűzte a nemzeti irodalom fejlődéséhez, mint a velük egyazon országban élő „többségi" nemzet irodalmához, annak ellenére, hogy főként román részről történtek kísérletek arra. hogy a kisebbségi irodalom fejlődéstörténetét a többség irodalmának történetébe ágyazzák bele. A többségi irodalommal kialakult kapcsolatok jórészt művelődéspolitikai jellegűek voltak, a nemzetiségi kultúrák „hűl" szerepét valósították meg, és ezek az irányzat- és poétikatörténeti kapcsolatok voltaképpen beilleszthetők a kclet-közép-európai irodalmak általánosabb fejlődéstörténeti hasonlóságának keretei közé.

A magyar irodalom — vállalt hagyományai, nemzeti tudata és esztétikai értékrendje értelmében - egységes szellemi entitás, ennek a szellemi entitásnak azonban több központja, mondhatnám fgy is. több. történetileg kialakult intézményrendszere van. A magyar nemzeti irodalom struktúrája ennek következtében sajátos irodalmi „rcspublicára" hasonlft: ebben a „köztársaságban" a hazai irodalom mellett cl nem hanyagolható szerepe van a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai, a kárpátaljai, illetve a nyugat-európai és tengerentúli magyar irodalomnak. Ennek az irodalmi „rcspnblicának" az egység és a különbözés a lényegi tulajdonságai: egység az. irodalom nyelvi, etnikai, történelmi és kulturális sajátosságaiban, különbözés társadalmi és politikai feltételeiben, konkrét nemzetiségi és „részirodalmi" feladataiban. Az egység ugyanakkor fontosabb identitásképző erőt jelent, minthogy a inagynr „részirodalmak" mindenekelőtt magyar irodalomnak tartják magukat: nem csak nyelvi, hanem etnikai, mentalitásbeli, kulturális, közösségi és erkölcsi meghatározottságukat tekintve is. A kisebbségi helyzet inkább korlátozó, mintsem értékteremtő tényező, pontosabban, a kisebbségi magyar irodalmak mindig saját korlátozott helyzetükkel szemben: tt szellemi helytállás és szembenállás következményeként voltak képesek sajátos erkölcsi és művészi értékeket teremteni.

A magyar irodalomnak a huszadik században kialakult többközpontúsága ezért nem alakítja ál radikális módon a szomszédos országokban kifejlődött magyar irodalmak „ontológiai" lényegét, azaz nem zárja ki őket a magyar irodalomból, s nem helyezi át őket más nemzeti irodalmak keretedre. Ha az irodalmat a francia irodalomfilozófushoz. Roland Barlhes-hoz hasonlóan egyrészt úgy tekintjük, mint intézményt, másrészt mint művet, a magyar nemzetiségi irodalmak irodalomtörténeti elhelyezése is kettős lehet: mint intézmény a maga különleges helyzetének megfelelően működik, autonómiára törekszik, s amilyen mértékben a nemzetiségpolitikai gyakorlat ezt lehetővé teszi, mint sajátos kulturális autonómia kíván beilleszkedni a szomszédos országok irodalmának intézményes szerkezetébe: mint mű. pontosabban mint művek esztétikai és történeti rendszere viszont a magyar irodalom szerves részéi alkotja. Mindenesetre tiszteletben kell tartanunk a magvar „részirodalmak" intézményi autonómiáját: ahogy a politikában, úgy az irodalomban (a kultúrában) sem diktálhat Budapest Kolozsvárnak. Pozsonynak, Újvidéknek és llngvárnak. Pontosabban olyan kölcsönös nemzeti szolidaritásra és szellemi munkamegosztásra kell törekedni, amelynek következtében hatékonyan végezhető cl a kisebbségi magyar kultúrák „össznemzcli" támogatása. A támogatás eme rendszerének a kialakításában a hazai politikai és kulturális élet. valamint intézményrendszer mellett a nyugati világban élő magyarságnak is részt kell vennie.