Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-19 / 8027. szám
Magyar Hírlap 1991. Április 16. n Az SZDSZ tavaly áprilisban az ellenzék vezető erejeként megállapodást kötött a legnagyobb kormánypárttal, az MDF-fel. A párt jeles képviselői ezt a megállapodást mint a demokrácia stabilizálódásának nélkülközhetetlen feltételét aposztrofálták. Ez a paktum azonban az SZDSZ számára nem hozta meg a remélt parlamentáris lehetőségeket, sőt inkább gyenge ellenzéki vagy fél-Mindezekkel együtt is azt mondhatjuk: az SZDSZ útja egy lehetséges liberális út. Fő értékei a liberális alternatíva kormányképessé tétele és a szigorú jogállamiság és jogszemlélet. Nem arról van tehát szó, hogy a hagyományos liberális alapértékek tekintetében lenne eltérés az SZDSZ és a Fidesz között (szabadság, egyénközpontúság, emberi jogok stb.), hanem arról, ellenzéki szerepbe kényszentette ^ őket. Az egész tavalyi év azzal telt az SZDSZ számára, hogy a . paktummal hadakozzék, illetve azon belül próbáljon megfelelni parlamenti ellenzéki szerepének. Az önkormányzati választásokon az SZDSZ jelentősen előretört, s megnyílt az alkalom a pák- ■ tűm hatálytalanítására. Nyilvánvalóan a tagság nyomására is, az SZDSZ egyre inkább hangoztatni kezdte a kormányra kerülés lehetőségét, s idén februárban deklarálta is azt a cél iát, hogy a kormánykoalíció alkotmányos lecserélésére törekszik. Ennek a politikai gondolkodásmódnak két lényeges elemét emelném ki. Az egyik az SZDSZ- nek a nagykoalícióról vallott felfogása, a másik az SZDSZ jogszemlélete. A nagyobbik liberális párt maga is kacérkodott a nagykoalíció gondolatával, de igazából soha nem vált ez számukra vállalható politikai céllá. (Szemben a Fidesz-szel, amely határozottan képviselte.) A szabad demokraták a nagykoalíciót elfogadták volna, mint „szükséges rosszat”, de igazából nem akarták meggyőzni ennek szükségességéről tárgyalópartnereiket. Ebből az alapállásukból logikusan következett a kormány megbuktatásának koncepciója. Ugyancsak a radikálisabb ellenzékiség felé lökte őket a parlamentarizmusról alkotott felfogásuk is. Ennek a felfogásnak alappillére a parlamentáris intézményekbe vetett tökéletes bizalom, aminek jogosultságát természetesen nem lehet vitatni. Jelezném viszont, hogy az SZDSZ számára a jogállami intézmények működéséhez képest másodlagos kérdésnek tűnik a demokrácia nem kevésbé lényeges másik faktorának, a társadalomnak a szerepe. hogy más politikai-gyakorlati lépések következnek azonos vagy hasonló elvekből. A Fidesz gyakorlati politizálását az átmenet kezdetétől az határozza meg, hogy kívül maradt a két nagy párt megállapodásán. Nem hagyott kétséget afelől,------------t hogy a nagykoalíció híve, amiből az következik, hogy nincsenek gyors kormányra kerülési ambíciói. Ennél is fontosabb különbség az SZDSZ-hez képest, hogy a Fidesz jog* szemlélete érdekes változáson ment át saját kezdeti állapotához képest. A Fidesz kezdetben pragmatikus-'jogászias párt képiét mutatta. Ezt a tulajdonságát máig sem vetkőzte le, csakhogy az SZDSZ-féle szigorú jogszemlélettel szemben a Fidesz másfajta irányba mozdult: megpróbálkozott és megpróbálkozik azzal, hogy a szigorú jogi-jogállami követelményeket a társadalom követelményeihez közelítse. Úgy tűnik, a Fidesz észrevette, hogy a normatív jogrendszer kiépítésének megtörténte még nem jelenti automatikusan azt, hogy a demokrácia kiépülne, vagy másképpen: demokrácia csak akkor épülhet ki ténylegesen, ha az állampolgároknak közük van intézményeikhez és jogállamukhoz. Meggyőződésem, hogy a jog és a társadalom egymáshoz való közelítése, illetve a két szempont párhuzamos kezelése a magyar demokrácia egyik kulcskérdése. A Fidesz szerintem nem vált újpopulista párttá (Tamás Gáspár Miklós kifejezése) attól, hogy a jogállamiság és intézményesség kritériuma mellett egy másfajta (szintén liberális elvet, a társadalom-elvet) is képviselni kezdett. A hatpárti javaslat mögött a lársadalomelv és jogelv azonos rangú képviseletének igénye húzódik meg. Ez az elvi politika üzenete, gyakorlati tartalma p>edig az, hogy nem bizonyos: egy kormányváltozás megoldás abban a helyzetben, amikor a társadalom számára nem rajzolódnak ki világosan a politikai, de főként a gazdasági alternatívák. Mindkét utat és logikát liberálisnak, de egymástól pillanatnyilag alapjaiban eltérőnek kell tekintenünk. Mindkettőnek egyformán megvan a létjogosultsága, az ellenben nem lenne célszerű, ha továbbra is egyként akarnánk megjeleníteni őket. Fogadjuk el, hogy ha létezik nemzeti liberalizmus (márpedig sokak szerint csak nemzeti liberalizmusok léteznek), akkor a jelző nélküli liberalizmusnak is lehetnek különféle fajtái. CSIZMADIA ERVIN
