Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-19 / 8027. szám
Magyar Nemzet 1991. Április 16 Aí nyéknek különleges hatásköröket akart adni. Ez az eljárásmód szükségképpen a kommunista pártállam néhány, ha nem is valamennyi, áldatlan sajátosságának megismétlődéséhez, az irányító hierarchia szokásos problémáinak kiújulá&ához: az államnak a társadalommal szembeni élősdi magatartásához, a kezdeményezések és energiák megbénításához, a döntési mozgásterek leszűkítéséhez vezetne. A negyedik aspektus a nyilvános viták szóhasználatára vonatkozott. A tömegtájékoztatási eszközöket illetően a koalíció nehéz helyzetben volt. A médiák dolgozói olyan emberek voltak, akiknek gondolatvilága jóval nyitottabb a racionális és liberális eszmékre, mint a kormány által képviselt „keresztény középútra”. Ez nem azért volt így, mintha az újságírók és a tömegkommunikáció más dolgozói a legfontosabb ellenzéki párt, a szabad demokraták zsebében lennének, minta kormány hitte, hanem azért, mert az újságírók nézetei többékevésbé megegyeztek a szabad demokraták filozófiájával, A következmény az volt, hogy a kormány úgy érezte: a médiák igazságtalanok vele szemben, és az volt a véleménye, hogy a médiákban egy liberális intellektualizmus dominál, mely kizárja az olyan alternatívákat, mint amilyent a kormány képvisel; ezért a kormány érzékenysége a médiákkal szemben egyre nőtt. Ezt kétségkívül súlyosbította a kormánynak és a kormány tagjai-1 nak tapasztalatlansága a médiák-l ban elhangzó kommentárok gyak-| ran személyeskedő és moralizáló hangneme, egyáltalán a kritika kezelésében. Emiatt egyre többen követelték, főleg a populisták, összetéveszthetetlenül parancsuralmi hangnemben, a tömegtájékoztatási eszközök állami ellenőrzést. A szabadelvű gondolkodásnak ezt az egyeduralmát komoly akadálynak tekintették a magyar konzervativizmus modernizálásában. Végül be kell látni, hogy a legitimitációt jelentő kommunista ideológia összeomlása után, bizonyos értelemben sem az elit, sem -a kormányzók nem tudtak mihez igazodni, és az új struktúrák megteremtése sem könnyűnek, sem gyorsnak nem ígérkezett. Ez azonban hosszú távon bizonyos veszélyt jelent. Ha a magyar jobboldal nem tud egy legitim ideológia körül kikristályosodni, és továbbra is meglehetősen bizonytalan irányvonalát követi, melyből gyakran nem derült ki pontosan, hogy pragmatikusan vagy opportunista módon jártak-e el, akkor ez b Jobboldal aligha élne túl egy nagyobb politikai válságot. A magyar konzervativizmus tétova magatartásának volt még egy további, kétségkívül nem szándékos következménye: bizonyos értelemben kezdte a maga területére vonzani a szabadelvű ellenzéket. Ez részben automatikus volt azért, mert minden politikai rendszerben a kormány határozza meg a programot, és az ellenzék reagál arra. Ha ebben a programban az a kérdés állt az első helyen, hogy melyek is valójában a keresztény és európai értékek Magyarországon, akkor az ellenzik szükségképpen nem maradhatott ki. Arra azonban nem számítottak, hogy magának az ellenzéknek nehézségei lesznek programjának kidolgozásában. A szabad demokratákat kezdetben az a megállapodás is korlátozta, melyet vezetésük áprilisban Antall Józseffel, az MDF vezetőjével, a kijelölt miniszterelnökkel kötött. Ez a megállapodás, melyet azzal indokoltak, hogy csak így vélik lehetségessé a kormány működése, drasztikusan korlátozta az olyan törvények számát, amelyek parlamenti elfogadásához kétharmados többségre van szükség. Ez kezdetben igen fontos lépés volt, hónapokkal később azonban az lett a következménye, hogy a szabad demokraták nem tudtak hatékony ellenzéki politikát folytatni, mert bizonyos értelemben a közös felelősség politikájára szövetkeztek a kormánnyal A szabad demokratákat radikális szabad piacgazdaságot meghirdető programjukkal választották be a parlamentbe, és ók, a liberális európai értékek élharcosának tekintették magukat. A szabad demokraták gyengesége az volt, hogy a nemzeti értekek- i nek a politikában játszott szere■ pere vonatkozólag nem tudtak i koncepciót megfogalmazni. Hajlamosak voltak arra, hogy ezt a kérdést mint a múlt jelentékte- i len maradványát intézzék el, ami nyilvánvalóan hiba volt. Ez i azzal a következménnyel járt, hogy a legfontosabb ellenzéki párt sebezhető volt a nemzet kérdésében, és ennek megfelelően reagált, sőt, túl érzékenyen reagált, amikor a kormány utalt erre. Ez azért szerencsétlen dolog, mert a szabad demokraták soraiban számos kiemelkedő személyiség volt, akiknek a szakmai tudását, mindenekelőtt gazdasági téren, nem használták fel eléggé. Minden bizonnyal nem használna a parlamentarizmusnak, ha a szabad demokraták végleg megrekednének ebben az intellektuális zsákutcában. Hosszú távon ez a probléma: ha egy politikai párt vagy egy kormány olyan kategóriákra támaszkodik, melyek a reálpolitikai helyzet megértését oem teszik lehetővé, akkor minden megoldási javaslat hatástalannak és terméketlennek bizonyul. Csak súlyosbítaná a helyzetet, ha manipulációkkal vegy emocionális felhívásokkal próbálkozna, bűnbakokat keresne. A fő veszély az, hogy ez csak átmeneti megkönnyebülést hozhatna. Középtávon gondolkodva egy nagyobb gazdasági válság megfosztaná a kormányt legitimáló ideológiájától, ezáltal aláásná legitimációját. Olyan helyzet alakulna ki, amelyben akon- i zervativizmus „eszmenélküliség- I ben" szenvedne, mint a kommu- i nizmus a nyolcvanas évek második felében. Egy olyan, viszony, lag fiatal demokráciában, mint a magyar, felvetődne a kérdés, hogy egy ilyen jellegű összeomlás csak a kormányt, vagy az egész rendszert döntené-e meg. Scböpflln György (Az Europäische Rundschauban megjelent és az MTI cikkválogatásában közölt írást fordította. Horváth Ida)
