Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-18 / 8026. szám
Népszabadság, 1991.IV. 15 Lt NYILATKOZIK RABÁR VOLT PÉNZÜGYMINISZTER Rosszul értelmezett lojalitás Rabár Ferenc — ma a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem munkatársa — fél éve mondott le a pénzügyminiszteri posztról. Hogyan látja most akkori szerepét, miként értékeli a konfliktusait és a gazdaság jelenlegi helyzetét? — e kérdéseket vettük sorra a beszélgetés során. — Kezdjük talán azzal, hogy véleménye íz érint milyen hibákat követett el mlnlaztenége torán? — Visszatekintve úgy érzem, hogy a hibák, amelyeket elkövettem, nagyon szoros összefüggésben vannak a később kialakult konfliktusokkal. A kormány — érthetően — egymást nem ismerő, különböző múltú, gazdaságpolitikai felfogású és elképzelésű emberekből alakult. A kezdeti vitáktól eltekintve, ezeket a különbözőségeket sohasem tisztáztuk, s végül is egyikünk sem mondott le eredeti elképzeléséről, legföljebb csak hallgatott róla. Hibáztam, amikor talán lebecsültem a szükségességét annak, hogy időben és többször kifejtsem koncepciómat a kormányon belül. Elmulasztottam, hogy elképzeléseimet a miniszterelnök úr számára is teljésen világossá tegyem, és száz százalékig megnyerjem azoknak. — Mikor kérőitek felszínre i nézeteltérések, ét ml volt ezeknek a lényege? — Egy ideig szőnyeg alá lehetett söpörni a véleménykülönbségeket, mert az új intézményi rendben formailag megvolt a pénzügyminiszternek a lehetősége arra, hogy végrehajtsa a saját gazdaságpolitikáját. Szóbeli . megállapodás született, hogy a gazdaságpolitikai titkárság koordinálja a rövid távú feladatokat, az első száz nap teendőit, a Pénzügyminisztérium pedig' előkészíti azt a hosszabb távú gazdaságpolitikai programot, amelynek utolsó, elmélyített változatát éppen a Kupa-terv jelenti. Már júliusban kiderült azonban — a költségvetési deficit kiküszöbölésére irányuló csomagterv vitájánál —, hogy a gazdaságpolitikai titkárság nemcsak a megegyezés szerinti feladatokkal foglalkozik, hiszen a kormányülésre ők is beterjesztettek egy változatot. Az igazi véleménykülönbségek azonban akkor derültek ki, amikor a Pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai tervének első változatát tárgyaltuk a gazdasági kabinetben, illetve a kormányülésen. Ezt a programot nagyon radikálisnak ítélték. — Ml volt ebben a programban? — A lehetőségek határain belül előirányozta a teljes importfelszabadítást, a teljes bérliberalizálást, és — noha az részleteiben nem volt kidolgozva — a konvertibilitás 1991-es bevezetésével is foglalkoztunk. Véleményem szerint — amit többen nem osztottak — ez a komplex lépés nem okozott volna elviselhetetlen megrázkódtatást, sokkot a társadalomnak. Hiszen olyannyira közel álltunk a piac teljes' liberalizálásához, hogy ugrásról már akkor sem lehetett beszélni. lások számomra egyértelművé tették, hogy a liberalizálási intézkedéseket mindennek dacára mégiscsak meg kellene hozni. — Ax ön véleménye szerint nem növelte volna ez elvtselhetetlenQl a lakosság terhelt? Hiszen az államháztartási reformról nem Is szólt. I — A nagy elosztási rendszerek reformja is benne volt a i programban. Egyébként a másik éles összeütközés éppen abból a felismerésből adódott, hogy a liberalizálás bizony terhet jelent a társadalomnak. Ebben az időszakban volt az úgynevezett Matolcsy—Rabárféle vita, aminek a lényege a kínálatösztönzés kontra szociálpolitika volt. Amikor például arról volt szó, hogy a személyi jövedelemadó-rendszert és a forgalmiadó-rendszert a vállalkozásélénkítés céljából meg kell változtatni — a nullakulcsos forgalmi adó megszüntetésével és az szja felső sávja adókulcsának csökkentésével —, akkor ennek szociális hatása miatt ezt elleneztem. A vállalkozásélénkítés költségeit az alacsonyabb keresetűek fizették volna meg. Az elgondolás lényegével hoszszú távon egyetértettem, de úgy véltem, az újraelosztási rendszerek felülvizsgálata nélkül ezt nem szabad bevezetni — Ez a kettősség most Is megvan a kormányon belül... — En másfajta kettősséget érzek a mai kormánypolitikában. A kormánytagok egy része, akik az exportért felelősek, erőteljes szószólói annak, hogy tudatos központi politikával, a struktúraváltásra irányuló központi döntésekkel kell növelni a kivitelt. És vannak, akik ragaszkodnak annak a piacgazdaságnak az elveihez, amelyet meg akarunk teremteni, és igyekeznek ellenállni ennek a -nyomásnak. széthúzza az átállás különböző állomásait, hosszabb és biztonságosabb idő alatt akarja megvalósítani. Ez a más ütemezés azonban lényegi eltérés. A sokkterápiáról azt szokták mondani, hogy az egyszeri átállás ugrás a sötétbe. A lassú átállás viszont — és ezt kevésbé szokták hangoztatni — hasonlóképp kockázatos, mert ekkor hatalmas szerepet kap a sorrendiség, az, hogy melyik lépést mikor teszem meg. Ezt a sorrendet — amelyet a gazdaság mindenkori állapotától függően kell meghatározni — el is lehet véteni, ami pedig hasonlóan kiszámíthatatlan következményeket hordoz, mint a sokkterápia. — Tehát derűlátó vagy borúlátó a gazdaság közeljövőjét illetően? — Én nagyon optimista vagyok. Ügy gondolom, az a dilemma, hogy egyszerre lépjünk-e vagy részletekben, lassan feloldódik a fejlődésben. Olyan helyzetben vagyunk, hogy a régi gazdálkodás maradék elemei is elmosódnak, és az átállásból fakadó infláció már megkapta az utolsó „lökést”. Igaz, van még egy inflációs nyomás, amit nem lehet kiküszöbölni: az adósságszolgálat teljesítése. De ez már kezelhető. Szóval idén még nehéz év lesz, de elviselhető, és meggyőződésem, hogy jövőre már kialakul az az új szerkezet, amelyben megindulhat a növekedés. Hámor Szilvia — A nyár végin. ősz elején adott nyilatkozatéiból viszont arra lehetett következtetni, hogy akkor már nem képviselte teljes határozottsással ezt az álláspontot. • — Alapvető elképzeléseimen nem változtattam, de valóban két olyan hatás is ért, ami átmeneti visszavonulásra kényszerített. Az egyik a társminiszterek részéről tapasztalt kemény ellenállás volt, a másik pedig a külső körülmények változása. Éppen abban az időben vált nyilvánvalóvá a KGST összeomlása, és kitört az öbölválság. Ezek következtében illuzórikusnak tűnt, hogy olyan tartalékot tudjunk képezni, amely fedezetet teremt az átálláshoz. Aztán a különböző nemzetközi szervezetekkel az ősszel folytatott tárgya— Önhöz melyik áll közelebb? — Szerintem két nagy veszély van ebben a pillanatban Az egyik, ha változatlan szerkezetben kezdődne el a gazdaság élénkítése, a kínálatösztönzés politikája. A másik pedig az, ha a privatizáció zöme a konvertibilitást megelőzően menne végbe. Ez ugyanis szintén a torz gazdasági struktúra konzerválását idézné elő. A bejövő tőke most is a magyar munka olcsó voltát használja ' ki. — A Kupa Mihály nevével fémjelzett programban Is benne vannak ezek a veszélyek? — A Kupa-program látszólag mindössze annyiban különbözik attól, amit én szerettem volna csinálni, hogy időben
