Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-18 / 8026. szám

Magyar Nemzet, 1991.IV.15

A fejletlen konzervatizmus Magyarországon (í.)

Az újjászerveződő jobboldal nehézségei Magyarországon, mint sok egyéb, a kommunizmus negyvenéves uralmából erednek. A kommunista korszak sok mindent lerombolt, egyebek között a két világháború közötti időszakban létezett, modernebb konzervativizmus megteremtésére tett első tapogatódzó kísérleteket is Ezek a kísérletek meglehetősen szórványosak és rövid életűek voltak, mindenekelőtt azért, mert a jobboldalt a két háború közötti időszak diktatórikus rendszeréhez fűződő kapcsolatai és a baloldal szándékos igyekezete, hogy a nácizmussal azonosítsa, teljesen lejáratta. De a jobboldal létezett, jelen volt például a Barankovics és P/ei//er által alapított pártokban. Ezeket a pártokat azonban felszámolták, és mivel a történelmet negyven éven át a győztesek írták, eszméiket ennek megfelelően nevetségessé tették Ezt követően nem volt értelme a konzervativizmus újjáélesztésének gondolatával foglalkozni, amíg a kommunisták voltak hatalmon Ennek az volt á következménye, hogy amikor a kommunizmus összeomlott és a lakosság habozás nélkül félreállította sápadt, immár „szocialista" utódait, hogy saját meghatározása szerint konzervatív rendszert válasszon, éppen ennek a kormánynak jóformán nem volt elképzelése ar- . ról, hogy ideológiailag hol a helye. Az új kormánynak jellemző módon nem volt programja, és de facto elvárta a parlamenttől és az országtól, hogy várja meg, amig kidolgozza.

A probléma, mellyel eddig senki nem törődött, az a kérdés volt, hogy a jobboldali vagy konzervatív ilyen körülmények között mit jelent. Ilyen értelemben az újjáéledt jobboldalnak nemcsak semmiféle irányítási tapasztalata nem volt, de eszméi sem voltak, melyekből a jövendő kormányzási célok stratégiáját levezethet- j te volna. Emiatt egyfelől nem voltak átfogó eszmék arra vonatkozólag. hogyan lehet a konzervativizmust egyáltalán meghatározni, másfelől nem tudtak sajátos stratégiát kidolgozni a kommunista rendszer demokratikus átalakítására.

Nyugat-Európában a konzervatív pártok egészen más útra léptek. Nekik is fel kellett vállalniuk a feltörekvő baloldal kihívását — a jóléti állam elvének 1945 utáni kibontakozását, mely valamennyi európai liberális de- I mokráciában kedvező fogadta- I tásra talált —, és a mindinkább j élősködő etatizmussá alakuló jóléti állami szocializmus megmerevedésében felismerték a konzervativizmus megújításának és újjáalakításának esélyeit. Ez az államtól való elfordulás, mely a legvilágosabban a thatcherizmusban öltött testet, korántsem pusztán brit jelenség volt, bár itt voltak a legerősebb hívei. Ezzel a konzervatív pártoknak gyakorta- ( tilag csak két széles áramlat öszszefogása maradt — egy trodicionalísta áramlaté, mely szellemi fő forrásainak a vallást, a családot és a hagyományt tekintette, és az új konzervativizmusé, mely | lényegesen dinamikusabb volt, és elsősorban a szabadpiacra és a magánvállalkozásra támaszkodott.

Magyar társaik azonban nem tudták felvállalni ezt a modernizálást. Ez a kommunista uralom alatt lehetetlen: már a konzervatív eszmekincs gondolata elképzelhetetlen, és mint említettük, politikailag hatástalan volt, mert csak a hivatalos doktrína retorikájával vagy tartalmával párbeszédet kezdeni tudó eszméket tekintették kihívásnak. A konzervativizmus általában mindenfajta vizsgálódáson kívül esett. Az emberi jogok gondolata, melyet a demokratikus ellenzék a hetvenes évek közepe óta népszerűsített, alkalmasabb és hatékonyabb volt, de a konzervatívoknak ebben a versenyben csak csekély lehetőségeik voltak, és lényegében hajlamosak voltak arra, hogy kivonják magukat a hetvenes és nyolcvanas évek politikai vitáiból.

Sem az egyház, sem a nacionalizmus nem tudott hatékony ellenzéket mozgósítani az uralkodó rendszerrel szemben, és érdemben egyik sem tudta megkérdőjelezni a kommunisták legitimációját: tehát ez volt a leghatékonyabb fegyver a régi rendszer arzenáljában. A kommunistáknak sikerült maradéktalanul semlegesíteniük a vallás kihívását, egyaránt alkalmazva a hízelgést és a kényszer kilátásba helyezését. A 'katolikus egyháznak jóformán semmi tekintélye nem volt, a protestáns egyházak még gyengébbek voltak. Csak az „informális" vallási rendezvényeken, például a katolikus bázisközösségekben mutatkoztak egy szellemi vagy vallási mozgalom jelei, de csak a legalacsonyabb szinten, ezért a politikai gondolkodást nem befolyásolták.

Ugyanez vonatkozott a nacionalizmusra is. A nacionalizmus elleni első támadás után a sztálini időszakban, amikor minden nem tetsző eszmét támadtak, és az 1956-os forradalomban való rövid, diadalmas újjászületése után a kommunisták bizonyos • fokig, bár kelletlenül, befogadták a nacionalizmust. A nacionalizmus megnyilvánulásának bizonyos formáit hallgatólagosan megtűrték, míg másokat, elsősorban azokat, amelyek a Szovjetunióra vonatkoztak, könyörtelenül elnyomtak. A kommunisták soha nem számíthattak arra, hogy a nemzeti gondolat legitim képviselőiként elfogadják őket -j a kommunista és nacionalista eszmék túlságosan messze voltak egymástól —, de létrejött egyfajta modus vivendi, melyből mindkét fél hasznot húzott. Ezáltal a kommunisták két olyan forrást, melyből egy új konzervativizmus születhetett volna, kevésbé veszélyes területekre irányítottak.

Amikor a jobboldal a kommunizmus összeomlása után hunyorogva előlépett a fényre, jóformán a nulláról kezdte. Az 1989— 1990-es években rendkívül nehéz volt, legfeljebb negatív értelemben lehetett jobboldali magatartást megfogalmazni. Jobboldalinak lenni azt jelentette, mint egyértelműen kommunistaellenesnek lenni, ez azonban nem jelentett sokat, hiszen a kommunizmus korszakát mindenki elítélte, még az újonnan alapított szocialista párt is, mely a kommunizmus romjaiból született. Nem volt könnyű pozitív előjelű konzervatív gondolkodást megfogalmazni, az időhiány is hátrányt jelentett. Feltétlenül alternatívát kellétt teremteni, mely alkalmas arra, hogy megnyerje a meglehetősen zavart választópolgárok bizalmát.

A kormány által kínált csomag szükségképpen nem lehetett kellően étgondolt. A kereszténydemokrata gondolkodás befolyásolta — legalábbis ezt állították —, de a Magyar Demokrata Fórum akkor a kereszténydemokraták, a radikális populisták és az alkotmányos liberálisok nagy nehezen tető alá hozott koalíciójának bizonyult. Az új kormány beiktatását követő hónapokban egyre nagyobb hátrányt jelentett, hogy nincs világos elképzelés arról, mit kell a 'kilencvenes években konzervativizmuson érteni.

A magyar konzervatívok valóban nehézségekkel küzdöttek. Ahhoz, hogy konzervatívok lehessenek, egy paradox radikalizmus pozíciójából el kellett utasítaniuk az elmúlt negyven évet. Legszívesebben visszamentek volna a kommunista uralom előtti időbe, és mindent, amit a kommunizmus művelt, megszüntettek volna mint idegent és visszataszítót. Ez természetesen lehetetlen volt, mert a kommunista forradalom bizonyos — mégoly egyoldalú és eltorzult — aspektusát nem lehetett tagadni, és mint szociális forradalmat nem tudták és nem akarták meg nem történtté tenni. A kommunizmus visszafordíthatatlan kihatásaihoz tartozott: a vidéki túlnépesedés és az alacsony mezőgazdasági termelés problémájának megoldása; az urbanizáció ezzel összefüggő nö-