Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-15 / 8023. szám

Pesti Hírlap, 1991. április 5

BESZÉLGETÉS GRÓSZ KÁROLLYAL MÚLTRÓL, JELENRŐL. JÖVŐRŐL (2.) ^

NEM AKART FŐTITKÁR LENNI

kőszegi Ferenc, SZATMÁRI jen5 István .A MÁJUSI PÁRTÉRTEKEZLET ELEVE MEGKÉSETT VOLT"

—Axl DHH. majuai partért*■ knieten önt fiititkárrá választották, nem kis részben a* MSZMP tagságának a korábbi vezetéssel szembeni elégedetlensége mialt. A tanácskozás után nem sok■ hal az áj vezetés lendülete megtört, a belső viták kerültek előtérbe. Miként következett ez bet

— A májusi pártértekezlet eleve megkésett volt. Ezt a tanácskozást legkésőbb 1978- bjjn, de sctkkaJ inkább 1968-* bftn ltMUtí vein* megrendezni, Akkor még valódi eeély volt s megújulásra. És most nem ha- Zabeszélek, hiszen ha ez megtörtént volna, akkor aligha én lettem volna Kádár után a fó• titkár. 1988 májusa már nem jelentett igazi esélyt a fennálló politikai intézményrendszer megújítására, korszerűsítésére. Különben is, az összeomlást alapvetően gazdasági okok idézték elő, nem a demokratikus berendezkedés hiánya. Az emberek akkoriban már világosan észlelték, hogy életszínvonaluk öt-tíz éve nem javul, sót romlik, az adósságállomány pedig vészesen nő, a gazdaságban nem látták a kiutat. Továbbá a párttagságtól érkező kritikai megjegyzések ösz•zeségükben azt jelezték, hogy a vezetés és a tagság helyzetértékelése között nő a távolság. Elképzelhető, hogy ha akkor mást választanak főtitkárnak, akkor a májusi lendület valamivel később törik meg. Lehet, hogy megválasztásomkor a legügyetlenebb döntést hozták, és Kádár után a legrosszabb főtitkárt emelték pajzsra. Azonban

BÍSSipbbqt választották volna meg, magát a folyamatot ükkor sem tudták volna megállítani. 1988-ban a gazdasági és bizalmi válság már nagyon erős volt.

— Ha tíz, vagy netán húsz évvel korábban tartották volna az 1988. májusi pártértekezletet, akkor nem következtek volna be hasonló események, mint Csehszlovákiában, vagy a nyolcvanas évek elejéit Lengyelországbani

— Ezzel nem értek egyet Szerintem jelentős változásokat lehetett volna megvalósítani a szovjetek provokálása nélkül is. Kádár Jánossal folytatott beszélgetéseim egyikén azt mondta: „Tudja, mikor hibáztam? Amikor 1972-ben nem vonultam vissza.” Kádár egyértelműen belátta, hogy tévedett, amikor olyan sokáig vállalta a Vezetést. Szeretném megjegyezni, hogy nagyon önkritikusan viszonyult s^ját szerepéhez, sokkal keményebben, mint azt gondolják róla. Kádár 1972-ben még csak 60 éves volt, ami vem túl nagy kor egy politikus életében, de itt nem is ez a fontos. Nem a kora számított,

^ ***M*vé~u w au. luoianam,

*ly*t abban a beosztásban eltüL-tötfc. Akár tetszik, akár nem, korábbi döntései óhatatlanul befolyásolják az embert, nehezen tud átlépni a^ját árnyékán. Kádár helyett megválaszthattak volna egy ugyanolyan életkorú politikust, a lényeg: ly szellemet, új megközelítési módot képviseljen. Amikor azt kérdeztem Kádártól, hogy akkor később miért nem mondott le, azt felelte: ha felállt volna, mindenki azt mondja, a kapitány elsőként távozik a süllyedő hajóról. Emberileg képtelen lett volna elviselni ezeket a megjegyzéseket. Vivődő, tépelődő alkatát ismerve, elfogadom ezt a magyarázatot.

— A* MSZMP vezetésében mikor tudatosult, hogy a tétova reformok már nem elégségesek t Mikor vették tudomásul, hogy a rendszerváltoztatás elkerülhetetlen, s többpárti, parlamentáris demokrácia fogja felváltani a régi rendelt

Hogyan lá(ja ~ebben á ~fó-~ lyumatban a maga történelmi szerepéit

— Saját szerepemet egyáltalán nem akarom értékelni. Különben is, a történelmet sohasem azok csinálták, akik tudatosan formálni akarták azt, hanem azok, akik a legkevésbé sem akarták. Én egyébként nem kívántam elvállalni a főtitkárságot, mint ahogy korábban a miniszterelnökséget sem . Kádárral akkoriban sokat vitatkoztam erről. Tudtam, hogy neki fenntartásai vannak velem szemben, ennek ellenére én tiszteltem ót. Sohasem úgy válogattam meg a hozzám közel álló embereket, hogy miként vélekednek rólam, ennél fontosabbnak tartottam, hogy ,én milyen véleménnyel vagyok róluk. Kádár szerint a két funkciót egyszeije kellett volna betöltenem. Én pedig azzal érveltem, hogy amikor kormányfő lettem, akkor kidolgoztunk egy széles alapokon nyugvó programot, amit végig szeretnék vinni és az 1990-es országgyűlési választások előtt be akarok számolni a végrehajtásról, majd visszavonulok a politikai életből. Hosszas vita után végül is azt mondtam ne-’ ki, hogy keressünk új miniszterelnököt és akkor elvállalóin a párt irányítását. Ebbe beleegyezett. Mint említettem, nagyon nehezen fogadtam el a főtitkári posztot, még a májusi pártértekezlet előtti napokban is tépelódtem. Korábban sem lelkileg, sem koncepcionálisan nem készültem erre a feladatra. Csak akkor kezdtem el a felkészülést, amikor már a nyakamba szakadt ennek az öszszes terhe.

A Kádár-korszak alkonyának meghatározó politikusa volt Crósz Károly. Útja a hatalom csúcsára nem'volt sem egyenes, sem konOiklusok nélküli. Dolgozott az MSZM l‘ központi apparátusában, volt megyei első titkár, majd a fővárosi pártbizottság első embere. A nyolcvanas évek második felében, a gazdasági-politikai válság tetőpontján lett miniszterelnök, majd e funkció mellé az 19H8. májusi párlértekezleten megkapta Kádár marsallbotját is. Amilyen ellentmondásos volt ez q kor, annyira szélsőséges megítéléseket kapott az egyik főszereplő, Grósz Károly is. Napi csatáit nem is annyira a kibontakozó, egyre erősödő ellenzéki mozgalmak ellen, hanem sokkal inkább a saját pártján belül kellett megvívnia. S mivel a nyilvánosság előtt leginkább a reformerőkkel kellett küzdenie, hamar konzervatívnak kiáltották ki. A rendszerváltozás nyomán eltűnt a magyar politikai életből, teljesen visszavonult. Nyilvánvalóan még mindig korai pályafutásáról tárgyilagos képet adni, de annak mindenképpen itt az ideje, hogy az elmúlt néhány év történéseiről megismerhessük gondolatait.