Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-15 / 8023. szám

Pesti Hírlap, 1991. április 6 A MAGYARSÁG GYERMEKKORA VÉGÉTÉRT... seszták Ágnes Dr. Czeizel Endre 262 oldalon írta meg a „Magyarság genetikája” című könyvét. A könyv 1990 végén jelent meg, a debre­ceni Csokonai Ki­adónál. Nem har­sogtak róla a bulvár­lapok szalagcímei, nem csevegtek róla mélyértelmű tévéműsorokban, nem vált gyalázko­dó kritikák tárgyává sem. Genetikai ön­vizsgálatunk ajelek szerint, túlságosan is őszintére sikere­dett. És ez az őszin­teség kipukkasztott néhány délibábos léggömböt... Ama kevés reflexió, amely a nyilvánosság felől érte a köny­vét, mind arról polemizál, -hogy magyarságtudatunk, énludfitunk keresése tipikus válságtünet-Miért lerine vál\. . tág az, hogy tudni akarjuk f végre, kik vagyunk, mennyit érünk, és merre tartunk? — Én sem tartom válságér­­tékűnek ezt a pillanatot. A je­lenség jóval bonyolultabb. Most érkezett el az az idő, amikor megszabadulhatunk a folytonosan ránk telepedő nagyhatalmak kalodájától. Ha jól végiggondoljuk, 1526 óta mindig uralkodott, gyám­kodott fölöttünk valaki: tö­rök, német, osztrák, orosz... Soha nem volt lehetőségünk arra, hogy szabadon megél­jük magyarságtudatunkat. — Ennek a hosszú elnyo­matásnak —gondolom —sú­lyos következményei lehetnek. — Túl sokáig tartott a gyermekkor. Infantilizáló­-dott nép, infantilizált embe­rek viaskodnak azzal, hogy nem képesek helyretenni ma­gukat a világban. Pedig ez na­gyon fontos. Piaget, a híres gyermekpszichológus analó­gigára: amíg a gyermek kicsi, azt histi. hogy csak 6 van egyedül a világon. Később észreveszi, hogy van családja. Az óvodában, az iskolában ér­zi, hogy beletartozik egy kis közösségbe; Aztán, csepere­dik, és feuogja,hogy'egy'nettje zet tagja. Körülbelül az érett­ségi idején jut el a felismeré­sig, hogy az emberiség egy pi­ci része testesül meg benne. A magyar éntudat a mestersé­ges gyermekkorban tartástól megrekedt, és nehezen viseli, hogy nemcsak mi vagyunk a világ. Igenis, itt vannak mel­lettünk a románok, osztrá­kok, szerbek, szlovákok. Ve­lük együtt tartozunk a na­gyobb közösségbe, ami aztán szerves része Európának és az emberiségnek. Az acsarko­dóé, az állandó nemzetiségi viták, a szomszédok gyalázá­­sa és az ő vÍ6zontgyalázkodá­­suk jelzik, nagyon messze va­gyunk a felnőttkortól. A het­venes években még időszerű­nek és fontosnak tartottam, hogy a puha diktatúrában hangot adjak a magyarságtu­datnak Nyilvánosan „ma­­gyarkodtam", ahogyan ezt megrovóan mondták. Egy év­re el is tiltottak a tévészerep­lésektől. Meg kellett érte­nem, hogy jött a reformok re­torziója, és az internaciona- j lizmus újra erőszakot tett a józan gondolkodáson. — Ügy látom, hogy könyve körül nine» semmi nagy hű­hó. §ót, mintha nem vették volna igazán jánéven magá­tól, hogy most írta meg ezt az alapművet. —Amió ta a könyvem meg­jelent, két helyről is kaptam szemrehányást. Az olvasók a magyarság genetikai kevert­ségét egyértelműen az elkor­­csosulóssal tartják egyenér­tékűnek. Olyan mélyen él a vértisztaság és a fajtisztaság őrületes maszlagja a tudat­ban, hogy egyszerűen kise­­perhetellen a fejekből. A növénynemesítésben teljesen elfogadott, hogy a ke­vert fajták, a hibridek dűsab­­bak, nemesebbek, életreva­lóbbak, mint a saját fajtájuk­kal keresztezett egyedek. Ugyanezt az emberek humán vonatkozásban képtelenek elhinni. Pedig mindenki ta­nulta, hogy az uralkodóházak és dinasztiák azért haltak ki, és degenerálódtak, mert ott a faj és vér tisztasága miatt I csak egymás között és egy- I más közül házasodhattak. A 1 náci fajelmélet tiszta vérvo­nal filozófiája a hajdani afri­kai gyarmatosítók gondolat­­menetét követte. A fehérek j semmi áron nem keveredhet­tek a feketékkel, mert ha igen, elóbb-utóbb felhígul­nak, eltűnnek, és oda a fehér politikai elit. Genetikai ke- I vertségünk sokszínűséget, I többgyökerúséget, változa­tosságot jelent. A genetikát, mivel ideológiailag nem ma­nipulálható, az esetleges ké­nyelmetlen tények miatt, a politikusok nem szeretik. A tudomány nekik akkor hasz­nos, ha napi érdekeket támo­gat. — Beszéljen a »kényelmet­len tények “-ról. — A kutatások bebizonyí­tották például, hogy törzsö­­kös f^jmagyarok ma már nin­csenek. — Szóval, a képzeletemben élő lóratermett fajmagyar, az ! árvalányhajas, a lovagias, a pusztáról szalajtott, a nemes­­lelkű... nincsen! — Nincs. A vizsgálatunk­ba bevont neves néprajzosok kiválasztották a viszonylag tiszta etnikai csoportokat, j ez«k közül az őrségiek képvi- > selték az etalont: a viszonyí­tási, összevetési alapot. Ár­pád állítólag ezekre a gyepük­re hozta a később befogadott besenyőket, akik azóta sem keveredtek másokkal. Ok let­tek volna a torzsökös magya­rok genetikai képviselői. A vizsgálatok nyomán azt álla­pítottuk meg, hogy az őrségi magyarok rendkívül közeli rokonságot mutatnak a szlá­­vokkal. Nem találtuk meg azt az Ural mögül jött turáni fajt sem, amelyre a harmincas években az antropológusok hivatkoztak. Akkoriban a fő hangsúly a kívül- és egyedül­­állásunkon volt. Különválni ettől a fenyegető szláv és né­­met tengertől. A Szekfú Gyű- I la és Surányi Miklós által ! hangsúlyozott — egyedül va­gyunk — elmélet, gyanítható­an, szintén nem genetikai, hanem politikai fogantatású. Halálos féltés csendül ki belő­le részint a bolsevik világura­lom, részint a német invázió miatt. Semmiképp sem akar­ták, hogy bármelyikkel is kö­zösséget vállaljunk. — Á maga tudománya ezek szerint soha nem lesz jó­ban a politikával? — Örülni kellene, hogy végre annyi idő után, illúziók nélkül nézhetünk szembe magunkkal. Hogy végre ennyi év után valóban felte­hetjük a kérdést, ki a magyar, mi a magyar? Ugyanakkor nem rakhatunk magunkra új béklyókat, a túlhajtott ma­gyarkodás »» »gy helyben to­­porgás végzetes lehet. Ne­künk fel kell ismerni önma­gunkat, és nyitni, továbblép­ni Európa felé. Nekünk meg­van ott a helyünk. — Milyen meglepő ered­ményekre jutottak még? — Teljesen bebizonyoso­dott a finnekkel való geneti­kai rokonságunk, de a per­zsákkal való kapcsolatunk is. Meglepődtünk viszont azon, hogy a nagykunok és a kisku­nok genetikai távolsága mi­lyen nagy. Nem találtuk meg a türk, azaz a török—magyar genetikai rokonságot sem. Itt ! nem a hódoltság törökjeire i gondolok, hanem arra az el­méletre, hogy a honfoglaló nép, egy türk—tőrök nép ! volt. Az ötéves vizsgálat leg­nagyobb meglepetése az, : hogy itt, a Kárpát-medencé- i ben, mi magyarok szerves ge­netikai rokonságba kerül­tünk már a szomszédos szlá­­vokkal és németekkel. Mond­hatni, genetikailag alig kü­lönbözünk tőlük... — Mi ebben az izgalmas? — Talán inkább a kegyet­len és tényszerű. Az, hogy a határainkon túl élő magyar­ság genetikailag már nem kü­löníthető el a környező orszá­gok népeitől. Ezt akkor is el kell mondanom, ha tudom, hatmillió ember vallja magát magyai nak a határainkon kí­vül. — Biztos abban, hogy ez a vizsgálat hibátlan, objektív és axióma értékű ? — Nem. A vizsgálatot a né­­; metekkel közösen végeztük, 1 mi csatlakoztunk az ó általuk kezdeményezett ökogeneti­kai programhoz. A magyar genetikai vizsgálat azonban teljesen önállóan folyt. A nép­rajzosok és az antropológu­sok az őrségiek mellett kivá­lasztottak még néhány, vi­szonylag érintetlen népcso­portot: ilyenek voltak a já­szok, a kunok, a csángók, a I székelyek, a matyók, a paíó-

Next

/
Thumbnails
Contents