Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
Pesti Hírlap, 1991. április 6 cok. Nagy problémát jelen- I tett, hogy az utóbbi negyven I évben, kíméletlen belső vándorlásnak lehettünk nézői éa szenvedői. Emberek százezreit kergették el a földekről a városokba, illetve az ipari körzetekbe. Probléma volt az { időbeliség is. Hogyan hason- j lítsuk össze a mai finneket, az akkori magyarokkal, vagy a | mostani törököket az akkoriakkal? így, a vizsgálatot sem alábecsülni, sem túlbecsülni nem érdemes. Egy bizonyos. Az ember 60 génjéből 25-öt vizsgáltunk, ami világviszonylatban is egyedülálló mélységű. Az akkori tudományos főhatóság, amikor áldását adta a programra, kihúzta belőle a magyar zsidóság vizsgálatát. Ezt, mondhatni, illegálisan végeztük el. — Mire nem képes egy ilyen nagyszabású genetikai kutatás ? — Felrtuzolnl á nemzeti karaktert, meghatározni a magyarság „lelkiségét”... Ez már az írók és a költők feladata. — Ha már a léggömbök pukkasztásáról esett szó, makacsul tartja magát a hit, hogy hallatlanul tehetséges nép vagyunk, teli tudósokkal, és hogy a Nobel-dljasok javát is mi adtuk a világnak! — Sajnos meg kell, hogy mondjam, a vizsgálatok azt bizonyítják, hogy semmivel nem vagyunk tehetségesebbek, de tehetségtelenebbek sem másoknál. Hogy ilyen illúziókban ringathattuk magunkat, az is az ínfantilizmus egyik ismérve: Az én apukám a legerősebb... Milyen tehetségesek volnánk, ha hagynának bennünket... Arról nem is szólva, hogy igazából azt sem tudjuk, hány tehetségünk veszett oda Voronyezsnél, fagyott meg a Don kanyarban, pusztult el a szibériai és az auschwitzi táborokban. Igazából soha nem volt alkalmunk kibontakoztatni a tehetségünket, mert a fennálló uralkodó elitnek soha nem volt ez az érdeke. Itt sok-sok évtizedig a szürke középszernek pyilott a virág. A Nobeldíj? Érdekes kérdés. A Nobeldíjasokat tekintve is a középmezőnyben vagyunk, a világon a tizenharmadikok. Csakhogy! Nyolc Nobel-díjasunk közül kettő nem vallotta magát magyarnak, a mara| dék hat közül öt zsidó, egy pedig félzsidó. Ez az igazság. Ezeknek a tudósoknak a nagyszülei Galíciából bevándorolt kereskedők, pénzváltók, szatócsok voltak, akiknek unokái már a Fasori gimnáziumban tanultak. Egy dolgot — ha cinikus lennék azt mondanám — már akkor zseniálisan felismertek, hogy mikor kell az országot elhagyni. A múltkor együtt vacsoráztam a sziporkázóén szellemes Teller Edével. Tutaja mi j lett volna belőle, ha itthon- I marad? Bogaras, vén különc, akit összeférhetetlensége miatt elóbb-utóbb kipenderítettek volna minden „tisztességes” munkahelyről. — Azt állítja, hogy a genetikai kevertség az életrevalóság, a szívósság jele. Mondja ezt egy olyan országban, ahol a férfiak átlagéletkora hét évvel alacsonyabb az európai- j nál, csupán 65 év, ahol az ön- j gyilkosok száma a legnagyobb a világon, ahol az emberek úgy isznak, mintha eszüket vesztették volna, ahol nemcsak a férfiak szájában füstöl állandóan a cigaretta, de ahol a nők is tömegesen dohányoznak, ahol az állandó zsíros ebédektől dagadtra hízott házaspárok élnek magas vérnyomás elleni tablettákon, ahol arat a tüdőrák, a szívinfarktus, ahol az ország egyik fele altatón és nyugtatón él, a másik fele is tonnaszámra szedi a gyógyszereket... Hogy mondhatja azt, hogy ez a népesség genetikailag életrevaló, egészséges...'! — A magyar nép valóban súlyosan beteg, fogyó létszámú, boldogtalan nép. Csakhogy ez nem genetikai betegség. Amikről maga beszél, azok tipikusan társadalmi, környezeti betegségek. így viselkedik egy nép, ha évtizedeken keresztül megalázzák, elnyomják, és nem engedik, hogy önmaga legyen. A magyar nép krónikus önbiza-I lomhiányban szenved, alulbecsüli, éppen ezért értéktelenebbnek ítéli magát másoknál. Az állandó nagyhatalmi elnyomás, hogy valakinek a lába mindig taposott a fejünkön, hogy felülről mindig megmondták, mi az egyedül üdvözítő és boldogító, az „kitermeli" ezt a f^jta önmegsemmisítő, önpusztító viselkedést. Amikor az emberek nem látnak maguk előtt jobbító, boldogító célokat, reális jövőképet, s főképpen, ha I nem szabadok, akkor elóbbutóbb pusztítani kezdik önmagukat. Hiszen az életük olcsó, nem érzik, hogy fontosak, mert a hatalom ezt is akarja tudatosítani bennük... Az öngyilkosságról. Amikor egy francia öregek otthonában valaki lement az alagsorba, és ott bevert egy kampót a falba, majd arra felakasztotta magát, abban a hónapban tizennégyen követték a példáját. Durkheimtól, az öngyilkosság nagy szakértőjétől kértek tanácsot, miként akadályozhatnák meg a további halálokat? Dürkheim azt mondta, vegyék ki a kampót a falból. Nekünk magyaroknak, ez a kampó nem a génjeinkbe van beverve, hanem valahová a tudatalattinkba. Hogy bizonyos helyzetekben nincs más megoldás, mint az öngyilkosság... Én azt mondom, hogy itt van az a pillanat, amikor kiszedhetjük végre onnan a kampót. Gondolatmenetem igazolásaként elmondom, hogy az elmúlt évben megállt az öngyilkosságok száma. A társadalmi betegség orvoslása pedig a legsürgetőbb feladat. Majd, ha az emberi élet a legfontosabbá válik a politikusoknak is, akkor megáll az önpusztító életmód is. — A könyv végén komolyan felvetődik a Dunai Konföderáció gondolata. Ez az álom kétszáz év óta képtelen a Kárpát-medencében megvalósulni... — Pedig nincs más út. Tudjuk, hogy szomszédainkkal genetikai rokonság köt össze bennünket, hogy földrajzilag is együvé tartozunk, elóbb-utóbb politikai és gazdasági szövetségre is kell lépnünk egymással. Különben örökösen nagyhatalmi játékoknak kiszolgáltatott, megosztott, kis népek maradunk. — Nem bántotta, hogy a könyvét nem méltányolták jobban? Hogy a tudományos életben nem üdvözölték úgy, ahogy megillette volna ? — Én ezt a könyvet, minden aktualitása mellett nem a napi politikának szántam. Úgy gondolom, hogy a magyarság történetével foglalkozó kutatások közé hosszú távon be fog illeszkedni. — Magának számtalanszor lett volna alkalma itthagyni ezt az országot. Az utóbbi évtizedekben több sérelem érte, mint amennyi elismerést kapott Miért nem ismerte fel, mint a Nobel-dljasok, a Jó pillanatot“, amikor elmehetett volna innen? — Mert nekem nincs hová mennem. Én, az egész kevert családfámmal együtt, ahol németektől szlávokig minden náció akad, magyar vagyok (A szerző megjegyzése: mindazon érdeklődőknek, akik azt szerették volna tudni, hol kapható Czeizel Endre könyve, azt tudom válaszolni, hogy fogalmam sincs róla, a könyv eltűnt az üzletekből.)