Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-15 / 8023. szám

Népszabadság, 1991. április 10 2£ Kik azok a populisták? A kelet-európai rendszer* " váltások és rendszervál­tási kísérletek mind ezt mu­tatják, hogy sem az öröklött struktúrák, sem a hagyomá­nyok nem haltak el, csak új formában bukkannak fel nap­jainkban, nagy riadalmat kelt­ve azokban az értelmiségiek­ben, akik azt gondolták, hogy a nagy társadalmi átalakulá­sok liberális „forgatókönyvek” alapján íróasztalnál megkonst­­ruálhatók. A liberális és kon­zervatív értelmiségiek, úgy látszik, ebben a tekintetben semmit sem tanultak a kom­munisták tapasztalataiból. Az államszocializmussal szem­beni tömegmozgalmak — ép­pen nemzetközi támogatottsá­guk miatt — kezdetben szinte mindenütt, még Albániában is, liberális értékeket írtak zász­­laikra, ami sokakat még a li­berális vezérek közül is meg­tévesztett. Azt hitték, hogy ezek a tömegek egy Iiberálka­­pitalista értékrend keretei kö­zött tartósan mozgósíthatók. A magyar SZDSZ-tól az oroszor­szági Demokratikus Szövetsé­gig igen sokszínű és felkészült, magukat liberális demokratá­nak mondó értelmiségi csopor­tok befolyásolták a hatalom­váltási kísérleteket. De éppen a liberális populizmus gyors „kiürülése” volt az a tény, ami újra figyelmeztet arra, hogy a liberalizmus gyökerei Kelet- Európábán gyöngék, inkább csak hajszálgyökerek még Ma­gyarországon is. Szerbia vagy Grúzia. Litvá­nia vagy Lengyelország példá­ja egyaránt tanúsítja, hogy a rendszerváltás, illetve az arra való kísérletek másnapján a populizmus meghasonlik, visz­­szatér eredeti hagyományaihoz. Ez pedig azt jelenti, hogy a szociális elégedetlenség, a ko­rábbi elnyomottság és az új államkapitalista „vívmányok” (munkanélküliség, infláció, el­szegényedés stb.) vagy a mun­kásmozgalmi hagyományokat élesztik újjá, mint például az egykori NDK területén, vagy/és a nemzeti függetlenség, a nem­zeti szuverenitás, a kis és nagy népeket „összetartó” nemzeti értékek, ideológiák Jegyében egyfajta keresztény-nemzeti vagy pravoszláv-nemzeti, te­hát konzervatív tartalmú po­pulizmus emelkedik fel a Pam­­jatytól a román Vatrán ke­resztül a szlovák és szerb na­cionalista mozgalmakon át egé­szen a magyar csírákig. A liberálisok eközben foko­zatosan a perifériára szorul­nak, legnagyobb ámulatukra, jóllehet a hatalomba való be­ékelődésük után maguk for­dítottak hátat tömegmozgalmi, népmozgalmi bázisuknak. A tömegdemokrácia intézményei 1 helyett inkább a parlamentá­ris elitkompromisszumokat és az elitista hatalomgyakorlást részesítették előnyben, amivel megkönnyítették a jobboldali konzervativizmus térhódítását. Igaz, Magyarország és Cseh­szlovákia az új populizmus fel­­emelkedése szempontjából bi­zonyos értelemben kivétel: az előbbiben a korábban fennállt államszocializmus emberszabá­súbb formája, az utóbbiban a polgári demokratikus hagyo­mányok erősebb gyökérzete nem kedvez egy széles konzer­vatív-nemzeti tömegmozgalom kibontakozásának. De Szlová­kiában, Romániában, Oroszor­szágban, Albániában, Bulgáriá- J ban vagy Szerbiában a liberá­lis populizmus konzervatív­­nacionalista tartalma gyorsab­­ben került felszínre, mint aho­gyan azt a kelet-európai vál­tozásokat menedzselő nyugati tőkés pénzügyi körök szakértői feltételezték. Mi sem jellem­zőbb a kelet-európai libera­lizmusra, minthogy például még Doina Cornea is liberális monarchists! A kelet-európai liberalizmus is inkább konzer­vatív, mint szociális. Míg kezdetben a liberális populizmus (főleg a diákok, fiatalok mozgalma) alapjában nagyvárosi jelenség volt, ad­dig a konzervatív-nacionalista értelmiség által meghódított tömegek főleg a vidéki közép­rétegekből és a gazdagabb új­tulajdonos, birtokos rétegekből verbuválódnak. A mezőgazda­­sági bérmunkások és a tsz-ta­­gok egyelőre szinte mindenütt csendben figyelik a számukra teljesen idegen átalakulást. Az urbánus populizmus a leggyor­sabban Kelet-Németországban rendeződött át, mert ott jelen­tek meg a leghamarabb a ki­semmizett munkások milliói, ITkikből a régi és új baloldali | 1 értelmiség próbálja megszer- ■ vezni az „új típusú baloldali • populizmust’. Magyarországon az ilyen tí­pusú mozgalom modernizált formáját a jobboldalon a tor­­gyánizmus, a kunszabóizmus és a csurkizmus alakítnatja ki ideológiailag, míg a baloldalon várhatóan egy vagy több mun­káspárt formájában szervező­dik meg az a tömegmozgalom, amely tömörítheti az említett rétegeket. A magyarországi ál­lamszocializmus évtizedei nem valószínűsítik egy szélsőjobb­­oldali tömegmozgalom létre­jöttét (ha nemzetközileg ilyen befolyás nem éri hazánkat). Ezek az évtizedek inkább egy új munkáspárti baloldal esé­lyeit látszanak erősíteni, míg a közbülső baloldali centrum­­pártok (szocialisták-szociálde­­mokraták) nem képesek és ta­lán nem is igazán akarnak tö­megeket mozgósítani, maguk mögé állítani. Többségük pusz­tán polgári választói pártban gondolkodik, mivel céljuk az, hogy beépüljenek az új parla­mentáris uralmi elitbe. A rendszerváltást követően szinte mindenütt nacionalista­­tekintélyuralmi hagyományok­ra építő konzervatív feresz­­tény-nemzeti irányzatok fog­lalják el a régi állampártok helyét. Az államszocializmus örökségéből kidobják a szocia­lizmust és megőrzik az etatiz­­must, azt próbálva egyesíteni egyfajta piacgazdasággal. A kelet-európai jobboldali populista mozalmaknak, vagy mozgalmi próbálkozásoknak három alapvető sajátosságuk van. Először: erős nemzeti és szociális demagógiával operál­va az „idegen” kapitalizmus és az „idegen” kommunizmus kö­zött kínálnak egyfajta „nemze­­ties” harmadik utat. Másod­szor: miután Kelet-Európábán sehol nincs komolyan vehető nemzeti burzsoázia, az új ural­mi eliteknek, a mögöttük meg­húzódó újgazdag parvenü ré­tegeknek és az államhivatal­noki kasztnak szüksége van a szakszervezetek, a munkás­­szervezetek, egyáltalán a dol­gozó milliók depolitizálására. Ezért az államszocializmus nyomdokain próbálják meg a munkásszervezeteket közvetle­nül is a maguk ellenőrzése alá vonni (lásd például a magyar munkástanácsok esetét az MDF-fel). Végül a harmadik sajátos­ság, hogy a jobboldali popu­lizmus minden tőle eltérő po­litikai és erkölcsi megnyilatko­zást nemzetellenesnek bélye­gez, a radikális bírálatot, akár- I csak a régi államszocialista ' rendszerek, a „szélsőségesség” kategóriájába söpri, s ezzel va­lójában éppen ő készíti elő a szélsőséges mozgalmakat, ter­rorista ellenállást a szélsőjobb­­oldalon és a szélsőbalon is. Magyarországon azonban szé­­les tömegmozgalmi, po­pulista .támogatásra a keresz­tény-nemzeti kurzus nemigen számíthat. Itt nemcsak a rég­múlt történelmi hagyományok­ra utalhatunk, hanem minde­nekelőtt arra, hogy az állam­szocializmus utolsó két és fél évtizedében az európai kultú­ra gondolatköre és a szociális „gondoskodás” intézményrend­szere viszonylag erős hagyó­-s>

Next

/
Thumbnails
Contents