Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
Magyar Hírlap, 1991. április 10. 22 A katonai racionalitás azt indokolná, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a Honvéd Vezérkar főnöke legyen a haderő elsőszámú vezetője és a Vezérkar irányítsa a Honvédséget. Szűnjenek meg a magyar hadsereg korábbi szövetségi alávetettségéből fennmaradt bürokratikus szervezeti torzulások. Ez a változat feltételezi a honvédség parancsnoki és vezérkari főnöki jogkörök összevonását. Mindez nem változtatja meg és nem sérti sem a törvények előírásait, sem a közjogi méltóságok hatásköreit. Mindössze arról van szó, hogy a honvédség parancsnokának előírt rendelkezéseket és kötelezettségeket a jövőben a vezérkar főnöke teljesítené, egyben a parancsnoki jogkört is gyakorolná. Mint a szakmai feladatok általában, úgy az új haderőstruktúra kidolgozása sem mentes — az esetenként éles — vitáktól. Az érvek ütköztetésének jól bevált módszere katonakörökben még nem általánosan elfogadott. Bizonyára ezzel — és nem a honvédelmi tárca vélt hatalmi ambícióival — van összefüggésben a honvédség parancsnokának lemondási kísérlete, amit az ismert megnyilvánulások kísértek. A Honvédelmi Minisztérí-rn és a katonai vezetés 1989. decemberi szétválasztása óta, a minisztérium vezető állománya majdnem teljes egészében kicserélődött. Törekszik a múlt gondolkodási béklyóitól történő megszabadulásra. Nincs viszont sem szándéka, sem lehetősége a honvédség parancsnokának vezetői jogköreit csorbítani. A „végiggondolatlan” elképzelésekről még annyit el kell mondani, hogy azok az átszervezést tervek, amelyek hátrányait a Honvédség személyi állománya jelenleg szenvedi el, még az „előző” honvédelmi minisztériumban születtek meg. A sokat emlegetett új haderőstruktúra ma még csupán a tervező asztalon létezik. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságával, valamint a parlamenti pártokkal történő egyeztetése a közeljövő feladata lesz. A honvédelmi tárca „elhamarkodott" döntéseit pedig ki-ki ítélje meg annak tükrében, hogy a Magyar Honvédség Parancsnoksága ma is az 1989. évi létrehozásakor kinevezett vezetői összetételben működik. AMIRŐL SZÓ SEM ESETT — A HONVÉDELEM ÁLLAPOTA. E sorok írója a honvédség parancsnokának — bizonyára szándékai ellenére — nagy vihart kavart lemondási szándékát megérti. Módszerét viszont elhibázottnak tartja. A személyes indíttatású lemondási kisér- í let helyett bizonyára jobban szol- j gálta volna a honvédelem ügyét ; egy, az ország legfőbb közjogi mél- ! tóságaihoz címzett memorandum, i Ez ráirányíthatta volna a figyelmet ! a honvédelem és a Magyar Honvéd- ; ség veszélyesen gyenge állapotára. Az ország fegyveres védelmének fő ereje ugyanis „több sebből vérzik”. Fegyverzete és harci-technikai eszközei korszerűtlenek, elavultak. A szűkös honvédelmi költségvetés semminemű modernizálásra nem ad lehetőséget. Ugyanezen okból, a kívánatosnál nagyobb békehadrend valamennyi alakulata napi működési gondokkal küszködik. Nincsenek meg a kiképzés, a harckészültség, a mozgósítási készenlét és a hadrafoghatóság kívánt szintű fenntartásának szükséges feltételei. A laktanyák állapota leromlott. A felduzzasztott, elbürokratizálódott vezető és kiszolgáló szervezetek ellentéteként a csapatok létszámhiánnyal küszködnek. A tisztek, tiszthelyettesek a legnagyobb áldozatkészség mellett sem képesek feladataik eredményes teljesítésére. A hangulat rossz, a bizonytalanság érzete uralkodott el. A Honvédség vázolt állapotából következően a független Magyar Köztársaság önálló honvédelme csak számottevő kockázatvállalással lehetséges. Úgy vélem mindennek inkáb szóba kellett volna kerülnie a „húsvéti" szócsatában. A leírtak tükrében talán megadható a válasz a címben feltett kérdésre is. Végezetül a katona csupán jámbor óhaját fejezheti ki annak érdekében, hogy a magyar hon védelme legyen végre egyéni és párt érdekek felett álló közös nemzeti ügyünk! • Kondor Lajos vezérőrnagy
