Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-02 / 8014. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 26.

At

Megbuktatható a kormány? (II.)« ................................. . .........................................................................

Kovács András szociológus, a FIDESZ tanácsadója tanulmányában a politikai patthelyzet megoldására lehetséges válaszokat elemzi. írásának első részét tegnapi lapszámunkban közöltük.

Az üldöztetettség lelki állapota, a szerkértábor-mentalitás nagy összetartó eró. Bármit gondoljunk is erről a pszichózisról, bármivel magyarázzuk is létrejöttét, mára politikai ténnyé vált, amelyet nem hagyhatunk számításon kívül. A kormánykoalíción és az MDF-qp belül repedések mutatkoznak, talán megindul valamiféle politikai differenciálódás. Ezt leginkább az tartóztathatja fel, ha az ellenzék ebben fedezi fel a kormány megdöntésének lehetőségét. Ettől azonnal összezáródnak a sorok, a többség és az egység megőrzése mindennél fontosabbá válik. Elszabadul a manipuláltnak tekintett közvélemény visszahódítása és az ellenzék ’’igazi arcának” leleplezésére hivatott demagógia és fokozódik a csodavárás, a gyors javulást ígérő ötletekbe vetett vak bizalom — és szaporodnak az ezekre építő politikai döntések, nő az ilyesmiket hirdető politikusok befolyása. A kormány megbuktatására tett taktikai propozicíó tehát nemcsak irreálisnak tűnik, hanem veszélyesnek is: olyan fejleményekhez vezethet, amelyek még távolabb vinnének a racionális döntéseknek kedvező, kalkulálható politikai helyzettől.

De tételezzük fel most egy pillanatra, hogy mégiscsak beválik számítása, megrendül a kormánytöbbség. és megnyílik a kormányba vezető út az ellenzék előtt. Azt hiszem, ha a kormányváltás ezen az úton megy végbe, veszélyei nagyobbak annál, mint Kis János látja. Nemcsak attól kellene tartani, hogy esetleg — mint írja — ’’...demagóg elemek a semmiből tömének elő kormányképes többséggé”, hanem inkább attól, hogy a kormánytöbbség meghasadásáva! ezek az elemek egy csapásra kikerülnének a semmiből, automatikusan politikai tényezővé válnának.

Antall József többször is utalt rá. hogy egy olyan pártalakulat, mint a Demokrata Fórum alkalmas arra. hogy önmagán belül tartsa kontroll alatt a szélsőjobboldali politikai potenciált, akárcsak évtizedeken keresztül Strauss CSU-ja a Német Szövetségi Köztársaságban. A Romhányi és Kunszabó-féle parlamenten kívüli fasisztoid alakulatok vészjósló jelek, de nem

jelentenek igazi veszélyt az új demokráciára. Nem szabad azonban szemet hunynunk afelett, hogy a szélsőjobboldali potenciál a falakon belül is jelen van. Ha a kormánytöbbségen belül bekövetkezne az a szakadás, amelyet Kis János kívánatosnak tart, ez a potenciál azonnal önálló parlamenti erőként jelenhetne meg. amelynek ismert politikai vezetői is akadhatnak. Talán még ez a következmény is vállalható akkor, ha több-kevesebb biztonsággal előrelátható, hogy a szélsőjobboldal nálunk is a 10-12 százalék alatti szinten tartható, mint Le Pen pártja Franciaországban, az MSI Olaszországban vagy a republikánusok Németországban Ekkor ez lenne a "liberális minimumban” közösen érdekelt politikai erők letisztulásának ára. Ez az ár elviselhető lenne akkor, ha nem állna fenn annak veszélye, hogy az átalakulás után létrejövő új kormány épp oly gyorsan elveszti politikai tőkéjét, mint elődje, hiszen tudjuk, hogy a gazdaság válságos állapotából, ha egyáltalán, csak hosszú keserves úton lehet kijutni. De vállalható-e felelősséggel ilyen helyzetben az a kockázat, amit a tiszta szélsőjobboldal parlamenti intézményesedéséhez vezető lépések jelentenek? Nem alakul-e ki ily módon egy olyan helyzet, amelyben azok az erők, amelyek megerősödését Kis János is a kormány megbuktatásának kockázatai között tartja számon, túlságosan is könnyen parlamenti legitimációval rendelkező, intézményes, struktúráit politikai képviseletre tesznek szert?

Arra a következtetésre kell-e tehát jutnunk, hogy maradjon inkább minden a régiben? Hogy a jelenlegi politikai patthelyzetből nincs kiút? Azt hiszem semmiképpen sem: Kis Jánosnak igaza van, a változatlanság nagy bajokkal járhat. Az ellenzéknek azonban nem új kormányformulán kellene törnie a fejét. hanem olyan politikai kezdeményezéseken, amelyek egyszerre felelnek meg két követelménynek: feloldják a politikai pattot, és egyben stabilizálják a parlamenti demokrácia intézményrendszerét.

3., utolsó rés: holnapi lapszámunkban