Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-02 / 8014. szám

Magyar Hírlap, 1991. március 25.

1*

Megbuktatható a kormány? (I.)

Kovács András szociológus, a FIDESZ tanácsadója tanulmányában a politikai patthelyzet megoldására lehetséges válaszokat elemzi, írását két részletben, mai és holnapi számunkban közöljük.

Sokan érzik úgy: politikai patthelyzet van az országban.

Az egyik oldalon a balfogásokat halmozó, politikai tőkéjét mindjobban elvesztő, belső konfliktusokban őrlődő kormánykoalíció látszólag semmitől sem zavartatva rendületlenül működteti parlamenti szavazógépét, míg ellenzéke nem egyszer indulatos politikai rögtönzésekkel ragál arra, hogy nem áll módjában parlamenti befolyásának növelésére felhasználni növekvő népszerűségét. Közben pedig a társadalom egyre jobban megelégeli azt, amit parlamenti tehetetlenkedésnek érzékel: egy újabb közvéleménykutatás szerint a magyar lakosság többsége úgy véli, hogy az emberek egyharmada nem azért nem menne el ma szavazni, mert nem érdekli a politika, hanem mert úgy gondolja, hogy nem sok múlik a választásokon, illetve mert nincs olyan párt, amelyben bízna. Jellemzi-e valami jobban az ország jelenlegi állapotát, mint a politikai körökben és a sajtóban az utóbbi hetekben kibontakozó vita: mi a rosszabb, ha marad a kormány, vagy ha távozik? Mi jelent nagyobb kockázatot: a kormányzati baklövések előrelátható folytatódása, vagy a demokratikus intézményrendszer szükségszerű megrázkódtatása, amelyet a szabad választások nyomán megalakult kormány gyors bukása idézne elő?

Az olyan megfigyelő, aki nem ismeri a magyar viszonyokat, joggal csodálkozna ezen a vitán, amely az SZDSZ küldöttgyűlésének politikai deklarációja után kapott lendületet. Talán nem is annyira az alternatívából áradó szomorúság miatt. A szabad demokraták bejelentése — miszerint céljuk ezután a kormány felváltása — azért hangzik oly meglepően, mert mi más is lehetne a politikai ellenzék célja bármely parlamentáris demokráciában, mint hogy megbuktassa a kormányt, azaz a legközelebbi választásokig bebizonyítsa, hogy ő kormányozná jobban az országot. A szabad dífnokraták deklarációja ennél nyilvánvalóan többet kell jelentsen. Azt sejteti, hogy a legnagyobb ellenzéki pán kezében vannak olyan politikai eszözök. amelyekkel az adott alkotmányos keretek között hamarabb megbuktatható a kormány, minthogy mandátuma lejár. Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke a Népszabadság 1991. március 9-i számában sorakoztatja fel azokat az érveket, amelyek alapján az SZDSZ úgy látja, hogy ma már kisebb kockázat a kormány megbuktatására törekedni, mint fennmaradásához asszisztálni. Kis meggyőző érveket hoz fel amellett, hogy ha a kormány marad, szükségszerűen bekövetkezik mindaz, amitől akkor kell tartani, ha a kormány hamar megbukik: a ......gazdasági körfolyamatok szétzilálódása s az azt kísérő politikai dezintegráció". Logikusnak tetszik a végkövetkeztetés is: ha a kormány hivatalban maradása mindenképpen a gazdasági és politikai káoszhoz vezet, akkor, bár bukásának is van kockázata, távozása az egyetlen esély a káosz elkerülésére, a demokratikus intézményrendszer működőképességének fenntartására.

De hogyan buktatható meg a kormány? Egy biztos — Kis János is így gondolja —, valamennyi demokratikus erő számára katasztrofális következményekkel járna, ha a kormány az utca nyomásra kényszerülne távozásra. Az adott parlamenti erőviszonyok mellett viszont nincs lehetőség a koalíciós képlet megváltoztatására, új többség kialakítására, hiszen ha a jelenlegi parlamenti többség egyáltalán megbomlik, a kormánykoalíció „gyenge láncszeme”, a Kisgazdapárt — amely nem a legnagyobb kormánypárt és az ellenzék között helyezkedik el a politikai skálán, hanem inkább a Fórum „túloldalán” — aligha lehet koalíciós partnere a jelenlegi ellenzék liberális pártjainak — mégha kacérkodtak is ezzel az ötlettel egyesek. Mit tehet ebben a helyzetben az a párt, amelynek a kormány mielőbbi megbuktatása a célja? A dilemma súlyos — állapítja meg Kis János is, és talán nem véletlen, hogy ez az a pont, ahol rendszerint világosan és logikusan érvelő Kis János bizonytalanságban hagyja a felcsigázott olvasót. Bizonyára vannak a koalíciós pártokban olyan képviselők — írja —, akiknek

nem tetszik a

szavazógép-szerep, akiknek fontosabb, hogy mit gondol a közvélemény, mint az, hogy mindenáron meglegyen a

koalíciós többség. Ez biztosan így van. De mi következik mindebből? Ha így van — mondja

Kis János — akkor......a koalíció

előbb-utóbb reagálni fog válságára". De hogyan? Lennének olyanok, akik magukra vennék a kormánypárt szétszakításának ódiumát és — főleg — lennének annyian, hogy ők lehetnének az új többség létrehozói a másik oldalon? Vagy néhányan fokozatosan többséget teremtve a kormánykoalícióban olyannyira „átprogramoznák" annak a kormányzati elképzeléseit, hogy az ellenzék élőn megnyílna a kormányba vezető út? Vagy egy koalíción belüli csoport majd kikényszeríti új választások kiírását, amelyet aztán az ellenzék nyer meg? Megannyi feltételezés. Azt hiszem, jobb, ha nincsenek illúzióink. Nem túlságosan gyakori jelenség a politikában, hogy valaki biztos hatalmi pozíciókat bizonytalan kalkulációk fejében feladjon, ráadásul úgy, hogy súlyos morális terheket kell magára vennie. Nem véletlen: az ilyesmi többnyire politikai megsemmisüléshez vezet.

Hiba lenne túlságosan bízni a közvélemény szerepében. Tudjuk, hogy a kormánypártok derékhada hogyan reagált eddig a közvélemény megnyilvánulásaira, a sajtóbírálatokra, a közvéleménykutatások eredményeire. Néhányan talán komolyan vették a figyelmeztető jeleket de fontos hangadó körök számára mindezek csak az ellenzéki manipuláció, az ellenzék és a tömegkommunikáció kormányellenes összeesküvésének újabb bizonyítékául szolgáltak, és a kormánytöbbséget egységének újabb demonstrálására késztették. Bármily abszurdnak tetszik is: bele kell törődni abba, hogy a kormányképviselők nagy többsége, még az eredendően mérsékeltebbek, a racionális megfontolásokra hajlamosabbak közül is sokan tényleg azt hiszik, hogy az itthoni és külföldi politikai és gazdasági életben meg a sajtóban befolyásos, sötétben munkálkodó erők titkos szövetséget kötötte.c megbuktatásukra.

• (Folytatása a holnapi lapszámunkban)