Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-12 / 8001. szám

A Világ, 1991.3. 6.

,

1

tén válságba került. Erre legjobb példa ismét a mezőgazdaság, ahol rendkívül enyhén fogalmazva teljes a káosz.

És itt jön be a politika felelőssége. Ezek a rétegek ugyanis - legalábbis azok, akik máig állva tudtak maradni - most jutottak el a nagyvállalkozások határáig. A kis műhelyt, a háztájit, a butikot kinőve most válhatnának igazi nagytulajdonosokká. Ebben a kaotikus

helyzetben azonban senki nem tudja, hogy ki fígja kapni a tulajdont, érdemes-e egyáltalán beruházni a bizonytalanba. A hatalom fő bűne tehát, hogy szétrúgta á tulajdon biztonságát. Emiatt az igazi polgárságot még azelőtt teszik tönkre, hogy létrejöhetett volna - fejezi be Lengyel László. Hogy hol van mégis és hová tart? Azt nagyon nehéz ma még látni - mondja Ferge Zsuzsa, áttérve a jelen elemzésére. Az államszocializmus lényege (még a szolid, kesztyűs korszakában is) az volt, hogy a döntéshozó szűk elit valamennyi társadalmi érdeket és erőt „lefojtott". Ezáltal a politika teljesen a kezében tartotta a társadalom irányítását. A lefojtottság most véget ért, a társadalom újra strukturálódhat. A látást viszont még szinte lehetetlenné teszi, hogy az

új viszonyok még nem alakultak ki, a társadalom nem tisztult le. Ezért nekem is csak homályos sejtéseim és gyanúim vannak a jelent és a közeljövőt illetően. Én is inkább középrétegeknek, középen lévő csoportoknak nevezném ezt a „masszát", nem pedig osztálynak. Ahhoz ugyanis előbb tudnunk kellene, hogy mit nevezünk osztálynak. A szociológiában a csoportképző viszonyok közül a legfontosabb a tulajdon, a hatalom és a tudás hármassága. Ezek nem mások, mint - Bourdieu nyelvén szólva - a materiális tőke, ami a tulajdon, a társadalmi tőke, vagyis a hatalom és a szimbolikus tőke, a tudás. Fordítsuk le ezt a társadalomra! A hatalom mentén alakul ki a szemünk láttára a szakbürokrácia, amely az államba épül be. A tulajdon hozza létre a gazdasági polgárságot, a vállalkozókat, menedzsereket. A csak szimbolikus tőkével rendelkezők pedig nem mások, mint az értelmiségiek. Ma Magyarországon itt van a legnagyobb baj. A polgárosodás lényege ugyanis nemcsak az, hogy szabadjon tőkésnek, vállalkozónak lenni, hanem az is, hogy elismerődik a tudás társadalmi hasznossága. Ehhez viszont minimálisan az kell, hogy a középrétegek eme legfontosabb három csoportja között kialakuljon egy harmonikus viszony. Ezzel szemben ma az a helyzet, hogy a tudással rendelkező réteg ki van szolgáltatva a másik kettőnek. A tudás piaci és ezzel együtt társadalmi elismertsége hihetetlenül alacsony. Ebből a lealacsonyító helyzetből pedig az értelmiségi csak úgy léphet ki, csak úgy szakíthat ezzel az életformával, ha átlép a másik két réteg valamelyikébe, vagyis vállalkozóvá vagy szakbürokratává válik. Akik ezt a lépést nem tudják vagy nem akarják megtenni, azok hatalmilag és gazdaságilag kisemmizettként maradnak hátra. Ez azonban nemcsak rájuk nézve tragikus, hanem a társadalom számára is, hiszen egy olyan ország, ahol a kultúra, a tudás terjesztői maguk is defenzívában vannak, az a saját jövőjét éli fel. Majd így folytatja Ferge Zsuzsa: Azt hiszem, a jövőben az alapvető társadalmi viszonyok továbbra is a tudás, tulajdon, hatalom mentén fognak szerveződni. Hogy ebből milyen rétegek fognak kialakulni, az azonban még rejtély, teljesen bizonytalan. Nekem az a gyanús, hogy mi itt egy kora kapitalista fejlődés felé haladunk, amelyben a

fent említett hármas tőkéhez való hozzájutási lehetőség fogja csoportokra osztani a társadalmat.

Az optimális út természetesen a polgárosodás lenne, amely nem egyenlő a középosztályosodással. Ez utóbbi kifejezésnek ugyanis csak akkor van értelme, ha van felső osztály is. Hogy kell-e ma Magyarországon felső osztály, vagyis nagypolgárság, ez más kérdés. Egy felső réteg szociológiailag csakis privilégiumok hordozójaként képzelhető el. Az én „egalitáriánus" lelkem szerint viszont egy modern polgári társadalomban nincs helye előjogoknak.

Érdekes kérdés a politika és a középrétegek viszonya. Látszólag ezeket a rétegeket „szólítja meg" a hatalom, az ő képviseletük van jelen a parlamentben. Ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, akkor viszont kitűnik, hogy elsősorban a szakbürokrácia és a gazdasági polgárság van jelen a politikaformáló csoportokban. Az értelmiség itt is mostohagyerek. A parasztság képviselete csak szimbolikusnak mondható, a munkásság érdekeit pedig senki sem vállalja fel egy rossz ideológia visszahatásaként.

A politikacsinálók azonban elsősorban ideológiai kérdésekkel foglalkoznak és kevésbé a valós helyzettel. Ezért nem is lehet tisztán látni, hogy a szavak mögött kik is a támogatott rétegek, csoportok. Ez mindaddig így is lesz, amíg ezek a ma rosszul képviselt rétegek nem szerveződnek meg, és az érdekeiket nem vállalhatják nyíltan. Nagyon remélem, hogy ezek a szövetségek, szervezetek minél előbb létrejönnek és belépnek a politika porondjára. Kell szólni néhány szót a középrétegek és a szociálpolitika viszonyáról is. Elterjedt az a tévhit, és nemcsak Magyarországon, hanem szinte mindenhol, hogy a szociálpolitika nem más, mint a szegények segélyezése. Az államnak viszont nemcsak az a dolga, hogy a leszakadó rétegeket támogassa, hanem elsősorban az, hogy olyan intézményrendszert teremtsen, amely korrigálni tudja a piac működésének hiányosságait. Ez fjedig minden osztályra, csoportra, rétegre kiterjedő feladat. Ma már közgazdasági közhely, hogy a jóléti állam nemcsak a szegények, hanem a középrétegek számára is létezik. Ennek nálunk is így kellene működnie a jövőben.

Hajdú László