Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-12 / 8001. szám

A Világ, 1991. 3. 6

A terhes piskóta

KÖZÉPEN

Minden társadalomban vannak szegények és gazdagok, és van a kettő Között - a lakosság nagy többsége - a közép(osztály? rétegek? csoportok?). Míg az alsó és felső néhány százalék viszonylag könnyen leírható, bizony nagy gondjaink vannak ezzel a középpel. Az alábbiakban két markáns véleménnyel ismerkedhetünk meg

A különböző szociológiai elméletek érdekcsoportokra osztják a társadalmat, így lassan annyi csoportot írnak le, ahány foglalkozás ma Magyarországon van. Mások szerint a „terhes piskóta" rajza szemlélteti legjobban a valóságot, vagyis egy szűk szegény és gazdag réteg között, a hasban helyezkedik el a társadalom nagy része. Ami nem más, mint a középosztály. Mi is ez a középosztály? Milyen ismérvek alapján írható le? Egyáltalán nem fikció-e egy összetartozó csoport létét feltételezni, amelybe az egyetemi tanár és a háztájival rendelkező paraszt is helyet kap? Honnan jön, hol van és hová tart ez a hatalmas tömeg, amelyben benne vagyunk mi is, rokonainkkal, barátainkkal együtt. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Lengyel Lászlónál és Ferge Zsuzsánál.

A klasszikus Kádár-rendszerből, a 60-as évek közepétől kezdi Lengyel László. Már az elején hangsúlyozza azonban, hogy ő ezt nem nevezi középosztálynak. Itt középrétegek, csoportok vannak, amelyek nem állnak össze osztállyá, mert csak nagyon laza szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. A modem középosztály a világ minden részén a fogyasztáshoz kötődik. Magyarországon is úgy jöttek létre ezek a csoportok, magatartásminták, hogy egymást figyelve léptek előre az emberek. Itt egészen apró, mindennapi dolgokra kell gondolnunk. Ama, hogy ha a szomszédnak már Zsigulija van, de nekem még csak Trabantom, akkor én is egy Zsigulit szeretnék magamnak. Arra, hogy ha megvettem a telket, akkor oda fel lehet húzni majd idővel eg)' kis faházat is. Arra, hogy ha az idén a Tátrában töltöttem a telet a családommal, akkor jövőre már Ausztriába megyek síelni, mert az én jövedelmi szintemen már oda illik menni. Ezek így működnek a nyugati országokban is. A

Kádár-rendszer lényege az volt, hogy az emberek számára lehetővé tette a fogyasztást. Eléjük tette a fogyasztási javakat, mondván: itt van, a tiéd, elérheted. Mert ez a rendszer az utóbbi két évtizedben nem volt már nagy célokat megfogalmazó, világmegváltó tanokat hirdető szisztéma. Itt apró, pragmatikus célokért ment a versenyfutás, és ezt a társadalom nagy része el is fogadta. Tipikusan magyar jelenség volt viszont, hogy ez a gyarapodás egy felemás polgárosodás volt, ahol kettős jövedelem kellett ahhoz, hogy ezeket a javakat elérjék az emberek. Ezekbe a rétegekbe tehát csak azok kerülhettek be, akik egyszerre dolgoztak az állami szektorban és az úgynevezett második; gazdaságban. Ezért alkottak laza cső-.1 portokat, mert ebben éppúgy benne volt a nagyipari munkás, aki szakmun-' kásként mellékjövedelemhez jutott, mint az egyetemi tanár, aki több állással rendelkezett. Nem fért bele viszont az az ugyancsak magasan kvalifikált értelmiségi, aki be volt szorítva a bérből, fizetésből élők nagy csoportjába. Ilyenek voltak például a tanárok. Fontos tehát, hogy létezett egy felemás tulajdon, vagyis a jövedelem egy része vagyonhoz kötődött. Ez elsősorban a mezőgazdasági és az ipari kettős foglalkoztatásúakná) volt lényeges. Ahol már van eg)' kis háztáji vagy egy otthoni műhely, ott már megjelentek ennek a csírái. Ezt a fogyasztásemelkedést eg)' bérből, fizetésből élő csak akkor engedhette meg magának, ha privilegizált helyzetben volt. Ilyen volt elsősorban a vezető garnitúra, de ilyenek voltak egyes munkásrétegek is. Gondoljunk csak a bányászokra, akik noha nem tudtak a második gazdaságban jövedelemre szert tenni, de rengeteg kiváltsággal rendelkeztek. Egy dolog azonban összekapcsolta ezeket a nagyon heterogén rétegeket, méghozzá a folyamatos emelkedésbe vetett hit. És

itt nem csak az anyagi emelkedésről volt szó. Egy értelmiségi például hitt abban, hogy ha ma még kevesebb ideje és pénze is van színházba járni, holnap már több lesz. Ez az elképzelés mára teljesen romba dőlt.

Ma egyszerre ugyanis rengeteg probléma tornyosul egymásra. Az „első munkahelyen" az embereknek mégiscsak megvoltak a biztos alapjai, a (bármilyen alacsony, de szinte állampolgári jogon járó) bére, a társadalombiztosítása, az alapjuttatásokhoz való hozzájutási lehetősége. Ez megrendült, és így a társadalom igen nagy százaléka létében került fenyegetett helyzetbe. Emiatt a második gazdaságnak olyan hatalmas tömegeket kellene felszívnia, amelyeket nem bír el, hiszen nem erre jött létre. Ugyanakkor leszakadóban vannak azok a rétegek is, amelyek második jövedelme olyan ágazathoz kötődik, amely mára szin-