Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-11 / 8000. szám
Magyar Hírlap, 1991.3.5. 4 HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD Szabad-e a sajtó? (2.) Demonopoly A tekintélyelvű felfogás akkor vélné befejezettnek a rendszerváltozást a sajtóban, ha sikerül eltávolítani a múlt rendszerben aktiv újságírókat, de legalábbis azokat közülük, akik nem tartózkodnak a kormányzat bírálatától. Az intézmé- i nyi átalakítás fontos szempontja, hogy kiszolgálja a kormány elképzelését a maga nyilvánosságáról. A | szerkesztőségeket azon mérik, hogyan viszonyulnak a nemzet ügyével azonosított kormányzópártokhoz. A liberális eszmény a pluralizmus biztosítékain méri az intézményi átalakulást, s a félelemtől való 5 megszabadulás fokán méri a rendszerváltás emberi dimenzióját. Azt kutatja, mi — az oka, ha a — demokráciában is természetes — cenzúraszerű hatásokra a sajtó munkatársai alkalmazkodó, azaz rendszerváltás előtti válaszokat adnak. Érthető, ha a liberális elgondolás, szembesülvén a békés rendszerváltás dilemmájával, nem az újságírók múltbéli és jelenlegi véleményét firtatja, hanem azon igyekszik, hogy elvágja a függés, a félelemkeltés, a monopóliümképződés lehetőségeit. A szolgáló újságírást kikényszerítő körülményeket igyekszik kiküszöbölni, s a korábbi hatalmat szolgált újságírók sorsát a pluralizált, versenyhelyzetbe hozott sajtó szakmai szűrőire bízza. Bizonyos, hogy így a közönségnek el kell viselnie korábbi alkalmazkodók és propagandisták látványát nyomtatásban és képernyőn. De ettől akkor sem menekülhet meg, ha az új hatalom jelöli ki a szabad sajtóhoz méltó személyzetet: példája ennek a Magyarország élén végrehajtott csere, vagy a tévéhíradó vezetőjének változatos karrierje. (’’Aki nem a mi kommunistánk, az kommunista.’’) Fontosabb, hogy hatalmi válogatás esetén ki sem alakulhat az a szakmai közvélemény, amely a demokráciákban önszabályozó módon érvényesíti az objektív újságírás szabályait. Az újságírók új nemzedéke már a szakmai megfelelés, ne az öncenzúra légkörében nevelkedjék. Ezek az értékek határozzák meg a liberális napirend jogi, gazdasági, intézményei céljait. Megszabadulni a régi sajtómonopóliumoktól, megakadályozni az újakat: ebben állna a feladat. Ha az MDF nem is, a kormány legalább szavakban elismeri a monopóliumok káros voltát. Ennek ellenére valójában megtartja a régi monopóliumok közül, amit csak lehet, s megegyezésre törekszik az újakkal. Halogatja a rádiózás-tévézés állami monopóliumának felszámolását. Foggal-körömmel, költségvetési zsarolással őrzi az elkötelezett propagandisták hatalmát a televízió fő hírműsorai fölött. Habár ezzel pártközi megállapodást is megszegett, mégis leszavazta a közszolgálati média pártatlanságát kimondó és biztosító törvényt. Megőrzik az állami sajtótulajdont. Antall József politikai bizalmasa kezében egyesítette a két nagy kiadóvállalatot, a pártállami Pallast és az állampárti Hírlapkiadót. (Mellesleg egyúttal a miniszterelnökség hatáskörébe vonta ezt a sajtóbirodalmat, s ugyanezt tette az MTI-vel, a Közvéleménykutato Intézettel, a Televízióval és a Rádióval, holott demokráciában mindezek az intézmények vagy független státuszt élveznek, vagy privatizálni kell őket. Akárcsak régen, az állami vállalat a kormánypártot szolgáló sajtó kialakításán munkálkodik. Akcióit hol tulajdonosi, hol igazgatási jogon hajtja végre, hol meg informális csatornákon keresztül — visszaélve a hatalom tekintélyével. Bankok és iparv állalatok vezetőit visszautasíthatatlan ajánlattal keresték meg: finanszírozzanak kormánypárti lapot. Az MDF kongresszusán követelt 400 millió forintos kormánykiadó a hírek szerint úgy fog kialakulni, hogy miután meghalasztották, vagy a Magyarországhoz hasonlóan főszerkesztőcserével háziasították a lapokat, választott nyugati és kikényszerített hazai kliensekkel vásároltatják fel az állami sajtócéget. Ma már fel sem tűnik a politikailag irányított privatizáció: egyéb üzletágakban is kliens-kapitalizmus készülődik. Valaha, néhány hónapja még botrány volt. hogy a Magyar Nemzetre (miután az MDF sikertelenül igyekezett megvásárolni) olyan tulajdonost kényszerítettek, akit a miniszterelnök politilailag t megfelelőbbnek talált az egyébként »többet ígérő vetélytársnál. De a mi ikormányunkat közvéleménnyel, tényekkel zavarba hozni nem lehet. (Amikor végülis a külügyminiszter telismerte, hogy pártpolitikai szem: pontok döntöttek, a miniszterelnök »elfelejtett elnézést kérni a Tisztelt i Háztól, amiért félrevezető módon ■ ennek ellenkezőjét állította volt e i sorok szerzőjének interpellációjára válaszolván. Mint az időjárásjelentést, oly beletörődőén fogadta a nyilvánosság a panamakalapos hírt, hogy a kormány költségvetési intézményeknek ’’javaslatot” tesz arra. melyik újságot rendeljék meg - az adófizetők pénzéből. (Eltalálták, azt, amelyik magát kormányközelinek deklarálta.) Mára természetessé vált, hogy a magyar demokrácia első kormány á- I nak joga van sajtót tartani, támogat- . ni, szerezni, magáévá tenni, külföldi tulajdonost kijelölni. Ha valami, hát ez csinálhat országunkból banánköztársaságot. s nem az. ami ellen Antall József ezzel a kifejezéssel tiltakozott: hogy az újságírók nemzetközi szervezetükhöz fordultak a fiatal sajtószabadság gondjaival.
