Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-20 / 8007. szám
Magyar Nemzet, 1991. 3. 15. • lépés volt a piacgazdaság felé, a többi pedig majd ki*íog alakulni. — Attól tartok, nem tudunk ilyen gyorsan túllépni azon, hogy van a magyar gazdaságnak egy nagyon jelentős része, amely teljesen kiesik az adózásból A közelmúltban a londoni The Economist úgy vélte, Magyarország olasz típusú rendszer felé halad, ahol a feketegazdaság egyenjogúan működik az állami intézmények és a nyilvános gazdaság mellett. — Ha rendezni fogjuk az alapvető jogi viszonyokat, akkor ez a feketegazdasági arány nyilvánvalóan csökkenni fog. Nem vagyok idealista, nem hiszem, hogy teljesen megszűnik, de nagy részét be lehet léptetni a piacra. Valamennyi feketegazdaság azonban mindig lesz, ahogy van is minden fejlett országban. — Rendben, csak hát ez csupán egy bizonyos mértékig elviselhető a polgár számára, ám azon túl a tisztességes adófizető hülyének érzi magát, hogy ő miért nem próbálja már meg az adócsalást. — Azért van egy demokratikus parlamentünk, hogy ezen megfelelő törvénykezéssel tudjon segíteni. Ami meg nem parlamenti ügy, az a rendőrségre tartozik. Mire vezetne az átütemezés? — Addig viszont hajmeresztő -dolgok történnek. A minap például az egyik gépkocsieladási botrány főszereplője több mint százmillió forinttal sétált ki a határon. Készpénzben, hogy világos legyen. Mit szól ehhez a pénzügyet miniszter — akt egyben a Vám- és Pénzügyőrség főnöke is? — Jelentést kértem az ügyről, persze, nemcsak konkrétan erről az egy esetről, hanem általában a határellenőrzésről. Nyilvánvaló, hogy át kell térnünk egy hatékonyabb rendszerre, ami ugyan nem az állampolgár macerálását jelenti, de azért az sem tűrhető, hogy a vámőrök csak úgy integessenek az embereknek, menjenek már ót a határon, s közben nem lehet tudni, hogy mi van a csomagtartójukban vagy az aktatáskájukban. * — Maradjunk a határoknál, s azokon túl. Mi az, amit Magyarország segítségként remélhet a külvilágtól ebben az évben, s mi az, ami veszélyként leselkedik ránk? — Két veszély van. Az egyik a keleti kereskedelem összeomlása, az ebből fakadó veszteségek elviselése. A másik, hogy a keleti üzleti kapcsolatok felszámolódása következtében a határokon túl élő magyarokkal rendkívül nehézkessé válik a kontaktusunk, hiszen ha országaink kölcsönösen nem fogadják el egymás pénzét, akkor ez csak bonyolítja a helyzetet. Külföldi támogatás több is van. Szellemi, kulturális, erkölcsi, oktatási egészségügyi téren egyaránt sok segítséget kapunk, s ezekkel nem is élünk mindig megfelelően. Effektiv pénzadományra, arra, hogy valaki majd megajándékoz bennünket, nem is számítok, s azt hiszem, ez nem is lenne jó. Sokkal inkább azt kell megtanulni, hogy éljünk a számunkra megnyíló gazdasági, diplomáciai lehetőségekkel. — Ennek a kérdéskörnek van egy másik oldala is, nevezetesen. hogy ismét újra meg újra fölmerül az adósság-átütemezés ötlete... —... amit én már annyiszor elleneztem, de most iá el kell mondanom: az átütemezés csak elodázza a problémát, és végső soron még drágábbá teszi a mi számunkra az ügyet. Ezt már nagyon sok szakemberrel nagyon sokszor megvizsgáltuk. ők egyébként nem is értik a kérdést. Itt járt a minap egy francia miniszterasszony, aztán egy vezető német úr, akikkel erről társalogtam, és mindketten csodálkozva néztek rám: hát, uraim, maguk nem egy fejlődő ország, már sokkal inkább Nyugat-Európához tartoznak, hogy juthat eszükbe az átütemezés? Éz tehát az egyik része a kérdésnek. Másrészt viszont látni kell, hogy ez az egész adósságprobléma sokkal kisebb lenne egy megfelelő exportteljesítmény mellett. Ezért céloztuk meg a négyéves programmal azt, hogy felszabadítsuk a növekedési energiákat. Megfelelő növekedés mellett ugyanis az adósság már korántsem ilyen súlyos kérdés. Ha megnézi, hogy Koreának mekkora adóssága van, és mégis fütyül rá, vagy azt, hogy Belgium, amely sokkal kisebb ország, mint Magyarország, körülbelül tizenkétszer annyi exportot bonyolít le, mint mi, akkor látható, nem az adósság az igazi probléma. — Hanem? — Óriási lehetőségeink vannak. Csak végre egyszer ki kellene használni mindazt, amit úgy hívnak, hogy magyar tehetség, szellem, szorgalom és furfang. Nem többet kell dolgozni, hanem többet kell gondolkodni, és akkor meg lehet találni a kiutat. — Végezetül: a miniszter személyes sorsa, aki az ország minden gimnáziumából kicsapott segédmunkásból lett a közgazdaságtudományok doktora, valóban azt példázza, ha az ember valamit akar, akkor azt el tudja érni. A kérdés mindössze az, el tudja-e hitetni mindezt a többi emberrel — Szerintem alaptörvény, hogy az embereknek elsősorban nem-másokban, hanem önmagukban kell bízniuk. Ha a kormánynak, a parlamentnek, az értelmiségnek józan vitákkal sikerül rádöbbenteni a társadalmat arra. hogy meg lehet oldani a problémákat,. akkor meg is fogják oldani. Ebben bízom. Weyer Béla
