Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-20 / 8007. szám
BESZÉLGETÉS KUPA MIHÁLLYAL Magyar Nemzet, 1991. 3. 15. /! — Olyan évforduló alkalmából beszélgetünk, amely a magyar történelemnek szinte egyetlen vitán felül álló igazán lelkes ünnepe. Akkor — ma legalábbis úgy tűnik föl — mindenki egyet akart, egyért lelkesedett. De mi az, ami ma lelkesíti az embereket? — Közgazdász vagyok, úgyhogy nem ' tudok emelkedett, lelkesítő szavakat mondani, de persze azért nekem is eszembe jut néhány gondolat az ünnep kapcsán. Az első, amit valamiért nem érzékel ma a magyar társadalom, az, hogy ez az ország ebben az évben tényleg teljesen szabadon és függetlenül élhet. Ez nem érzelmileg fontos elsősorban, hanem a felelősség és a lehetőség oldaláról. A függetlenség azt jelenti: szabad emberek vagyunk, nem tartozunk semmilyen szervezethez vagy csoportosuláshoz, önmagunkat kell képviselnünk, és önmagunknak kell megteremtenünk létünk valamennyi feltételét. Nem lehet már hivatkozni külső erőre, kényszerítő körülményre, idegenekre. Magyarország független ország, és ennek megfelelően kell viselkednie. A második tényező ebből fakad. Valószínűleg kivételes történelmi és gazdasági lehetőség kínálkozik arra, hogy a szabad országban élő emberek felépítsenek egy új Magyarországot. Ennek például a sok nehézség ellenére is ösztönözni, lelkesíteni kellene az embereket. A felcsillanó konvertibilitás — Vajon így lelkesíthet-e a közelmúltban ismertté vált Stabilizáció és konvertibilitás című gazdasági program, melynek kidolgozása az ön nevéhez fűződik? — Én mindössze azt kérem, nézzék meg ezt a programot, értsék meg a benne lévő gondolatokat és találják meg helyüket a megvalósításban. — A program egyik címszava a konvertibilitás, ami hosszú éveken át varázsszó volt a magyar fülnek. ígérgették, felcsillantották: ha ez lesz, akkor eljön majd a Kánaán. Nem füznek-e az emberek túl nagy várakozást a konvertibilitáshoz? — Nem hiszem. Meg fogják szokni. Ugyanúgy, ahogy megszokták, hogy utazhatnak, ahogy megszokták, hogy van devizaszámlájuk — most mindegy, hogy milyen forrásból, de van —, és ahogy megszokták, hogy ezzel a devizával takarékoskodnak, gazdálkodnak. — A lelkesedéstől gyorsan jut el a magyar a csüggedésig. Különösen akkor, ha azt látja, valami, amit elképzelt, nem úgy megy, ahogy szeretné, nem sikerül, várat magára. Melyek azok a kérdések, ahol késésben vagyunk? — Késésben vagyunk a piacgazdaság intézményeinek megteremtésében. Lehet ezt törvénykezési lassúságnak is nevezni, és lehet intézményi késésnek hívni. A lényeg az, hogy mielőbb el kell kezdeni cselekedni, különben végérvényesen lemaradunk. Mielőbb szükség van a pénzintézeti törvényre, a számviteli törvényre, a tulajdonviszonyok törvényi garanciáinak megteremtésére. Ezekre már tegnap szükség lett volna. Ugyanakkor az eltelt néhány hónapban óriási eredményeket is produkált a magyar társadalom. Észrevétlenül elkezdett működni. Akkor, amikor senki nem irányította a vállalatokat, senki nem utasítgatta az embereket, észrevétlenül kialakult a civil társadalom. A közteherviselés buktatói — Visszatérve a majd másfél évszázaddal ezelőtti események évfordulójára, az akkori társadalmi mozgásnak egyik vezérgondolata volt a közteherviselés. Erről mára mintha megfeledkeztünk volna, időnként úgy tetszik, nyomai sem tapasztalhatók. Jelent-e bármit ma ez a fogalom? — A közteherviselés akkor azt jelentette, hogy a nemeseknek is kell fizetniük, vagyis nincsenek kivételezett polgárok, és azt is jelentette — s talán ez a fontosabb része —, hogy akkor vállalok részt a közterhek viseléséből, ha ellenőrizni is tudom a köz pénzeinek elköltését. Ez volt a nagy kettős gondolat a közteherviselés elvében. Ma persze nem a nemesekről van szó, hanem arról, hogy az állampolgároknak képességeik és teherbírásuk szerint hozzá kell járulniuk a köz terneihez, de.én úgy vélem, hogy ma hozzá is tudnak járulni és ellenőrizni is tudják. A bölcsesség el- 6Ő jelei mutatkoztak a parlamentben, különösen a bizottsági vitákon, amelyek egyértelműen abba az irányba mutattak, hogyan lehet közterheket igazságosan kivetni és a végrehajtást ellenőrizni. — A parlamenti vita említése talán nem egészen egyértelmű példa. A kárpótlás körül folyó csetepaté véleményem szerint egyáltalán nem azt mutatja, hogy az emberekben túl fejlett volna a köz iránt érzett felelősség. A kárpótlás, ha úgy tetszik, egy újfajta nemességet hozna létre, néhány ezer ember ülne egy pesti kávéház teraszán és kasszírozná a földjáradékot. — Rendben, elismerem, van mögötte ilyen szándék is, amit én na- . I gyón nem szeretek. Bár az a törekvés, hogy a tulajdont törvényi úton rehabilitáljuk, inkább polgári, mint nemesi irányba mutat. Való igaz, a kárpótlási törvény ebből a szempontból egyedi eset, s nem is annyira közgazdasági vita, mint politikai. — Akkor térjünk vissza a közgazdasági szempontokhoz. A mai pénzügyminiszternek és a korábbi adóreform atyjának nincs-e néha lelkiismeretfurdalása az adórendszer kidolgozása miatt? — Soha. — Soha? — Éppen ellenkezőleg. Ha most kellene megcsinálni — erre gondolni is rossz. — Ezt elismerem. Ugyanakkor akinek ' ellenőrizhető jövedelme van a mai adórendszerben, az utolsó fillérig hozzá kell járulnia a közterhekhez. Van ugyanakkor > egy jelentős része a társadalomnak, amelyik minden adóbeszedés elől el tud tűnni — így már vüágos. Ha azt mondja, hogy a rendszer nem jó irányban haladt az elmúlt évek| ben, akkor ez a megállapítás helyes, s ezen lehet is változtatni. De iaz adórendszer kidolgozása fontos Ha önmagunkban bízunk, minden célt el lehet érni
