Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)
1991-03-18 / 8005. szám
Magyar Nemzet, 1991. 3. 13 kát a valóság objektív megragadásának egyetlen reális lehetőségeként értékelik. S ez még önmagában véve nem is jelentene leküzdhetetlen veszélyt, ha az olvasók tudnák, hogy kinek hisznek. De nem tudják. Hiszen csak akkor érthetnék meg, hogy mit mondanak nekik, ha tudnák, hogy miért mondják. Ezért vallhatjuk Walter Benjamin nyomán szabadon (hogy is lehetne másként?), hogy a hazai médiafogyasztó mércéje „oz a polgári Hiedelem, mely a házi sütetü gazemberség határvonalánál magasabbra hágva, oly hamar lihegni kezd, hogy a világtörténelmi méretű hitványság fölfogására már nem képes”. Ezért is lett „a vélemény olyan hamis szubjektivitás, amely leemelhető a személyről és elindítható az áruforgalomban". így azután enyhén szólva anakronisztikus marad az a követelmény, hogy a sajtó — hatalom-ellenőrző funkcióban tetszelegve — legyen kritikus. Mert ha saját maga is hatalmat, mégpedig a demokratikus intézményrendszer ellenőrzése alól is kivonható hatalmat gyakorol, akkor ellenőrizhetetlenségéből még korántsem következik a pártatlannak tételezett ellenőrző szerep. A titkolt függőségek metszéspontjában ugyanis még véletlenül sem lelhető fel az objektív igazság. em az a kérdés tehát, hogy a i 1 sajtó s egyáltalán a médiák kormánypártiak-e vagy ellenzékiek, hanem az, hogv meghagyják-« az állampolgárt a demokráciában kötelező döntési szituációban vagy sem, Vagyis adnak-e kellő információt, hogy a nagykorú állampolgár felelősségteljesen állást tudjon foglalni. Ha ugyanis ez nem történik meg, akkor az írotf és az elektronikus sajtó működtetői korunk pogány főpapjaivá lesznek, akik a privilegizált tudás — az információk és háttérinformációk — birtokában, beavatottságuk jogán úgy végzik kultikus cselekményeiket, högy nem átallják föláldozni magát a döntés lehetőségétől megfosztott embert. Hiszen a média birtokosainak szabadsága még korántsem a társadalom szabadsága. Viszont a tömegkommunikáció saját szabadságára hivatkozva hajlamosnak mutatkozik arra, hogy megfeledkezzen az olvasók szuverenitásáról, és manipulációknak szolgáltatja ki a közvéleményt. A hazai média rendszerváltása nem attól függ, hogy akiket korábban dicsért, azokat most szidalmazza, hanem attól, hogy ad-e elegendő információt az állampolgárok politikai döntéseihez, vagy tovább él az a magatartás, amely a hírmagyarázatot uralkodó műfajjá tette az elmúlt negyven esztendő során. Erre a kérdésre azonban — éppen az előbbiek alapján — nem a sajtószabadság hangoztatása nyújthat kielégítő választ, hanem a minden állampolgárt megillető információkhoz való jog tiszteletben tartása. Különben — ismét Kraust idézve — „az emberi jogok: a felnőttek széttéphetó játékszere" marad, ,.amelyen tiporni akarnak, de nem hagyják, hogy elvegyék tőlük". * Ezektől a kísértésektől a katolikus újságíró sem mentesül. Legfeljebb abban különbözhet — s kell is különböznie — újságírótársaitól, hogy az aktualitások mellett egy másik — örökké aktuális — hírnek, a Jóhírnek, az evangéliumnak is hírnöke. Ha más nem is, de legalább ez az egyetlen hír alázatra kell hogy intsen. Tudatosítva bennük: ók csak újságírók, hiszen katolikusok. Giczy György /
