Hungarian Press Survey, 1991. március (8000-8013. szám)

1991-03-18 / 8005. szám

Magyar Nemzet, 1991. 3. 13.

A Magyar Katolikus tfjsdjjtrok Szövetsége megalakulását a Népszabadság nem késlekedett megglosszázni. Létrejötte mögött újfajta megosztottságot sejtve, tréfásan vázolta annak a lehetőségét, hogy ezután majd más egyházak és valásfelekezetek is hasonlóra „vetemednek”. Sőt, logikája szerint létrejön az ellenzéki MUOSZ és a kormánypárti • MUOSZ is. Erre az írásra nagyon egyszerűen azt is lehetne válaszolni, hogy a különféle egyesületek, szövetségek az ember közösségteremtő hajlamának természetes következményei. Mivel ezt a pártállam idején csak bajosan gyakorolhatta, most lát hozzá, talán a kelleténél nagyobb — de az előzményeket figyelembe véve mégis megbocsátható — nekibuzdulással. De hát, ami életképtelen, az úgyis megszűnik, s csak működésében derülhet ki, hogy mi miért alakult és. mennyit ér.

Szemrehányóan is kontrázhatnánk: Miért lenne éppen a magyar újságíró-társadalom egységes, ha maga a társadalom sem az? S még azt az érzékenységtől és indulattól sem mentes ellenvetést is megfogalmazhatnánk, hogy a glosszaíró monolitikus újságírótársadalmat szeretne látni maga körül, ahelyett, hogy a szerveződésekben is testet öltő pluralizmusnak örvendene.

De akár tényszerűen is közölhetnénk, hogy a MUOSZ-on belül. körülbelül egy évvel ezelőtt még működött az Egyházi Lápok Szakosztálya, melynek tisztségvi-» selőit az Állami Egyházügyi Hivatal képviselőjének jelenlétében választottuk, s így legitimitása legalábbis kétséges; másrészt aműgysem működik immár, ezért is kellett helyette valami más. Ezúttal ugyan pusztán a katolikus lapok képviselői (s nem is valamennyi katolikus újságíró) vettek részt az alakulásban, akik azonban így sem voltak kevesebben — beleértve az újonnan indult hazai és a külföldön megjelenő magyar nyelvű katolikus lapok képviselőit —, mint a MUOSZ- féle szakosztály. Valóban sokasodunk, de nemcsak a szövetségek, hanem a lapok, sőt olvasók számát tekintve is. De ezeknél kézenfekvőbb érv is akad a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége alakulását illetően; nevezetesen, hogy létezik ennek megfelelő nemzetközi szervezet is, a katolikus újságírók nemzetközi egyesülete, az UCIP, amely UNESCO- nál, illetőleg az ENSZ-nél is képviselteti magát.

Z>

Megbírálásunk mögött azonban annál mélyebb és összetettebb problémák húzódnak meg, mint amelyeket pusztán a tények csatasorba állításával el lehetne intézni. S habár a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége létrehívásának indokát vagy indokolatlanságát megnyugtatóan csakis működése alapján lehetne eldön> teni, mégis — talán éppen a szövetség születése alkalmából — érdemes elgondolkodnunk az egész magyar sajtó helyzetén, már csak azért is, mert Magyarországon — tetszik vagy nem tetszik — magukat katolikusnak nevező újságírók is élnek, s efféle világnézetű olvasók is akadnak.

Látszólag a médiának semmi köze sincs a világnézethez, vagy valamely előzetes világértelmezéshez. Manapság büszkén em. legetik a pártatlan hírközlést és a \ tárgyilagos újságírást. Márpedig : a tényszerűségtől mi sem áll távolabb, mint a hírközlő vagy a j cikkíró világértelmezésének köz’ vetítése, hiszen a tényszerűség követelménye miatt illendő, hogy az aktuális uralkodjon a dolgok \ felett. A hallgatót, az olvasót, a

hír befogadóját nem az érdekli, hogy mit gondol a „hírnök ', vagy miben hisz, hanem az, hogy mi ; történt.

Akár így is lehetne. Ilyen egyszerűen. Mégis másként vélekedik erről Walter Benjamin, ahogy a Kari Krausról szóló, hasonló című, kitűnő tanulmányában ol• vassuk. A figyelemre méltó részlet egy Kraus-idézettel kezdődik:

„Hírnök a sajtó? Nem: maga az esemény... Az eszköz újra a fejünkre nőtt. Azt az embert, akinek csak jelentenie kell a tűzvészt, s akinek bizonnyal a legalárendeltebb szerep járna csupán az államban, a világ fölébe

helyezzük, magasabbra, mint a ' tűzesetet és mint a házat, magasabbra, mint a tényt..."

Az idézethez Walter Benjamin a következőket fűzi: „Tekintély is szó a korrupció és a mágia ellen — így hangzanak e harc jelsza| vai. Egyáltalán nem meddő találgatás, ha elkészítjük prognózisát. Senki sem szőhet utópikus álmokat — Kraus a legkevésbé! — valamiféle -tárgyilagos- újság. írásról, merő agyszülemény a i -pártatlan hírközlés«. Az újság a ' hatalom eszköze. Értéke csak annak a hatalomnak a jellegétől lehet, amelyet szolgál; ennek kifejezője nemcsak abban, ar.it képvisel, hanem abban is, ahogy képviseli."

Ezt olvasva és elfogadva fel kell hagynunk az úgynevezett pártatlanság és tárgyilagosság mitikus jelszavával, és vállalnunk kell a hírközlés és tájékoztatás korlátainak tudomásul vételét. Éppen a | pártatlanság és a tárgyilagosság elvét mindig megközelítő, de sohasem célt érő erőfeszítése érdekében. Mert aki ismeri saját korlátáit, könnyebben felülemelkedhet rajtuk, mint az, aki váltig bizonygatja, hogy neki ilyenek nincsenek. Talán ezért is érdemes az újságíróknak bizonyos szerveződéseket — akár világnézeti vagy politikai alapon is — létrehozniuk. Hogy tudatosítsák önmagukban és nem utolsósorban az olvasókban saját kilétüket és hovatartozásukat.

Egyáltalán nem biztos, hogy azoknak az újságíróknak az információiban jobban kellene hinnünk, akik — úgymond — egyetlen párthoz sem tartoznak. A hovatartozás nyílt megvallása sokkal inkább meghaladható korlát, mint a titkolt politikai szimpátiák és elkötelezettségek, amelyek éppen azért válnak kőkemény és egyre magasodó korlátokká, mert birtokosuknak vagy haszonélvezőjüknek esze ágában sincs fölülemelkedni rajtuk.

A korlátokról sem a magyar újságíró-társadalomnak, sem a magyar olvasóknak, hallgatóknak, nézőknek nem volna szabad megfeledkezniük. A rádióhallgatóknak például azért nem, mert nap mint nap hallhatják az önmagáról is árulkodó reklámszöveget: „Tudja ön, hogy kicsoda? On a Danubius rádió hallgatója!" A megfogalmazás ugyancsak találó: valóban azok vagyunk, vagy legalábbis azzá válunk, amiket olvasunk, hallgatunk vagy nézünk. Amikor a média birtokosai erről megfeledkeznek, akkor meglehetősen jó taktikusnak bizonyulnak, de annál rosszabb filozófusnak. Mert teljesen figyelmen kívül hagyják az előzetes ismeret, a filozófiai apriori szerepét a megismerésben és az ítéletalkotásban. Vagyis előzetesen kell eldöntenem, hogy melyik újságot vásárolom meg. melyik adóra vagy csatornára kapcsolok, s csak ezután következik a dolog érdemi része. Enélkül viszont semmi sem következik.

fgy azután valóban azoké vagyunk, akik saját megállapításai-VITAIRAT

A tömegtájékoztatás és az igazság